A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7 Project. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7 Project. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 29., szerda

Loser - Plan Rathavit



A 7 Project-hez tartozó dalok ezzel a fordítással elkészültek. Mind a 7 dalt linkeltem a sorozat feliratainak posztjába: ITT


 

 

 

Vesztes - Plan Rathavit


Mindig úgy tettem, mintha nem érdekelne.
Azt azonban senki sem tudja,
hogy milyen érzékeny a lelkem.
Hányszor estem szerelembe,
és mégis elkerült engem?
Hányszor tettem úgy, mintha
nem is érdekelne, de legbelül fájt?

Nem törődöm azzal, hogy
maradnak, vagy elhagynak.
Bár gyakran sóhajtozok magányosan.
Félek, hogy senki sem lesz
mellettem, mikor megöregszem.
Haragszom magamra, amiért így viselkedem.
Bárcsak találkoznék valakivel,
akivel egymásba szeretnénk.

De akkor is...
Nem tudom, miért viselkedem úgy,
mintha jól lennék, és minden rendben lenne.
A végén nem találom meg a hozzám illő párt.
Én egyedül is megvagyok. Te boldog vagy?
Azt hiszem, magányosan élem majd az életem.
Ne légy közömbös, ha nem akarod,
hogy a végén te is úgy járj, mint én!

Van valaki, akit nekem szántak?
Van valaki, aki megváltoztatja az életem?
Van valaki, aki meg tud változtatni engem?
Van valaki, akit nekem szántak?
Van valaki, aki megváltoztatja az életem?
Van valaki, aki a másik felem?
Vajon van?

Nem törődöm azzal, hogy
maradnak, vagy elhagynak.
Bár gyakran sóhajtozok magányosan.
Félek, hogy senki sem lesz
mellettem, mikor megöregszem.
Haragszom magamra, amiért így viselkedem.
Bárcsak találkoznék valakivel,
akivel egymásba szeretnénk.

De akkor is...
Nem tudom, miért viselkedem úgy,
mintha jól lennék, és minden rendben lenne.
A végén nem találom meg a hozzám illő párt.
Én egyedül is megvagyok. Te boldog vagy?
Azt hiszem, magányosan élem majd az életem.
Ne légy közömbös, ha nem akarod,
hogy a végén te is úgy járj, mint én!

Gyerünk!
A szerelmi életem semmihez sem hasonlítható.
Mindig rosszkor talál rám a szerelem.
Állandóan csak búcsúzik tőlem.
Rájöttem, mit érzek, de már messze voltál.
Aznap, mikor egyedül maradtam,
néztem a képeket, és gondolkodtam magamban.
Mostanra már egy pár lehetnénk,
ha gondolkodom, mielőtt beszélek...

Nem tudom, miért viselkedem úgy,
mintha jól lennék, és minden rendben lenne.
A végén nem találom meg a hozzám illő párt.
Én egyedül is megvagyok. Te boldog vagy?
Azt hiszem, magányosan élem majd az életem.

Nem tudom, miért viselkedem úgy,
mintha jól lennék, és minden rendben lenne.
A végén nem találom meg a hozzám illő párt.
Én egyedül is megvagyok. Te boldog vagy?
Azt hiszem, magányosan élem majd az életem.
Ne légy közömbös, ha nem akarod,
hogy a végén te is úgy járj, mint én!



2021. szeptember 28., kedd

Social Distancing - Perth Tanapon

 

 

Újabb dal a 7 Project sorozathoz. Gondolom ez lesz a dalok közül a legnépszerűbb, mivel Perth sokak kedvence volt a Love by Chance sorozatból. 

 

 

 

 

 Távolságtartás - Perth Tanapon


Barátok... Barátok vagyunk.
Soha nem jön el az a nap,
mikor szeretni fogjuk egymást.
Ezért úgy döntöttem,
hogy nem engedlek közel.
Távolságot tartok, bár egyébként
sem vagyunk közel egymáshoz.
De a szívem mélyén azt akarom,
hogy mellettem légy.

