A következő címkéjű bejegyzések mutatása: STAMP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: STAMP. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 20., szombat

Without Me - STAMP

 



 

 

STAMP friss dala, 1 napja jött ki. Nagyon jó kis dallamos lett, mint a tőle megszokott slágerek. :) Nem csalódtam benne most sem. :) A klipben pedig a KinnPorsche ifjú maffiafőnöke (Mile) szerepel, és feltűnik mellette a sorozatbeli bátyja (Tong) is. XD 

A dal időközben a Dead Friend Forever c. thai sorozat betétdala lett. - ott az egyik szereplő, Bump énekli -

 

 



Nélkülem - STAMP


Tudom, hogy nem könnyű
elengedni téged. Időbe telik...
Tudom, hogy nehéz olyasvalakivel,
akit már ismerek, és ezer meg
ezer millió emléket éltünk át.
Most ébredtem rá,
nem vagyunk egyformák.
Nélkülem valószínűleg
még most jól megvagy.

Nem úgy, mint én, aki nélküled
még levegőt venni is alig bír.
Egész idő alatt csupán képzelődtem?
Minden üres lett, csak úgy?
Végül is a világod nélkülem
is ugyanolyan jól működik.

A holnap képét, amit együtt festettünk,
a helyeket, ahová együtt akartunk menni
még most is látom az álmaimban.
Élénken bevésték magukat a szívembe.
Tudom, hogy most jól vagy.
Tudod, hogy nagyon örülök neked, ugye?
Még nem tudom túltenni magam ezen.
Kérlek, lépj tovább nélkülem!
Most jöttem rá, hogy még mindig szeretlek.

Nélkülem valószínűleg
még most jól megvagy.
Nem úgy, mint én, aki nélküled
még levegőt venni is alig bír.
Egész idő alatt csupán képzelődtem?
Minden üres lett, csak úgy?
Végül is a világod nélkülem
is ugyanolyan jól működik.

Nélkülem valószínűleg
még most jól megvagy.
Nem úgy, mint én, aki nélküled
még levegőt venni is alig bír.
Egész idő alatt csupán képzelődtem?
Minden üres lett, csak úgy?
Végül is a világod nélkülem
is ugyanolyan jól működik.




2023. szeptember 12., kedd

เอเลี่ยน - STAMP

 


STAMP nevével már többször találkozhattatok. Egyik kedvenc thai énekesem. A legújabb dala ismét a tőle megszokott nagyon fülbemászó refrénnel, és ez is olyan "szállós" dal, amiket különösen szoktam tőle szeretni. :) A témája elég érdekes, az idegen lényes cuccokat nem szoktam csípni, de ez most kivétel. 


Az eredeti videó, ami kicsit hosszabb, ebben benne van a történet: 



Zenés verzió, aki lementené magának a dalt: 



Idegen lény - STAMP


A szívem darabokra tört.
Minden percben belehasít a fájdalom.
Mi baj van veled mostanában?
Miért nem vagy olyan, mint régen?
A csillogás eltűnt a szeméből...
Hol van az a kedves ember?
Ki ez itt álruhában?
Az arca és a parfümje hiába ugyanaz,
amikor hallgatod... tudod, hogy kié
a hang... viszont miért olyan hideg?

Légy olyan, mint régen!
Mi az ördögtől változtál így meg?
Őt hagyjátok! Vigyetek el valaki mást!
Csak egy test maradt, szív nélkül.
Légy olyan, mint régen!
Vajon a lények az űrben hallanak?
Ezt a jelet küldték. Sírj csak bátran!
Úgy hiányzol! Légy olyan, mint régen!

Mit csináltam rosszul? Nagyon rosszul.
Nincs mód a megbocsátásra?
Ha ez a helyzet, akkor
a csillagokig kell elmennünk,
hogy visszahozzalak, mint régen.
Készen állok rá, hogy ma
olyanok legyünk, mint rég.
Hogy ragyogóan mosolyogjon.
Hogy újra kezdhessük.
Senkinek sem kell könnyeket hullatni.

