Ebben az évben még nem fordítottam a srácoktól dalt, viszont most párat kiszemeltem, amit majd hozni fogok tőlük. :) Elsőként egy nagyon dallamos, érdekes klippel rendelkező nótát választottam.
Ebben az évben még nem fordítottam a srácoktól dalt, viszont most párat kiszemeltem, amit majd hozni fogok tőlük. :) Elsőként egy nagyon dallamos, érdekes klippel rendelkező nótát választottam.
Karácsonykor nálam nem Kevin van, hanem mindig meghallgatom jó párszor a Wham világhírű dalát, amit azóta is minden éven újabb és újabb sztárok, más-más verzióban feldolgoznak. Nekem pedig évek óta az a heppem, hogy keresgélek, milyen új verziókat lehet találni fent a neten. XD
Idén ami legjobban tetszett, az a LYKN banda verziója. :)
Tovább is thai énekesek verziójával folytatom. Még kettőt hoztam, PP Krit és NuNew dalát.
Két ikonikus világslágert hoztam ide a blogra, mert úgy éreztem, hogy ezt másoknak is látni, hallani kell. William nagyon tehetséges, és nekem iszonyúan tetszettek a dalok az ő előadásában. Pár napja volt a LYKN thai banda koncertje, és annak a repertoárjában volt a két dal.
I Have Nothing - Whitney Houston
Thriller - Michael Jackson
"NE ADD FEL A HITED!"
Ez egy elég különleges bejegyzés lesz. Mert vajon hogy kapcsolódhat össze egy amerikai 80-as évekbeli rock együttes, egy filippínó énekes, és a katonai többcélú szállítórepülő, az Alenia C-27J Spartan?
Nos, teljesen egyszerű a megoldás. :) A legutóbbi szegedi Repülőnapon láttam ezt a cuki, két légcsavaros, tömzsi kis gépet repülni, és elképesztő, amit a 17 tonnás szállítórepülővel műveltek az olasz pilóták. A bemutató nagyon hangulatos volt, egy rock dal szólt alatta. Akkor még nem tudtam, hogy ez pontosan mi is, de nagyon tetszett. Hazatérve kinyomoztam, mi volt a dal. Szóval most ezt osztom itt meg. - mert közben a napokban egy beszélgetésem témájaként felbukkant -
A dal a Journey amerikai rock együttes 1981-es, híressé vált száma. A mai napig zenélnek, persze azóta változott a felállás. 2007-ben új énekest kerestek, akkor csatlakozott hozzájuk a filippínó Arnel Pineda.
Szóval, aki szereti a nyolcvanas évek dallamos rock zenéit, az mindenképpen hallgassa meg! :)
Hoztam egy japán koncertturné verziót belőle:
Ez pedig az eredeti stúdió verzió, itt még nem Arnel volt az énekes:
Aki pedig a repülőket is szereti, annak előkerestem egy Repülőnapos videót, ahol nem túl tisztán, de hallani lehet a dalt néhol.
Nemrég osztottam már meg ugyanettől a négy kínai hölgytől tradicionális feldolgozásban donghua zenét, most hoztam még egyet. Szerintem ez a másiknál is jobb átirat lett. A hangszerek ugyanazok, mint az előző posztomban. Azt megtaláljátok: ITT
Egyik nagy kedvencem a A Record of a Mortal's Journey to Immortality donghua. Már jó ideje minden kínai sorozat kedvelő tudja, hogy jönni fog belőle élőszereplős verzió, méghozzá nem is akárki lesz a főszereplő, Han Li bőrébe bújva. Kicsit szkeptikus vagyok ugyan, de talán Yang Yang jó választásnak fog bizonyulni. Bár én abszolút nem így képzeltem el a srácot. XD Most már talán tényleg műsorra tűzik, én pedig találtam egy nagyon különleges verziót a donghua opening dalából, amit megosztok, mert szerintem annyira szép lett a feldolgozás, hogy mindenképpen érdemes meghallgatni.