Ne kerülj túl közel hozzám!
Segíts a távolságot megtartani!
Ne kerülj túl közel!
Kérlek! Te olyan jó vagy.
Kérlek, érts meg!
Ha nem bánod, menni fog,
hogy rám se nézz?
Mivel nem tudom, hogy nézhetnék rád
úgy, hogy ne sütne a szememből,
több vagy számomra, mint egy barát.

Nem tudom, mikor fogy el a türelmem.
Nem tudom, meddig bírok
megálljt parancsolni a szívemnek.
Ezért úgy döntöttem,
hogy nem engedlek közel.
Távolságot tartok, bár egyébként
sem vagyunk közel egymáshoz.
Fogalmam sincs, miért vagy
még mindig körülöttem.

Ne kerülj túl közel hozzám!
Segíts a távolságot megtartani!
Ne kerülj túl közel!
Kérlek! Te olyan jó vagy.
Kérlek, érts meg!
Ha nem bánod, menni fog,
hogy rám se nézz?
Mivel nem tudom, hogy nézhetnék rád
úgy, hogy ne sütne a szememből,
több vagy számomra, mint egy barát.

Ne kerülj túl közel hozzám!
Segíts a távolságot megtartani!
Ne kerülj túl közel!
Kérlek! Te olyan jó vagy.
Kérlek, érts meg!
Ha nem bánod, menni fog,
hogy rám se nézz?
Mivel nem tudom, hogy nézhetnék rád
úgy, hogy ne sütne a szememből,
több vagy számomra, mint egy barát.
Nem tudom, hogy nézhetnék rád
úgy, hogy ne sütne a szememből,
több vagy számomra, mint egy barát.


2021. szeptember 22., szerda

Memory - Sammy Samantha

 


 

Újabb dal a 7 Project sorozathoz. Ezúttal a 3. részhez kapcsolódó. 

 

 

 

Emlékkép - Sammy Samantha


Ez csak egy átlagos nap.
Semmi hír rólad, mióta elváltunk.
Már jó ideje nem találkoztunk.
Mi újság veled? Remélem, jól vagy!
Azt mondtam, ami ki kellett mondanom,
és te egyszerűen csak elhagytál.

Mikor találkoztunk, köszöntünk egymásnak,
mint valami ismerősök.
De olyan sok érzés kavarog bennem,
amit mélyen elrejtettem. Valakiről, aki
kedves volt nekem, és régen szerettem.
Ezt a szerelmet még mindig nem tudtam feledni.
Az én hibám, hogy nem vagyok
elég bátor ahhoz, hogy tovább lépjek.
Csak annyit tehetek, hogy rád gondolok,
mivel nem tudom megváltoztatni a múltat.
Visszamennék oda, mikor még szerettük egymást,
és folyton eszembe jutnak az emlékek...
Még mindig hiányzol!

Sok idő telt el azóta, hogy elhagytál.
De a szívem még mindig tele van emlékekkel.
Az idő semmire nem gyógyír.

Mikor találkoztunk, köszöntünk egymásnak,
mint valami ismerősök.
De olyan sok érzés kavarog bennem,
amit mélyen elrejtettem. Valakiről, aki
kedves volt nekem, és régen szerettem.
Ezt a szerelmet még mindig nem tudtam feledni.
Az én hibám, hogy nem vagyok
elég bátor ahhoz, hogy tovább lépjek.
Csak annyit tehetek, hogy rád gondolok,
mivel nem tudom megváltoztatni a múltat.
Visszamennék oda, mikor még szerettük egymást,
és folyton eszembe jutnak az emlékek...
Még mindig hiányzol!



2021. szeptember 21., kedd

I'm Sorry - Boun

 


 

A 7 Project 4. részéhez tartozó dal. :) 

 

   

 

 

 Sajnálom - Boun


Tudom, mitől vagy szomorú.
Tudom, miért hagytál el.
Tudom, ki miatt volt.
Magamra hagytál.

Tudom, hogy mindig jó voltál hozzám.
Tudom, hogy teljes szívből szerettél.
Fogalmam sincs, miért bántottalak,
és miért kellett sírnod miattam aznap.
El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt!
Bárcsak kijavíthatnám a hibám,
amivel fájdalmat okoztam!
Bárcsak rávehetnélek, hogy maradj!
El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Most döbbentem rá, mennyire kellesz nekem!
Sajnálom! Meg tudod bocsátani, amit tettem?