Légy olyan, mint régen!
Mi az ördögtől változtál így meg?
Őt hagyjátok! Vigyetek el valaki mást!
Csak egy test maradt, szív nélkül.
Légy olyan, mint régen!
Vajon a lények az űrben hallanak?
Ezt a jelet küldték. Sírj csak bátran!
Úgy hiányzol! Légy olyan, mint régen!

Mondd, hogy ez nem igaz!
Hogy még mindig a szívedben vagyok.
Csak pillanatnyi érzelmi zavar volt,
azért nem értettük egymást.
Mondd, hogy ez nem igaz!
Hogy még mindig a szívedben vagyok.
Csak egy érzelem.
Ez nem változtat semmin.
Nem vesztettelek el senki miatt.

Légy olyan, mint régen!
Mi az ördögtől változtál így meg?
Őt hagyjátok! Vigyetek el valaki mást!
Csak egy test maradt, szív nélkül.
Légy olyan, mint régen!
Vajon a lények az űrben hallanak?
Ezt a jelet küldték. Sírj csak bátran!
Úgy hiányzol! Légy olyan, mint régen!




2023. május 26., péntek

Not Ready to Lose You - STAMP & Christopher Chu

 



 

Ismét egy dal STAMP-tól, a rá jellemző fülbemászó dallamvilággal. Ez most egy mozi betétdala, ami még 2022 őszén jelent meg, a címe: OMG! Oh My Girl. 

 

 



Nem állok készen arra, hogy elveszítselek - STAMP


Itt az ideje, hogy rendezzük a számlát.
Nem állok készen arra, hogy elveszítselek.
Mindketten többet reméltünk.
Nem lehet tudni, mit fogunk tenni.
Az idő eljátssza a maga trükkjeit.
Azt mondja, hogy ez egy zsákutca,
de nem tudok másra gondolni,
mint hogy még mi történhetett volna.

És tudom... az őrületbe kergetlek,
és te megőrjítesz engem.
De... Kedves, nem minden rossz!
Talán túl félénk vagyok, hogy a
szemedbe nézzek, és megkérdezzem:
Mindent megpróbálunk?

Itt az ideje, hogy rendezzük a számlát.
Nem állok készen arra, hogy elveszítselek.
Mindketten többet reméltünk.
Nem lehet tudni, mit fogunk tenni,
csak körbe-körbe-körbe megyünk.
Csak táncolunk sosem találva a ritmust,
és mindazok után, amin keresztülmentünk,
nem állok készen arra, hogy elveszítselek.
Nem állok készen arra, hogy elveszítselek!

Csak menjünk egy kört,
és meglátjuk hova vezet.
Olyan kevés időnk van,
nem akarjuk egyedül tölteni.
A szerelem folyton trükközik.
Azt mondja, hogy nem nyerhetünk.
De nem tudok másra gondolni,
mint hogy még mi történhetett volna.

És tudom... az őrületbe kergetlek,
és te megőrjítesz engem.
De... Kedves, nem minden rossz!
Talán túl félénk vagyok, hogy a
szemedbe nézzek, és megkérdezzem:
Mindent megpróbálunk?

Itt az ideje, hogy rendezzük a számlát.
Nem állok készen arra, hogy elveszítselek.
Mindketten többet reméltünk.
Nem lehet tudni, mit fogunk tenni,
csak körbe-körbe-körbe megyünk.
Csak táncolunk sosem találva a ritmust,
és mindazok után, amin keresztülmentünk,
nem állok készen arra, hogy elveszítselek.
Nem állok készen arra, hogy elveszítselek!



2022. november 25., péntek

A Hundred Million Views - STAMP

 



Meghallani és megszeretni... Ez a dal pont ilyen volt - egyetemben azzal a történettel együtt -  ami egy jövő évi sorozat trailere alatt hallható. Szóval 2023-ra már van egy várt sorozatom. :)

Azt nem tudom, hogy ez majd a sorozat hivatalos OST-je lesz-e, de a trailerrel nagyon jól működik, annyi biztos, és illik hozzá. Maga a nóta egy 2018-as STAMP dal.

