A nindzsák titkai

A nindzsák titkai

Még élnek bennünk a különféle nindzsa-filmek emlékei. A fekete ruhás, maszkos alakok mászókarmokkal közlekedtek a falakon, hatalmasakat ugrottak, valamint süvítő dobócsillagokat hajigáltak. Kik is voltak ezek a rettenetes harcosok? Vérszomjas haramiák? Zseniális titkos ügynökök? A harci művészetek legavatottabb mesterei? Mindezek egyszerre mondhatók el róluk. Ismerkedjünk meg velük!

Kuwana ura biztos volt abban, hogy nincs esélye annak, aki életére tör. Nyugodt álmát elvileg senki nem zavarhatta volna meg. Ágyát hálóhelyiségének a közepén helyezték el, mert elalvás előtt szeretett gyönyörködni a plafont díszítő festményben.

Egyszer egy szobalány elkövette azt a hibát, hogy nem pontosan középre ágyazott. Mulasztása miatt meg kellett halnia.

A kényes ízlésű úr komoly védelmi rendszert épített ki magának. Tudta, hogy riválisai nindzsákat fogadnak, vagyis olyan szakembereket, akik a legravaszabb módszerekkel próbálják őt eltenni láb alól. A betolakodók természetesen igen kellemetlen meglepetésekben részesültek: süllyesztőbe zuhantak vagy forgó szobákba kerültek.

Tocuka Dzsiró apja híres nindzsa volt, akit Kuwana urának meggyilkolásával béreltek fel. Lábai alatt azonban kinyílt egy csapóajtó, belezuhant a verembe. Az esést szerencsétlenségére túlélte. Az őrök elfogták, majd kegyetlenül megkínozták. Halálának körülményeinek részletezését talán inkább mellőzük!

A kis Dzsiró elhatározta, hogy bosszút áll. Összebarátkozott Kuwana urának fiával. Egyik délután látszólag faképnél hagyta kis játszótársát, majd egy kiszáradt kútban húzta meg magát, a derekán hordott erős kötélbe kapaszkodva. Éjjel beosont a palotába. Könnyű teste alatt nem nyíltak meg a csapóajtók. A Kuwana urának hálószobája feletti szellőzőrésben rejtőzött el. Lyukat fúrt a mennyezetbe, majd egy derekáról letekert selyemzsinórt eresztett le rajta egészen áldozatának arcáig. Várt, amíg Kuwana ura horkolni kezdett, majd a zsinórra mérget csepegtetett. Apjának gyilkosa fuldokolni kezdett. A szolgák hiába siettek uruk és parancsolójuk segítségére. Dzsiró még idejében eltűnt a helyszínről.

Rémes történet, melyhez hasonlók sajnos igen gyakran megestek a középkori Japánban. Egy telefonkönyv vastagságú kiadvány sem volna elegendő még tömör összefoglalásukhoz sem.

Az állandó belviszályokba belezüllött vezetők minden lehetséges módon megpróbáltak ártani ellenfeleiknek. A hatalomért folytatott harcok során fiúk űzték el vagy ölték meg apjukat és testvéreiket, valamint egykori szövetségesek törtek egymás életére. Az igazán piszkos munkák elvégzésére nindzsákat béreltek fel, akik a kémkedés, az álcázás és a gyilkolás mesterei voltak. Eldugott hegyi falvakban éltek, a gyanútlan szemlélő ártalmatlan parasztoknak nézhette őket. Akinek azonban mégis feltűnt valami, annak bizony meg kellett halnia. Nos, amennyiben a nindzsák ilyen rejtőzködő életet éltek, akkor mégis hogyan talált rájuk az, aki szolgálataikat akarta igénybe venni? Valószínűleg úgy, hogy végigjárta azokat a településeket, melyekről feltételezte, hogy ügyfelei lakják.  A nindzsák nagyon jó emberismerők voltak. Bárkiről meg tudták mondani, hogy éppen miben sántikál. A siker érdekében lányaikat nemesi családokba házasították. A szép feleség mindig tartott magánál valamilyen feltűnést nem keltő fegyvert, például vaslegyezőt. Amint üzenetet kapott, az eszközt nem habozott használni.