Most már tudom, mi az oka a szomorúságodnak.
Most már tudom, miért hagytál el.
Megértem, és tisztában vagyok vele,
megérdemlem, hogy elhagyjanak.

Tudom, hogy mindig jó voltál hozzám.
Tudom, hogy teljes szívből szerettél.
Fogalmam sincs, miért bántottalak,
és miért kellett sírnod miattam aznap.
El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt!
Bárcsak kijavíthatnám a hibám,
amivel fájdalmat okoztam!
Bárcsak rávehetnélek, hogy maradj!
El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Most döbbentem rá, mennyire kellesz nekem!
Sajnálom! Meg tudod bocsátani, amit tettem?

El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Bárcsak vissza tudnám forgatni az időt!
Bárcsak kijavíthatnám a hibám,
amivel fájdalmat okoztam!
Bárcsak rávehetnélek, hogy maradj!
El akarom mondani, hogy: sajnálom.
Tudod, mennyire nagyon sajnálom?
Most döbbentem rá, mennyire kellesz nekem!
Sajnálom! Meg tudod bocsátani, amit tettem?



2021. szeptember 16., csütörtök

Safe Zone - Yacht Patsit

 



A 7 Project c. sorozat 2. részéhez készített dal. 

 

 

 

Biztonságos kuckó  - Yacht Patsit


Ma úgy tűnik nem találod magad.
Ez talán azért van, mert
nem mosolyogsz úgy, mint korábban.
Kíváncsi vagyok, vajon miért?
A hangod tele van szomorúsággal.
Olyan, mint egy búskomor dal.
Hol marad az, akit régen ismertem?

Nem lenne jobb, ha magad
mögött hagynád az aggodalmat?
Hadd segítsek a gondjaid cipelni!
Mindig itt leszek veled.
Meghallgatom minden szavad.
A szemem mindig rajtad tartom,
mikor szomorú vagy.
Mikor újra visszatérsz,
ott fogsz találni ugyanazon a helyen,
mosollyal az arcomon.
Mindig én leszek a biztonságot nyújtó
kis kuckó, ahova visszatérhetsz.

"Szeretlek!" ez az a szó, amit
soha nem mertem kimondani.
Csak annyit tehetek,
hogy melletted leszek.
A biztonságot nyújtó kis kuckó,
ami készen áll fogadni téged.

Nem lenne jobb, ha magad
mögött hagynád az aggodalmat?
Hadd segítsek a gondjaid cipelni!
Mindig itt leszek veled.
Meghallgatom minden szavad.
A szemem mindig rajtad tartom,
mikor szomorú vagy.
Mikor újra visszatérsz,
ott fogsz találni ugyanazon a helyen,
mosollyal az arcomon.
Mindig én leszek a biztonságot nyújtó
kis kuckó, ahova visszatérhetsz.

Mindig itt leszek veled.
Meghallgatom minden szavad.
A szemem mindig rajtad tartom,
mikor szomorú vagy.
Mikor újra visszatérsz,
ott fogsz találni ugyanazon a helyen,
mosollyal az arcomon.
Mindig én leszek a biztonságot nyújtó
kis kuckó, ahova visszatérhetsz.
Mindig én leszek a biztonságot nyújtó
kis kuckó, ahova visszatérhetsz.



2021. szeptember 2., csütörtök

Would you be my love? - Earth & Santa

 



Egy cukorborsó klip, és dal. :) Igazából nem az esetem az ennyire szirupos nóta, és a cuki srácok. De néha ilyet is kell nézni, hallgatni - mondjuk egy jó kis AC/DC zúzás mellett XD -  Fő a változatosság! :)

Egyébként pedig egy induló thai sorozat első részéhez kapcsolódik a dal. - Vegyesen, mindenféle emberi kapcsolatot bemutat majd a történet. Fiú-lány, lány-lány, fiú-fiú párost is. - 

 

  



Leszel a kedvesem? - Santa & Earth


Soha nem hittem volna, hogy találkozok veled.
Számomra ez felért egy valóra vált álommal.
Teljesen megőrjítesz! A szívem elolvad,
amikor a szemedbe nézek.
Neked adom a szerelmemet.
A világ sokkal szebb, mikor mellettem vagy.
Minden nap veled akarok lenni,
hogy szerethessük egymást.
Hé, kedves! Érzed, hogy szeretlek?
A mosolyodtól gyorsabban ver a szívem.
Csodálatos vagy!