A tradicionális kínai hangszerek, amik az előadásban vannak:
-harangsor (bianzhong/编钟), egy ősi kínai hangszer, bronzból szokták készíteni, csengő hangja van.
-bambusz fuvola, elvileg a keresztirányú a dizi, ez helyettesíti az ének szólamát a dalban. A másik pedig a xiao, ami az a tipikus bambusz fuvola, amit keleti zenékben hallani lehet.
-guzheng (kínai citera)
-pipa (rövid nyakú lantféle)
Igaz ez a formáció lassan már 5 éve létezik, valamiért csak most figyeltem fel rájuk. Eddig szerintem nem hozta fel a Youtube őket... vagy csak elkerülték a figyelmemet. Ami nagy kár, mert nagyon kellemes zenéjük van, és még énekelni is tudnak, és cukik is. :) Na de most már megvannak, és fogok tőlük zenéket hallgatni, mert tényleg érdemes. Mondhatnám azt, hogy nekem most ők a legszimpibb csapat, akit kedvem van hallgatni, és nézni, mert tök jó, hogy nem cuki pofi, vékony/izmos tucat idol srácokat kell nézegessek, mint úgy nagy általában, ha csapatokról van szó.
Az elsőre feltűnhet mindenkinek, hogy hoppá... ők nem is magasak, nem is vékonyak, sőt, kicsit macisabbak mint úgy általában a ma divatos énekes srácok, nem is olyan jóképűek, fú... és szakállasak! Szóval totál az ellentéte a mai "elvárásoknak". Na, ők éppen ettől fantasztikusak. Mert megmutatják, hogy igazából egyik kritérium sem számít, ha van tehetség mögötte.
Pár infót leírok, hogy akik nem ismerik őket, azok kicsit képben legyenek: 2018 nyarán gondoltak egyet a nagyok, hogy össze kellene rakni "Kína első plus size csapatát". Hogy miért? Mert azt gondolták, hogy legyen egy olyan csapat, akik sokkal közelebb állnak az átlag nézőhöz, így jobban tudnak velük azonosulni a rajongók, és elérhetőbbek. Egyébként tényleg közvetlenebbek, és kisebb helyekre is elmennek fellépni, nem valami sztár csapatként kezelik őket, akiket csak 20 méterről mutogatnak.
Szóval őket direkt úgy választották ki, hogy egyáltalán ne feleljenek meg az idolokra vonatkozó elvárásoknak. Kicsit duci, átlagos külsejű srácokat kerestek, akikben van potenciál ének, tánc terén, vagy legalábbis fogékonyak arra, hogy megtanulják. Hónapokig ment a kiválasztás kieséses fordulók szerint, végül 5 fiú maradt a végére. Közülük csak egy rendelkezett valamiféle táncos tudással, énekes gyakorlata pedig csak hármuknak volt. Mindent úgy tanultak meg, hogy megfelelő tudással rendelkezzenek a fellépéseken, képezték a hangjukat, táncórákat vettek, stb.
Az 5 srác, aki végül a bandát alkotja: Chen Dingding (Ding), Cui Yunfeng (Otter), Qi Ha (Husky), Shi Qijun (Mr. 17), Ka Si (Cass). Később csatlakozott még Lulu (Luu). (Eredetileg pót tagként lett először bevetve aki segíti őket, illetve amikor valamelyik tag huzamosabb ideig lesérül, vagy beteg, akkor ő áll be addig a helyére fellépéseken, vagy egyéb szereplések alkalmával.) A banda átlag életkora az olyan jó harmincas. Otter a legfiatalabb, aki korábban az Amazon ügyfélszolgálatánál volt, de van köztük IT-s szakember, illetve olyan, aki kőolaj-finomítóban dolgozott előtte.
Youtube-on, ha rákerestek elég sok daluk feljön, szóval mindenkit bátorítok arra, hogy hallgassa a fiúkat! :) De van saját csatornájuk is, így ha kicsit támogatni szeretnétek őket, akkor ott nézzétek a klipjeiket, ezzel egy kis plusz forgalmat generálva nekik. - amiért ugye fizet a Youtube -
Youtube csatornájuk itt: PRODUCE PANDAS
Hoztam tőlük egy dalt, ezt hallottam elsőként. :)
Álom - Produce Pandas
Felébredtem, amikor még csak hajnalodott.