A nindzsák éppen azért voltak annyira hatékonyak, mert remekül álcázták magukat. Időnként azonban zűrös helyzetbe kerültek. Egy magát kereskedőnek álcázó nindzsát a gyerekek viccből dobálni kezdtek, mire ő gyanúsan ügyes technikával vetődött arrébb. A közelben lévő katonák azonnal felfigyeltek az esetre, és már le is kapcsolták az ügynököt. Nem számíthatott kíméletes bánásmódra: fajtáját mindennél jobban gyűlölték, élete semmit sem számított kortársai szemében. A középkori japánban még a parasztokat is többre tartották, pedig ugyebár őket sem vették igazán emberszámba.

Most már illő volna megemlékezni a nindzsák őseiről. Sajnos találgatásokkal kell beérnünk. Legendák persze bőven akadnak. A nindzsák hosszú orrú szárnyas manóktól, a tenguktól származtatják magukat. Nos, a valóság nyilvánvalóan lényegesen árnyaltabb. Minden bizonnyal a harcos arisztokrácia mellőzött klánjai építették ki a szervezeteket. Természetesen nem holmi átlagos bűnszövetkezetekről van volt szó. A nindzsaközösségekben a beszámolók tanúsága szerint nagyobb rend lehetett, mint a hétköznapi emberek társadalmában.

A nindzsák tudománya:

Már a nindzsa-csemeték is veszedelmes harcosok voltak. Öt éves koruktól fogva egyre magasabbra helyezett gerendákon egyensúlyoztak, testüket pedig különféle nyújtógyakorlatokkal tették egyre hajlékonyabbá és rugalmasabbá. Megtanulták elviselni az éhséget és a fájdalmat. Gyakorlatilag a legszélsőségesebb helyzetekhez is képesek voltak alkalmazkodni. Nem ismertek lehetetlent: bármilyen eszközt felhasználtak. Egyaránt mesteri fokon űzték a pusztítás és a gyógyítás művészetét. Tablettává szárított táplálékot készítettek maguknak, a kínaiak tűzijáték-technikáit továbbfejlesztve robbanószerkezeteket gyártottak, valamint olyan eszközt is megalkottak, mely képessé tette őket arra, hogy a nyugodt víztükrön járjanak. Búvárfelszerelésük is volt. Rugós szerkezeteket konstruáltak, melyek szinte elrepítették őket. Füstbombákat dobáltak, kortársaik talán ebből adódóan hitték azt, hogy időnként egyszerűen köddé válnak.

Lélektani felkészültségük példa nélküli volt. Hosszasan tanulmányozták áldozatuk jellemét, és a megszerzett ismeretek birtokában láttak munkához. Tudták, hogy mikor kell meglepetést okozni. Ha kellett, hosszú éveken keresztül készítették elő a terepet a sikeres akcióhoz.

Ahhoz, hogy a nindzsa hatékonyan tudjon dolgozni, mindenek előtt az álcázás és a megtévesztés művészetének fogásait kellett elsajátítania. Ismert fekete munkaruhájukat csupán az akciók alkalmával viselték, a mindennapok során átlagos külsővel bírtak. Ugyanakkor álöltözetében is valóságos fegyverarzenált hordott. Amikor éppen buddhista szerzetesként mutatkozott, speciális botot hordott magánál. Végéből szúróeszközt lehetett elővarázsolni. A zsákjában tárolt kis szobrocskák valójában robbanószerkezetek voltak. Ruhájának rejtett zsebeiben mérgeket, gyógyszereket és élelmiszertablettákat tartott. Ha szüksége volt rá, állatok segítségét is igénybe vette. Menekülés közben gyakran kutyákat uszított üldözőire.

A nindzsák azt állítják magukról, hogy rendszerint ők mozgatták a szálakat, vagyis történelemformáló szerepük volt. Nos, álláspontjuk némileg vitatható, ugyanakkor jelentősségüket sem szabad korlátolt módon letagadni. Természetesen ténykedésükhöz megpróbáltak ideológiát gyártani. Szerintük ők valójában a béke és az egyensúly fenntartásán munkálkodtak.