Konkrét képet, és infót nem teszek fel. Aki tudja miről van szó, az örülni fog a dalnak, aki meg nem, az majd fog még vele találkozni egy másik posztomban. :) 

 



Százmillió látkép - STAMP


Messze, jó messzire akarok menni.
El akarom felejteni a múltat,
és valami újat felfedezni, hogy
a régi képeket kitöröljem a szívemből.
Akármilyen messzire is sétálok,
a múlt varázslata az álmaimban él.
Hogy tudnám elfelejteni?

Mennyit nézzem az égboltot?
Meddig bámuljam a tengert?
Nézzem a csillagok tízmillióit,
hogy megbékéljek végre?
Hány napig fog tartani?
Még mindig nem tudom,
hány százezer látkép kell ahhoz,
hogy kitörölje az emléked a szívemből.

A látképek, amit a saját szemeddel néztél,
még tisztán élnek a szívemben,
mindegy merre fordulok.
Nem tudom kitörölni a
régi emlékeket a szívemből.

Akármilyen messzire is sétálok,
a múlt varázslata az álmaimban él.
Hogy tudnám elfelejteni?
Mennyit nézzem az égboltot?
Meddig bámuljam a tengert?
Nézzem a csillagok tízmillióit,
hogy megbékéljek végre?
Hány napig fog tartani?
Még mindig nem tudom,
hány százezer látkép kell ahhoz,
hogy kitörölje az emléked a szívemből.

Akármilyen messzire is sétálok,
a múlt varázslata az álmaimban él.
Hogy tudnám elfelejteni?
Mennyit nézzem az égboltot?
Meddig bámuljam a tengert?
Nézzem a csillagok tízmillióit,
hogy megbékéljek végre?
Hány napig fog tartani?
Még mindig nem tudom,
hány százezer látkép kell ahhoz,
hogy kitörölje az emléked a szívemből.

Hány ezer felhő,
hány ezer hegy van még?
Hány millió csillagot nézzek,
hogy megbékéljek végre?
Hány nap van még addig,
mire elfelejtelek, és
kitörlődik az emléked a szívemből?
Kitörlöm a képedet a szívemből...



2022. július 1., péntek

The Lucky One - 9x9

 

Pár évvel ezelőtti dalt hoztam. Két verzióban jelent meg, az egyiket STAMP énekelte, a videóklipes, eredeti verzióját pedig a 9x9 fiúcsapat. A dal a Great Men Academy c. sorozat ending zenéje. A kilenc srác közül ebben egyedül Tor nem szerepelt.

Először az eredeti, klipes verziót osztom meg a srácoktól, utána pedig STAMP előadásában, amire én is rátaláltam. Nálam az ő verziója, ami jobban bejött. 

 


STAMP verziója: 



A szerencsés egy - 9x9


Lehet, nem tűnök túl jónak.
Lehet, ennyi nem elég.
Ha az álmaid pasiját keresed,
labdába sem rúghatok.
Csak egyetlen dolgot szeretnék,
azt, hogy itt lehessek veled.
Csak úgy spontán közelebb kerülhessek
hozzád, mint bárki más.
Hogy úgy állhassak melletted,
mintha egy álom lenne,
amiből mindig fel kell ébrednem.

Én vagyok az a szerencsés,
aki soha nem elég jó.
Olyan közel állunk egymáshoz,
de soha nem keresztezed az utam.
Milyennek kell lennem,
miben változzak, hogy
az a srác lehessek,
aki elrabolja a szíved?
Mit kell ehhez tennem?
Kérlek, áruld el, hadd legyek
én az a szerencsés egy!

Még várok arra a napra,
amikor elég jó leszek.
Veled akarok lenni, és ezeket a
szavakat suttogni, hogy tudd:
Szeretném átlépni azt a vékony
mezsgyét, ami elválaszt minket.
Át akarok változni a melletted álló
barátból arra, akivel együtt vagy.
Igaz a közeledben lehetek,
de ez minden alkalommal véget ér.
(Nem számít mennyit próbálkozom.
Mikor a közeledben vagyok,
egyre távolabb érzem magam.)
Lehetséges, hogy mi ketten
ennél több legyünk egymásnak?

Én vagyok az a szerencsés,
aki soha nem elég jó.
Olyan közel állunk egymáshoz,
de soha nem keresztezed az utam.
Milyennek kell lennem,
miben változzak, hogy
az a srác lehessek,
aki elrabolja a szíved?
Mit kell ehhez tennem?
Kérlek, áruld el, hadd legyek
én az a szerencsés egy!