Hé, kedves! Leszel a szerelmem?
Bárcsak én lehetnék az, akit szeretsz.
Lehetek én az az egyetlen ember?
Kicsit közelebb tudnál jönni?
Azt akarom súgni, hogy már
az első naptól kezdve szeretlek.
Nem hazudok! A világ sokkal szebb,
mikor mellettem vagy.
Minden nap veled akarok lenni,
hogy szerethessük egymást.

Hé, kedves! Érzed, hogy szeretlek?
A mosolyodtól gyorsabban ver a szívem.
Csodálatos vagy!
Hé, kedves! Leszel a szerelmem?
Bárcsak én lehetnék az, akit szeretsz.
Lehetek én az az egyetlen ember?

Hé, kedves! Érzed, hogy szeretlek?
A mosolyodtól gyorsabban ver a szívem.
Csodálatos vagy!
Hé, kedves! Leszel a szerelmem?
Bárcsak én lehetnék az, akit szeretsz,
kérlek válassz engem!

Hé, kedves! Érzed, hogy szeretlek?
A mosolyodtól gyorsabban ver a szívem.
Csodálatos vagy!
Hé, kedves! Leszel a szerelmem?
Bárcsak én lehetnék az, akit szeretsz.
Lehetek én az az egyetlen ember?
Hé, kedves! Leszel a szerelmem?
Hé, kedves! Leszel a szerelmem?


2021. augusztus 30., hétfő

Crush on You - Boom Krittapak & Peak Peemapol

 


Ez a dal megint véletlen került elém, a 7 Project címet viselő thai sorozat betétdala, ami 7 páros történetét meséli el. - bl, és lány páros szintúgy van köztük - 

 

 

 


Beléd zúgva - Boom Krittapak & Peak Peemapol


Soha nem gondoltam volna, hogy te leszel
az egyetlen, aki megváltoztatja az életem.
Fogalmam sem volt, hogy a szerelem egy
gyönyörű dolog, amíg nem találkoztam veled.
Tőled tágasabb a világ, fényesebbek a csillagok.
Az ég miattad még kékebb, mint azelőtt.

Nem tudom, mikor történt,
csak annyit, hogy veled boldog vagyok.
Amíg vagy nekem, senki más nem kell.
Mire feleszméltem, a szívem már érted repesett.
Elraboltad a lelkem, és a szívemet.
Nem tudok nekik megálljt parancsolni.
Nem számít, mennyire keményen próbálkozom.
Az sem, hogy elszántan ellenállok.
Semmi nem akadályozhatja meg, hogy szeresselek.
Beléd szerettem úgy, hogy észre sem vettem.

Minden rendben lesz velem, amíg mellettem vagy.
Nem számít, milyen nehézség jön holnap,
együtt fogjuk megoldani a dolgokat.

Nem tudom, mikor történt,
csak annyit, hogy veled boldog vagyok.
Amíg vagy nekem, senki más nem kell.
Mire feleszméltem, a szívem már érted repesett.
Elraboltad a lelkem, és a szívemet.
Nem tudok nekik megálljt parancsolni.
Nem számít, mennyire keményen próbálkozom.
Az sem, hogy elszántan ellenállok.
Semmi nem akadályozhatja meg, hogy szeresselek.
Beléd szerettem úgy, hogy észre sem vettem.

Mire feleszméltem, a szívem már érted repesett.
Elraboltad a lelkem, és a szívemet.
Nem tudok nekik megálljt parancsolni.
Nem számít, mennyire keményen próbálkozom.
Az sem, hogy elszántan ellenállok.
Hogy is dobhatnám el a szerelmedet?
Most ébredtem rá, hogy mennyire szeretlek.