A nindzsák titkai
Még
élnek bennünk a különféle nindzsa-filmek emlékei. A fekete ruhás,
maszkos alakok mászókarmokkal közlekedtek a falakon, hatalmasakat
ugrottak, valamint süvítő dobócsillagokat hajigáltak. Kik is voltak ezek
a rettenetes harcosok? Vérszomjas haramiák? Zseniális titkos ügynökök? A
harci művészetek legavatottabb mesterei? Mindezek egyszerre mondhatók
el róluk. Ismerkedjünk meg velük!
Kuwana
ura biztos volt abban, hogy nincs esélye annak, aki életére tör.
Nyugodt álmát elvileg senki nem zavarhatta volna meg. Ágyát
hálóhelyiségének a közepén helyezték el, mert elalvás előtt szeretett
gyönyörködni a plafont díszítő festményben.
Egyszer egy szobalány elkövette azt a hibát, hogy nem pontosan középre ágyazott. Mulasztása miatt meg kellett halnia.
A
kényes ízlésű úr komoly védelmi rendszert épített ki magának. Tudta,
hogy riválisai nindzsákat fogadnak, vagyis olyan szakembereket, akik a
legravaszabb módszerekkel próbálják őt eltenni láb alól. A betolakodók
természetesen igen kellemetlen meglepetésekben részesültek: süllyesztőbe
zuhantak vagy forgó szobákba kerültek.
Tocuka
Dzsiró apja híres nindzsa volt, akit Kuwana urának meggyilkolásával
béreltek fel. Lábai alatt azonban kinyílt egy csapóajtó, belezuhant a
verembe. Az esést szerencsétlenségére túlélte. Az őrök elfogták, majd
kegyetlenül megkínozták. Halálának körülményeinek részletezését talán
inkább mellőzük!
A
kis Dzsiró elhatározta, hogy bosszút áll. Összebarátkozott Kuwana
urának fiával. Egyik délután látszólag faképnél hagyta kis játszótársát,
majd egy kiszáradt kútban húzta meg magát, a derekán hordott erős
kötélbe kapaszkodva. Éjjel beosont a palotába. Könnyű teste alatt nem
nyíltak meg a csapóajtók. A Kuwana urának hálószobája feletti
szellőzőrésben rejtőzött el. Lyukat fúrt a mennyezetbe, majd egy
derekáról letekert selyemzsinórt eresztett le rajta egészen áldozatának
arcáig. Várt, amíg Kuwana ura horkolni kezdett, majd a zsinórra mérget
csepegtetett. Apjának gyilkosa fuldokolni kezdett. A szolgák hiába
siettek uruk és parancsolójuk segítségére. Dzsiró még idejében eltűnt a
helyszínről.
Rémes
történet, melyhez hasonlók sajnos igen gyakran megestek a középkori
Japánban. Egy telefonkönyv vastagságú kiadvány sem volna elegendő még
tömör összefoglalásukhoz sem.
Az
állandó belviszályokba belezüllött vezetők minden lehetséges módon
megpróbáltak ártani ellenfeleiknek. A hatalomért folytatott harcok során
fiúk űzték el vagy ölték meg apjukat és testvéreiket, valamint egykori
szövetségesek törtek egymás életére. Az igazán piszkos munkák
elvégzésére nindzsákat béreltek fel, akik a kémkedés, az álcázás és a
gyilkolás mesterei voltak. Eldugott hegyi falvakban éltek, a gyanútlan
szemlélő ártalmatlan parasztoknak nézhette őket. Akinek azonban mégis
feltűnt valami, annak bizony meg kellett halnia. Nos, amennyiben a
nindzsák ilyen rejtőzködő életet éltek, akkor mégis hogyan talált rájuk
az, aki szolgálataikat akarta igénybe venni? Valószínűleg úgy, hogy
végigjárta azokat a településeket, melyekről feltételezte, hogy ügyfelei
lakják. A nindzsák nagyon jó
emberismerők voltak. Bárkiről meg tudták mondani, hogy éppen miben
sántikál. A siker érdekében lányaikat nemesi családokba házasították. A
szép feleség mindig tartott magánál valamilyen feltűnést nem keltő
fegyvert, például vaslegyezőt. Amint üzenetet kapott, az eszközt nem
habozott használni.