Nem számít, mennyi ideig tart.
Nem számít, milyen hosszú az út.
Készen állok elindulni rajta.
Azt akarom, hogy nyisd meg
a szívedet nekem egyszer!

Én vagyok az a szerencsés,
aki soha nem elég jó.
Olyan közel állunk egymáshoz,
de soha nem keresztezed az utam.
Milyennek kell lennem,
miben változzak, hogy
az a srác lehessek,
aki elrabolja a szíved?
Mit kell ehhez tennem?
Kérlek, áruld el, hadd legyek
én az a szerencsés egy!

Lehet, nem tűnök túl jónak.
Lehet, ennyi nem elég.
De várok...
(Ha az álmaid pasiját keresed,
labdába sem rúghatok.)
...Arra a napra, amikor elég jó leszek.



2022. április 27., szerda

Sugar High - STAMP feat Young K

 



Egy kicsit rendhagyó nótát hoztam. Mégpedig a dalt Stamp énekli, és Young K rappel benne koreaiul. A klip végén van újra a rapbetét, ahol őt látni végig, aki esetleg csak miatta hallgatná meg.

A dalszövegben a 191 és a 119 segélyhívó szám. Előbbi a rendőrség, utóbbi a mentők. - elvileg -

 



ใจอ้วน - STAMP feat Young K


Most megint dob-dob-dobban... Ez az én szívem.
Dob-dob-dobban, mert magas a cukorszintje.
Mielőtt elalszom, azt mondod: "Jó éjszakát!"
Felébredve látni akarlak. Kérlek, gyere át!
Nem tudom megfékezni... kérlek, segíts!
A szívem gyorsabban ver.

A szívem akkora lett, mint egy ököl.
Hirtelen duplájára nőtt, mikor jó éjszakát kívántál.
Édes, romantikus dalokat küldtél nekem.
Nehéz lett a szívem, tele van szerelemmel.
Vállalod a felelősséget, ha felrobban?
Ha nem gondoltad komolyan, kérlek
hagyd abba, mielőtt fájna utánad a szívem!

Most megint dob-dob-dobban... Ez az én szívem.
Dob-dob-dobban, mert magas a cukorszintje.
Mielőtt elalszom, azt mondod: "Jó éjszakát!"
Felébredve látni akarlak. Kérlek, gyere át!
Nem tudom megfékezni... kérlek, segíts!
A szívem gyorsabban ver.

Naponta csak egyet, egy szót éjjelente.
Tápláld szegény szívem, amíg nagyra nem nő.
Egyedül nem tudok talpra állni,
visszahúz a szívem. Megfognád a kezem?
Segíts fel! Nézz a szemembe,
ahogy egymás mellett sétálunk!

Nem tudom, hogy normális vagyok-e...
Öregszek, de úgy viselkedek, mint egy gyerek.
Most úgy érzem magam, mint a legédesebb cukor.
Fogd meg! Vagy mégse! Nem is kell értenem.
Mint Jancsi és Juliska, követve az
édességeket, amíg el nem tévednek.
Nem! Nem! Nem! Ne aggódj!
Nincs szükségem a 191-re vagy a 119-re.
Ó, továbbra is figyelek a részletekre,
mert a szerelem túladagolása nem illegális.
Ha vészhelyzet van, küldök neked S.O.S. jelet!

Most megint dob-dob-dobban... Ez az én szívem.
Dob-dob-dobban, mert magas a cukorszintje.
Mielőtt elalszom, azt mondod: "Jó éjszakát!"
Felébredve látni akarlak. Kérlek, gyere át!
Nem tudom megfékezni... kérlek, segíts!
Most megint dob-dobban... Ez az én szívem.
Dob-dobban, mert magas a cukorszintje.
Mielőtt elalszom, azt mondod: "Jó éjszakát!"
Felébredve látni akarlak. Kérlek, gyere át!
Nem tudom megfékezni... kérlek, segíts!
A szívem gyorsabban ver.




2022. április 26., kedd

1% - STAMP

 



Aki követi a dalfordításaimat, az tudja, hogy Stamp is az egyik nagy kedvencem. - bár tőle ritkán fordítok, aminek az az oka, hogy kevés dalához találtam eddig angol fordítást - Rá jellemzően jó kis dallamos, kicsit szomorkás, de mégis pozitív hangulatú.


Egy sima zenés verzió - aki akarja, ezt mentse le magának - 



A klip verzió:

 



Élőben:

 




Egy százalék - STAMP


Annyira hiányzol, hogy
nem tudom, mit tegyek.
Amikor az élet rákényszerít,
hogy ne hívjalak fel,
csak annyit tehetek, hogy írok egy dalt.
Ezzel vigasztalom magam.
Kicsit nehéz megírni, mert csak
az jut eszembe: "Hiányzol!"

Nem tudom, te is ugyanígy érzel-e?
Ha nem én énekelném a dalt,
soha nem kérdezném meg.
Több millió kérdés zakatol bennem.
Szeretném, ha tudnád...
de félek, hogy elfutsz előlem.

Amit gondolsz, amit ismersz,
az csak a szívem egy százaléka.
Ami fennmaradt, az maga a szerelem,
mert több vagy számomra, mint barát.
Amit soha nem mondtam el.
Csak azt kérem, hogy beszéljünk így tovább!
Hadd tartsam meg a szerelmem 99%-át,
amit a szívem mélyére elrejtek!

Hiányzol, de tudom, hogy
a valóságban kell élnem.
Elégedett vagyok így az életemmel.
Boldog vagyok így... igazán,
ha olyanok maradunk, mint rég.

Amit gondolsz, amit ismersz,
az csak a szívem egy százaléka.
Ami fennmaradt, az maga a szerelem,
mert több vagy számomra, mint barát.
Amit soha nem mondtam el.
Csak azt kérem, hogy beszéljünk így tovább!
Hadd tartsam meg a szerelmem 99%-át,
amit a szívem mélyére elrejtek!

Annak ellenére, hogy néha fáj,
és szomorúság kövezi az utam,
csak azért, ha beszélhetek veled,
ha láthatlak, vagy ha bármit együtt
csinálunk, én már boldog leszek.
Annyira hiányzol, hogy
fogalmam sincs, mit tegyek.

Amit gondolsz, amit ismersz,
az csak a szívem egy százaléka.
Ami fennmaradt, az maga a szerelem,
mert több vagy számomra, mint barát.
Amit soha nem mondtam el.

Minden titkot, amit rejtegetek,
amit nem mondtam el,
azt mindig a szememmel árulom el.
Ha véletlenül meglátod, és az érzés
nem kölcsönös,kérlek, felejtsd is el!
Csak azt kérem, hogy beszéljünk így tovább!
Hadd tartsam meg a szerelmem 99%-át,
amit a szívem mélyére elrejtek!




2022. január 24., hétfő

แอบดี - Stamp Apiwat

 


 

Ezt a dalt tegnap halásztam. Nanon-ról feldobott a Youtube egy videót, amiben ezt énekelte. Megtetszett, így megkerestem az eredetit. Mindig olyasmi jön szembe, amit nem várok. XD Stamp-tól már fordítottam dalt, és párszor néztem koncertfelvételeket. Jó kis hangulatot tud csinálni, és üvölti a nép vele együtt a dalait, biztos nagyon kedvelik Thaiföldön. :)

Szóval ezt a jó kis nótát most Nanon-nak köszönhetően találtam meg. Így előbb azt a videót osztom meg. Persze amolyan otthoni sufni éneklés, de attól még hangulatos. Bad Buddy fanok meg örülni fognak neki. :)

 

 


Stamp-tól egy élő koncertfelvételt osztok meg. 


Aki pedig letöltené, annak a rendes albumverzió: 

 



Tovább menni - Stamp Apiwat


Lehetek egyedül...
Hallgathatom ugyanazokat
a régi dalokat egy ideig.
Megnézhetem a régi képeket,
napról-napra jobban vagyok.
Éjjel már rémálmok nélkül aludtam.
Néhány napja már nem sírok.
Valóban jobban lettem.
Még mindig rád gondolok...