A fények játékában felszálltam
egy buszra, ami a nyárba ment.
Fehér ingben a szélben,
mosolyom olyan ártatlan volt.
Az idő csak halad tovább,
a változáshoz akarat kell.
Nézd az ifjút, aki álmai
férfijává formálja magát!
Csak várd ki, míg felnő.
Elég érdekesen hangzik a dolog?
Álom... Ringatózó, kristálytiszta álom,
valódi és a részleteit is látom.
Tegnap még fénylett, és még most is ragyog.
A szél lefest egy párhuzamot téren és
időn át, ahol ígéretem száll a levegőben.
Talán túl messze van, hogy elérjem,
de mindent megteszek, hogy teljesítsem.
Menetelj csak előre! Hajszold az álmaid!
Ne hagyd cserben a dicső ifjúságot.
Csak menj tovább! A jelszót el kell rejteni
a ködben, ami törölheti ezt a játékot.
Készülj fel, hogy ki kell állnod!
Még akkor is, ha megbánod,
kapaszkodj az álomba, hogy
megfesthess egy gyönyörű képet!
Ne hagyd ki a tavaszi virágzást!
Csak ragyogj te is tovább!
Már nem vagy egyedül, ne félj!
Valósítsd meg te is az álmod!
Álom... Ringatózó, kristálytiszta álom,
valódi és a részleteit is látom.
Tegnap még fénylett, és még most is ragyog.
A szél lefest egy párhuzamot téren és
időn át, ahol ígéretem száll a levegőben.
Talán túl messze van, hogy elérjem,
de mindent megteszek, hogy teljesítsem.
Menetelj csak előre! Hajszold az álmaid!
Ne hagyd cserben a dicső ifjúságot.
Csak menj tovább! A jelszót el kell rejteni
a ködben, ami törölheti ezt a játékot.
Készülj fel, hogy ki kell állnod!
Még akkor is, ha megbánod,
kapaszkodj az álomba, hogy
megfesthess egy gyönyörű képet!
Ne hagyd ki a tavaszi virágzást!
Csak ragyogj te is tovább!
Már nem vagy egyedül, ne félj!
Amikor meglátom magam a tükörben,
ő ott azt mondja a túloldalon: Légy bátor!
Abban a pillanatban, mikor igazán ragyogsz
semmi sem hasonlítható hozzád.
Gyere velem a jövő felé, keressük
meg a remény világítótornyát!
Kiáltsd a nevem, hajszold az álmaid!
Holnap már talán el is érjük.
Menetelj csak előre! Hajszold az álmaid!
Ne hagyd cserben a dicső ifjúságot.
Csak menj tovább! A jelszót el kell rejteni
a ködben, ami törölheti ezt a játékot.
Készülj fel, hogy ki kell állnod!
Még akkor is, ha megbánod,
kapaszkodj az álomba, hogy
megfesthess egy gyönyörű képet!
Ne hagyd ki a tavaszi virágzást!
Csak ragyogj te is tovább!
Már nem vagy egyedül, ne félj!
Amikor meglátom magam a tükörben,
ő ott azt mondja a túloldalon: Légy bátor!
Abban a pillanatban, mikor igazán ragyogsz
semmi sem hasonlítható hozzád.
Gyere velem a jövő felé, keressük
meg a remény világítótornyát!
Kiáltsd a nevem, hajszold az álmaid!
Ne hagyd cserben a dicső ifjúságot!
Légy olyan fényes, mint egy tűzijáték!
A legtöbben már láttak, illetve hallottak guzheng zenét. Bár lehet, hogy a kínai dolgokban nem annyira jártasak nem tudták a hangszer nevét. Néha szoktam mindenféle stílusú guzheng zenét hallgatni, mert szerintem nagyon szép a hangja.
