2018. május 30., szerda

Hókirálynő - kínai sorozat

雪女王/ Xue Nu Wang

 

Teljesen véletlenül került a szemem elé ez az idén megjelenő sorozat.
Annyi biztos, hogy már rég leforgatták, mivel egyik főszereplője az a Qiao Ren Liang, aki 2016 szeptemberében meghalt. - ő volt az egyik fő karaktere az általam fordított Cruel Romance c. sorozatnak -
Így ez a sorozat az utolsó, amiben még szerepelt, és amiben halála után is látható lesz.
- Tavalyi sorozat volt a Stay with me, amihez ugyancsak készült magyar felirat -
Tehát már csak ezért is várom, hogy láthassam, mert a Cruel Romance-ban megkedveltem.

Új felfedezett is akad, méghozzá a másik férfi főszereplő személyében. Ő Dylan Kuo.

 

Tisztára, mintha Huang Xiao Ming, és Wallace Huo keveréke lenne. :) Idén nyáron lesz 41 éves, szóval... már bőven van a háta mögött sorozat, film. Én eddig nem találkoztam a játékával.

Magáról a sorozatról még nem sok minden van fent a neten. - azaz van, csak kínaiul... -
Se trailer, se egy épkézláb ismertető. Annyi bizonyos, hogy 35 részes, műfaját tekintve pedig: háborús, akció, romantikus.

























Kisebb szerepekben látható lesz Andy On, és Collin Chou is. Aki még ismerős lehet mindenkinek, az Jiro Wang. Ő csak vendégszínész lesz. Elég jól néz ki a karaktere a 2 db képen, amit összesen leltem róla.



Még pár kép a sorozattal kapcsolatban:













Nálam várós a sorozat. Remélem lesz hozzá angol felirat... - amit nagyon meg akartam nézni, már több alkalommal úgy jártam, hogy nem volt hozzájuk angol felirat... -


2018. május 23., szerda

Cuki nyuszik

Véletlen jött szembe velem egy cuki nyuszis manga rajz, avagy chibi. :)
Aztán kerestem még párat hozzá. Egy kis nyulas tematikájú gyűjtemény cuki chibikből.



 
 
 














 
















 



 




















 


 


2018. május 15., kedd

Nyerj kínai sorozattal!

                                                            NYEREMÉNYJÁTÉK!




Kínai sorozatokkal, filmekkel kapcsolatban ez már a 3. játék, amit meghirdetek. :)

Ebben a játékban a TILL DEATH TEAR US APART című websorozattal lehet részt venni. Ez egy 15 részes - részenként kb 18 perces - rövid websorozat.
A történetben gyönyörű tradicionális kínai ruhák, és az 1940-es évek hangulata köszön vissza.

A sorozat feliratai, és az youtube-os videók a blogomon egy posztban találhatóak: ITT

A játék lényege: akik a blogomon vagy a sorozat egyes részeihez írnak véleményt, vagy a fő, feliratos poszthoz írnak véleményt azok közt fogok szétosztani kínai ajándékokat.

Vélemény alatt nem a "köszönöm" szót értem, és nem is 1-2 mondatos reagálást. Szép kerek mondatokkal megfogalmazott véleményekre vagyok kíváncsi. Pl: milyenek a szereplők, a helyszín, a történés, vagy esetleg valami ami felkeltette a figyelmeteket, ruhákról vélemény, stb...

A nyerteseket az alapján fogom kiválasztani, mennyire összetett véleményt fogalmaztak meg, illetve aki többször, több rész alá ír véleményt, vagy egyetlen hosszú véleményt ír, annak természetesen több esélye lesz ajándékot kapni.
Több nyertest fogok díjazni, annak függvényében, hogy a játékra mekkora érdeklődés lesz. - akár mondjuk 5 embert is -

Meddig tart a játék?
Folyamatosan, ahogy a részek feliratait kiteszem él a játék, illetve miután a sorozat felirataival elkészültem, még fogok hagyni 2 hetet.

Mit lehet nyerni?
Nagyon szép, táj, és virág mintás matricákat, könyvjelzőket, cseresznyevirág mintás ragasztószalagot, kínai kötésű jegyzetfüzetet. - amik itt a képen szerepelnek -















 


















                       Jó szórakozást a sorozathoz! Remélem kedvet kaptok a játékhoz! :)


2018. május 2., szerda

Kínai idézetek...

 


„… az út ha elvész, itt az erény
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete. ...” 

  - Lao-ce idézet az Út és Erény könyvéből -