A szamurájokhoz hasonlóan a nindzsák is a zen buddhizmus tanításaiban lelték meg világszemléletük alapjait. A megvilágosodott békét és lemondást hirdető eredeti tanítása mégis miképpen válhatott a harcosok bölcseletévé? Erre a kérdésre bizony nem könnyű válaszolni. Buddha igen határozottan utasította el az erőszak minden formáját. Kínai, később pedig japán követői azonban jelentős politikai és gazdasági hatalomhoz jutottak. Állandóan ki voltak téve a helyi hagyományokat védelmezők zaklatásainak. A szerzetesek sokféle önvédelmi technikát fejlesztettek ki. A saolin papok is buddhista szellemben nevelkedtek és gyakoroltak. Japánban meglehetősen nagy létszámban fordultak elő a harci művészetekben járatos buddhista szerzetesek. Bizonyos elfajzott szekták tagjai is nindzsákként tevékenykedtek.

Hőseink azonban nem csak Buddhát, hanem a kínai Szun-cut is mesterüknek tekintik. A neves ókori stratéga írásaiban részletesen fejtette ki az ellenség megtévesztésén, kijátszásán alapuló harcmodor hatékonyságát méltató nézeteit.

Mi a helyzet korunk nindzsáival? Ők csupán sportnak tekintik a különféle technikákat. Élesben természetesen már nem gyakorolnak. Persze időről-időre a legvadabb rémtörténetek kapnak szárnyra: állítólag a japán alvilág szervezetei a mai napig nindzsákat alkalmaznak bizonyos kényesnek mondható ügyek elintézésére.

Tény, hogy a nindzsák a mai titkos ügynökök és kommandósok középkori megfelelői voltak. Korunk elit katonáit nyugodtan nevezhetjük nindzsáknak. Frederick Forsyth Isten ökle című könyvének hőse éppen úgy dolgozik, mint egy középkori nindzsa. Mesterien álcázza magát, ha kell, szabotázs-akciókat hajt végre, amikor pedig nincs más választása, hidegvérrel gyilkol. Forsyth korábbi munkájának hőse, a Sakál is nindzsa módjára próbálta sikerre vinni küldetését.

A hatvanas évek valamelyikében történt, hogy a császári palota egyik őre egy rejtőzködő betolakodóra figyelt fel. A nindzsa rögtön nyúlcipőt húzott, átvetette magát a falon, ám az őrök mégiscsak elkapták. Ruhájából tízesével hullottak a hajítófegyverek. Szomorúan közölte az őt faggató rendőrökkel, hogy ő csupán élesben akarta kipróbálni nindzsucu-tudományát, éspedig azáltal, hogy behatol egy szigorúan őrzött területre.

A nindzsák fegyverei:

Bár ezek a félelmetes harcosok a fegyvertelen küzdelmekben is kitűntek, sikereiket különleges eszközeiknek köszönhették. Kardjuk dísztelen volt és jóval kisebb, mint a szamurájoké, testüket nem védte páncélzat, mégis félelmetes ellenfeleknek bizonyultak.

Legismertebb fegyvereik a surikenek voltak, melyeket előszeretettel hajigáltak ellenségeikhez. Félelmetesen süvítő hangjukat a felületük közepére fúrt lyuk miatt adták. A nindzsák akár 20 méterre álló áldozatukat eltalálták surikenjeikkel! Ezt a hajítófegyvert egyébként ritkán alkalmazták gyilkolási szándékkal. Az viszont tény, hogy áldozatában rettenetes károkat okozhatott. A nindzsák azt is megtanulták, hogy miképpen lehet kardlappal védekezni a surikenek ellen.

A nindzsa mindig hordott magánál kötelet, melyet fegyverként is használt. A mászókarmokkal is iszonyatos sérüléseket okozott ellenségének. Mérgezett tűket lövöldözött furulyának álcázott fúvócsőből, valamint vaslegyezőt is előszeretettel alkalmazott.

Az egyéb harci művészeteket gyakorlókkal szemben a nindzsák nem törekedtek arra, hogy valamilyen meghatározott módszer szerint küzdjenek. Minél többféle technikát igyekezett elsajátítani, ám pontosan tudták, hogy mindegyiket nem képesek magukban rögzíteni. Általában véve elmondhatjuk róluk, hogy a rugalmasság kifejlesztésére törekedtek. Alig meglepő módon legyőzhetetlennek állítják be magukat. Bár túloznak, azt azért el kell ismerni, hogy náluk sokoldalúbb harcost még elképzelni sem nagyon lehet. 


 Forrás: Hihetetlen magazin, 2006. májusi száma, Ifj. Szűcs Róbert írása