Most pár nyugati, szerintem jól ismert pop dalt válogattam össze, ami ezen a hangszeren szólal meg.
Plusz még két Michael Jackson szám. Ezeket tényleg mindenki ismeri. :)
Igaz, ezt a dalt korábban már lefordítottam, mikor Pop Pongkool nótáit hallgattam.
De gondoltam újra előveszem, mert a srácok nagyon jól feldolgozták, és érdemes velük is megmutatni ezt a csoda szép dalt. Plusz azért is teszem fel a blogra, mert közben felfedeztem a hármasból az egyik srácot, Third Lapat-ot.
Emlékképek - Pop Pongkool
Attól a naptól kezdve, hogy elmentél
a végzet még mindig összekötött minket,
bár idővel egyre távolabbra kerültem tőled.
Jött ő... Eljött, és a helyedbe lépett.
Nem volt több nappal és éjszaka,
hogy csak veled legyek.
De a szívemben egyedül csak te vagy. Csak te!
A gondolataimban is az egyetlen vagy,
annak ellenére, hogy hosszú idő telt el.
Hogy fogom kitörölni, elfelejteni őt,
ha nincs itt velem senki?
Soha senki nem fog jönni,
aki átveszi a helyed a szívemben.
Az emlékképek még mindig itt vannak
a szemem előtt, ugyanúgy.
Az arcod még mindig itt van
a szemem előtt, nem változott.
Bár az én arcom a szívedben
miatta valószínűleg elhalványult.
Már más emlékeket őrzünk.
Csak tudni szeretném, hogy vagy,
mióta elváltunk egymástól.
Emlékszel még rám?
Vagy csak ő van már neked?
De tudd, hogy megértem.
Nem haragszom, nem hibáztatok senkit.
Csak tudni szeretném,
emlékszel-e még rám?
De a szívemben egyedül csak te vagy. Csak te!
A gondolataimban is az egyetlen vagy,
annak ellenére, hogy hosszú idő telt el.
Hogy fogom kitörölni, elfelejteni őt,
ha nincs itt velem senki?
Soha senki nem fog jönni,
aki átveszi a helyed a szívemben.
Az emlékképek még mindig itt vannak
a szemem előtt, ugyanúgy.
Az arcod még mindig itt van
a szemem előtt, nem változott.
Bár az én arcom a szívedben
miatta valószínűleg elhalványult.
Már más emlékeket őrzünk.
Már volt szó Daou-ról nem olyan rég... azóta szorgalmasan keresgélek tőle dalokat. Nagyon szimpi a csávó. Lehet azért is, mert nem átlagos thai úriemberről van szó, hanem kínai felmenőkkel rendelkezik. Szülei kínai operát játszottak egészen öreg korukig, így a fiúkra ragadt némi hajlam a zene iránt, ráadásul jó hangot kapott a sorstól.
2021-ben volt egy thai zenei verseny, ahol fiatal tehetségekből állítottak össze egy bandát. Ezt a versenyt nyerte meg Daou, és lett a LAZ1 banda vezető énekese. A versenyen elénekelt egyik kedvenc dalomat úgy gondoltam, hogy megosztom itt a blogon. Tetszik maga a dal, és az is, ahogy a srácok feldolgozták.
Az eredetijét Bruno Mars és Anderson Paak énekli. Találtam magyar fordítást, azt osztom meg elsőként, aztán még pár videót.
A zenei versenyben így hangzott el:
Ugyanúgy a versenyből, csak egy olyan videó, amit Daou-ra fókuszálva vettek fel:
Daou otthon énekli a dalt:
A Century of Love-al kapcsolatban jött az ötlet, hogy külön posztolok a süni hajú főszereplő sráctól dalokat, mert egészen jó hangja van, és tetszik a játéka a sorozatban, meg nem az a kimondottan jóképű, és cuki frizurájú srác. Akiről persze elég gyorsan kiderítettem, hogy egyébként a LAZ1 fiúbanda tagja... csak hát süni hajjal, és vakolat nélkül annyira nem ismertem meg. XD Pedig ez sokkal jobban áll neki.