Jól vagyok. Rendben vannak
a dolgok, túl vagyok rajta.
Hosszú utat tettem meg attól
a naptól kezdve, hogy elköszöntél.
Sajnálom, hogy aggódtál miattam.
Akkor még nem álltam készen,
hogy újra lássalak.
Köszönöm, hogy sok sikert kívántál,
de azóta már jobban vagyok.

Lehetek egyedül...
Hallgathatom ugyanazokat
a régi dalokat egy ideig.
Megnézhetem a régi képeket,
napról-napra jobban vagyok.
Éjjel már rémálmok nélkül aludtam.
Néhány napja már nem sírok.
Valóban jobban lettem.
Még mindig rád gondolok...

Egy nap majd a szívem
nem fog reszketni.
Amikor eljön az a nap,
újra barátok leszünk, igaz?
Lehetek egyedül...
Hallgathatom ugyanazokat
a régi dalokat egy ideig.
Megnézhetem a régi képeket,
napról-napra jobban vagyok.
Éjjel már rémálmok nélkül aludtam.
Néhány napja már nem sírok.
Valóban jobban lettem.
Még mindig rád gondolok...

Eljön majd az a nap, mert most még
csak egy kicsit vagyok jobban.
Eljön majd az a nap, mert most még
csak egy kicsit vagyok jobban.
Kicsit jobb lett, túl vagyok rajta.
Még mindig rád gondolok minden pillanatban.



2021. július 6., kedd

It Must Be Love - STAMP

 


Zenék között nézelődtem, és szokás szerint megtalált az egyik. :) Az előadó neve: Apiwat Eurthavornsuk.  Ez egy 2011-es dal, de 2020 decemberében egy új változat készült belőle. Nekem a régi tetszik jobban, de mindkettőt megosztom. Egy thai sorozat zenéjeként is felhasználták, aminek a címe: Fabulous 30: The Series. 

 

Az eredeti 2011-es verzió:

 

 A 2020-as verzió: 



Szerelemnek kell lennie - STAMP


Azt hiszem, a szerelem az, ami miatt itt vagyok.
A szerelemnek kell lennie,
ami miatt a szívem tovább próbálkozik,
bár nagyon kicsi az esély.
Még akkor is, ha újra elbukom,
a szerelem mindig azt súgja, ezt kell tennem.

Neked adom, amíg el nem fogadod.
Szerelmet vallok, amíg nem viszonozod.
Te vagy a boldogságom!
Ha most még nem fogadod el a szerelmemet,
nem bánom, újból próbálkozom.
Ha végül mégsem viszonozod az érzéseim,
nem baj, mert a szívem sosem változik meg.
Ha azt várod, hogy a szívem többé ne érted dobogjon,
lehet, meg kell várnod, hogy a Föld ne forogjon!

Úgy hiszem, a szerelem ad értelmet az életnek.
Ez a szerelem teszi könnyűvé a várakozást.
Bár az esélyek csekélyek.
Ha sok dologról le kell mondanom,
ez a várakozás megéri,
mert az utam végén te vagy cél.

Neked adom, amíg el nem fogadod.
Szerelmet vallok, amíg nem viszonozod.
Te vagy a boldogságom!
Ha most még nem fogadod el a szerelmemet,
nem bánom, újból próbálkozom.
Ha végül mégsem viszonozod az érzéseim,
nem baj, mert a szívem sosem változik meg.
Ha azt várod, hogy a szívem többé ne érted dobogjon,
lehet, meg kell várnod, hogy a Föld ne forogjon!

Azon a napon, mikor senkid sem lesz,
azon a napon, mikor a világ hátat fordít neked...
Gondolj rám! Mindig itt leszek veled!

Neked adom, amíg el nem fogadod.
Szerelmet vallok, amíg nem viszonozod.
Te vagy a boldogságom!
Ha most még nem fogadod el a szerelmemet,
nem bánom, újból próbálkozom.
Ha végül mégsem viszonozod az érzéseim,
nem baj, mert nem adom fel!
Ha azt várod, hogy a szívem többé ne érted dobogjon...
Ha azt várod, hogy visszafordulok, és feladom...
Hallasz engem?
Lehet, meg kell várnod, hogy a Föld megálljon!