A
nindzsák éppen azért voltak annyira hatékonyak, mert remekül álcázták
magukat. Időnként azonban zűrös helyzetbe kerültek. Egy magát
kereskedőnek álcázó nindzsát a gyerekek viccből dobálni kezdtek, mire ő
gyanúsan ügyes technikával vetődött arrébb. A közelben lévő katonák
azonnal felfigyeltek az esetre, és már le is kapcsolták az ügynököt. Nem
számíthatott kíméletes bánásmódra: fajtáját mindennél jobban gyűlölték,
élete semmit sem számított kortársai szemében. A középkori japánban még
a parasztokat is többre tartották, pedig ugyebár őket sem vették igazán
emberszámba.
Most
már illő volna megemlékezni a nindzsák őseiről. Sajnos találgatásokkal
kell beérnünk. Legendák persze bőven akadnak. A nindzsák hosszú orrú
szárnyas manóktól, a tenguktól származtatják magukat. Nos, a valóság
nyilvánvalóan lényegesen árnyaltabb. Minden bizonnyal a harcos
arisztokrácia mellőzött klánjai építették ki a szervezeteket.
Természetesen nem holmi átlagos bűnszövetkezetekről van volt szó. A
nindzsaközösségekben a beszámolók tanúsága szerint nagyobb rend
lehetett, mint a hétköznapi emberek társadalmában.
A nindzsák tudománya:
Már
a nindzsa-csemeték is veszedelmes harcosok voltak. Öt éves koruktól
fogva egyre magasabbra helyezett gerendákon egyensúlyoztak, testüket
pedig különféle nyújtógyakorlatokkal tették egyre hajlékonyabbá és
rugalmasabbá. Megtanulták elviselni az éhséget és a fájdalmat.
Gyakorlatilag a legszélsőségesebb helyzetekhez is képesek voltak
alkalmazkodni. Nem ismertek lehetetlent: bármilyen eszközt
felhasználtak. Egyaránt mesteri fokon űzték a pusztítás és a gyógyítás
művészetét. Tablettává szárított táplálékot készítettek maguknak, a
kínaiak tűzijáték-technikáit továbbfejlesztve robbanószerkezeteket
gyártottak, valamint olyan eszközt is megalkottak, mely képessé tette
őket arra, hogy a nyugodt víztükrön járjanak. Búvárfelszerelésük is
volt. Rugós szerkezeteket konstruáltak, melyek szinte elrepítették őket.
Füstbombákat dobáltak, kortársaik talán ebből adódóan hitték azt, hogy
időnként egyszerűen köddé válnak.
Lélektani
felkészültségük példa nélküli volt. Hosszasan tanulmányozták áldozatuk
jellemét, és a megszerzett ismeretek birtokában láttak munkához. Tudták,
hogy mikor kell meglepetést okozni. Ha kellett, hosszú éveken keresztül
készítették elő a terepet a sikeres akcióhoz.
Ahhoz,
hogy a nindzsa hatékonyan tudjon dolgozni, mindenek előtt az álcázás és
a megtévesztés művészetének fogásait kellett elsajátítania. Ismert
fekete munkaruhájukat csupán az akciók alkalmával viselték, a
mindennapok során átlagos külsővel bírtak. Ugyanakkor álöltözetében is
valóságos fegyverarzenált hordott. Amikor éppen buddhista szerzetesként
mutatkozott, speciális botot hordott magánál. Végéből szúróeszközt
lehetett elővarázsolni. A zsákjában tárolt kis szobrocskák valójában
robbanószerkezetek voltak. Ruhájának rejtett zsebeiben mérgeket,
gyógyszereket és élelmiszertablettákat tartott. Ha szüksége volt rá,
állatok segítségét is igénybe vette. Menekülés közben gyakran kutyákat
uszított üldözőire.
A
nindzsák azt állítják magukról, hogy rendszerint ők mozgatták a
szálakat, vagyis történelemformáló szerepük volt. Nos, álláspontjuk
némileg vitatható, ugyanakkor jelentősségüket sem szabad korlátolt módon
letagadni. Természetesen ténykedésükhöz megpróbáltak ideológiát
gyártani. Szerintük ők valójában a béke és az egyensúly fenntartásán
munkálkodtak.
A
szamurájokhoz hasonlóan a nindzsák is a zen buddhizmus tanításaiban
lelték meg világszemléletük alapjait. A megvilágosodott békét és
lemondást hirdető eredeti tanítása mégis miképpen válhatott a harcosok
bölcseletévé? Erre a kérdésre bizony nem könnyű válaszolni. Buddha igen
határozottan utasította el az erőszak minden formáját. Kínai, később
pedig japán követői azonban jelentős politikai és gazdasági hatalomhoz
jutottak. Állandóan ki voltak téve a helyi hagyományokat védelmezők
zaklatásainak. A szerzetesek sokféle önvédelmi technikát fejlesztettek
ki. A saolin papok is buddhista szellemben nevelkedtek és gyakoroltak.
Japánban meglehetősen nagy létszámban fordultak elő a harci
művészetekben járatos buddhista szerzetesek. Bizonyos elfajzott szekták
tagjai is nindzsákként tevékenykedtek.
Hőseink
azonban nem csak Buddhát, hanem a kínai Szun-cut is mesterüknek
tekintik. A neves ókori stratéga írásaiban részletesen fejtette ki az
ellenség megtévesztésén, kijátszásán alapuló harcmodor hatékonyságát
méltató nézeteit.
Mi
a helyzet korunk nindzsáival? Ők csupán sportnak tekintik a különféle
technikákat. Élesben természetesen már nem gyakorolnak. Persze
időről-időre a legvadabb rémtörténetek kapnak szárnyra: állítólag a
japán alvilág szervezetei a mai napig nindzsákat alkalmaznak bizonyos
kényesnek mondható ügyek elintézésére.
Tény,
hogy a nindzsák a mai titkos ügynökök és kommandósok középkori
megfelelői voltak. Korunk elit katonáit nyugodtan nevezhetjük
nindzsáknak. Frederick Forsyth Isten ökle című könyvének hőse éppen úgy
dolgozik, mint egy középkori nindzsa. Mesterien álcázza magát, ha kell,
szabotázs-akciókat hajt végre, amikor pedig nincs más választása,
hidegvérrel gyilkol. Forsyth korábbi munkájának hőse, a Sakál is nindzsa
módjára próbálta sikerre vinni küldetését.
A
hatvanas évek valamelyikében történt, hogy a császári palota egyik őre
egy rejtőzködő betolakodóra figyelt fel. A nindzsa rögtön nyúlcipőt
húzott, átvetette magát a falon, ám az őrök mégiscsak elkapták.
Ruhájából tízesével hullottak a hajítófegyverek. Szomorúan közölte az őt
faggató rendőrökkel, hogy ő csupán élesben akarta kipróbálni
nindzsucu-tudományát, éspedig azáltal, hogy behatol egy szigorúan őrzött
területre.
A nindzsák fegyverei:
Bár
ezek a félelmetes harcosok a fegyvertelen küzdelmekben is kitűntek,
sikereiket különleges eszközeiknek köszönhették. Kardjuk dísztelen volt
és jóval kisebb, mint a szamurájoké, testüket nem védte páncélzat, mégis
félelmetes ellenfeleknek bizonyultak.
Legismertebb
fegyvereik a surikenek voltak, melyeket előszeretettel hajigáltak
ellenségeikhez. Félelmetesen süvítő hangjukat a felületük közepére fúrt
lyuk miatt adták. A nindzsák akár 20 méterre álló áldozatukat eltalálták
surikenjeikkel! Ezt a hajítófegyvert egyébként ritkán alkalmazták
gyilkolási szándékkal. Az viszont tény, hogy áldozatában rettenetes
károkat okozhatott. A nindzsák azt is megtanulták, hogy miképpen lehet
kardlappal védekezni a surikenek ellen.
A
nindzsa mindig hordott magánál kötelet, melyet fegyverként is használt.
A mászókarmokkal is iszonyatos sérüléseket okozott ellenségének.
Mérgezett tűket lövöldözött furulyának álcázott fúvócsőből, valamint
vaslegyezőt is előszeretettel alkalmazott.
Az
egyéb harci művészeteket gyakorlókkal szemben a nindzsák nem törekedtek
arra, hogy valamilyen meghatározott módszer szerint küzdjenek. Minél
többféle technikát igyekezett elsajátítani, ám pontosan tudták, hogy
mindegyiket nem képesek magukban rögzíteni. Általában véve elmondhatjuk
róluk, hogy a rugalmasság kifejlesztésére törekedtek. Alig meglepő módon
legyőzhetetlennek állítják be magukat. Bár túloznak, azt azért el kell
ismerni, hogy náluk sokoldalúbb harcost még elképzelni sem nagyon lehet.
Forrás: Hihetetlen magazin, 2006. májusi száma, Ifj. Szűcs Róbert írása
Forrás: Hihetetlen magazin, 2006. májusi száma, Ifj. Szűcs Róbert írása