Elsőként egy zenés műsorból van itt, a sokak által ismert Bruno Mars nóta. :) Ez az egyik dal, amit kedvelek az újabb nyugati zenék közül (nálam az újabbat úgy kell érteni, hogy ami közel van 2011-hez, mert akkortól váltottam keletire).
Néha szokott angol régebbi világhírű slágereket is énekelni. Az Armageddon dala így szól tőle.
Aztán a most futó sorozat betétdalát is elénekelte. Nekem az ő hangja jobban tetszik, mint az eredeti énekesé.
Olvastam róla, hogy egyébként kínai felmenői vannak, szóval az ő nagyszülei kínaiak voltak, akik Thaiföldön telepedtek le, és a szülei már thai állampolgárnak születtek, és ezért kínai vér csörgedezik az ereiben. Gondolom a család még valamennyire tartja a kínai szokásokat. A szerepeiben legalábbis feltűnik a kínai vonal valamilyen formában, illetve szokott kínaiul énekelni. Tehát egy ilyen dal sem maradhat ki a felhozatalból.
Aztán hoztam egy kedvenc dalomat Boom Saharat-tól, amit duettként énekeltek el. Ez a The Bride of Naga c sorozat betétdala. Eredetije, és fordítása: ITT
Van egy dal, amit nagyon szeretek az Indigo nevű bandától. Ezt is elénekelte. Eredeti és fordítás: ITT
Plusz ráadásként egy vidám kis nóta. :)
Remélem kicsit tudtam népszerűsíteni a srácot. :)
Az első évadot néztem, és a fordítási terveim között szerepel. Lassan a 3. évada jelenik meg. Közben most jött szembe, hogy milyen jó kis ending dala van. :) Ezt most itt fel is teszem magamnak a blogra, habár egyelőre nem találtam hozzá semmiféle angol fordítást. - majd ha lelek, lefordítom -
Addig is legalább nem felejtem el, illetve tényleg jó kis zene, lementettem magamnak. :) Megkerestem az énekesét, totál ismeretlen, azért egy nevet és képet hagyok itt.
| Ong Wei Guang 王伟光 |
A zene a sorozatból készült videóval:
Az egész dal, aki le szeretné menteni zenének:
Igazából mielőtt valahova tudtam volna tenni a srácot, már láttam őt egy rövidfilmben, amiben a LYKN thai fiúbanda szerepelt, és ők énekelték a benne lévő dalt. De akkor még nem gondoltam, hogy később még utamba fog kerülni, sőt szimpatikus lesz. :)
William az egyik versenyző volt a Project Alpha nevű thai zenés tehetségkutató reality show műsorban. Ott a végén 5 srácot választottak ki, köztük elsőként őt, és így alakult meg a LYKN együttes. Amerikai vér is csörgedezik az ereiben, Thaiföld egyik leghíresebb egyetemén, a Mahidol zenei karán tanult, színházi szakon.
Aki megnézné magát a Project Alpha műsort, az összes rész megtalálható: ITT
A Last Twilight sorozat fülbemászó betétdala kapcsán kerestem rá, aztán azóta jó pár dalt hallgattam már tőle. Szimpatikus, és tetszik a hangja. Egy kis válogatást hoztam a fellépéseiből.
Cai Chengyu-tól hallgattam éppen egy dalt, és csak random rákerestem, hogy mik vannak még tőle fent. Így találtam rá a Frozen második részének a betétdalára. A kínai verzió gyorsabb, dinamikusabb. Szerintem sokkal jobb, mint az eredeti dal. A négy srác hangja meg... mindegyik profi énekes. Cai az egyik mára legnépszerűbb operaénekes, és egyben kedvencem. :)
A fenti képen látható sorrendben írom le a srácok nevét:
Ju Hongchuan, Tong Zhuo, Cai Chengyu, Gao Tianhe.
A dal videója:
Sima zenés verzió annak, aki letöltené:
Ez pedig a magyar verzió, hogy a szöveg is érthető legyen:







