2016. november 3., csütörtök

NOVOLAND-al kapcsolatosan

Kicsit hosszú leszek...

 

A blogomon kapott helyet a Novoland: kastély a fellegekben című kínai sorozat, amit barátnőm, Sangsahwa fordít, s én lektorálom.
Ő megnyert egy ösztöndíjat, így már 2 hónapja Japánban van.
Egyetem mellett dolgozni kell a külföldi diákoknak, hétvégén is. Nagyon kevés szabadideje van, értelemszerűen nem fordításra fogja pazarolni.
Kint eddig 1 rész feliratát készítette el, konkrétan a 7. részt.
Amikor kiutazott a FB-os csoportokban informáltam az embereket, hogy mi a helyzet. Azóta kérdezték még a csoportokban, és Ázsia Ékkövein, akkor ott ismét elmondtam, hogy  nem tudom előre, hogy mikor tud foglalkozni a sorozattal, ha lesz felirat az úgyis kikerül a blogra.
Tegnap este megint említette valaki Doramafan-on, válaszoltam is ismét, hogy majd folytatódik, ha ráér fordítani.

Erre ma azzal szembesültem egy FB-os posztban, hogy Sorozatbaráton fent van már a 8. része...
Na... itt akkor most számomra pár dolog erősen megkérdőjeleződött...
Mivel regisztrálva vagyok SB-ra, utána néztem a dolognak. (Nem nézek ott semmit, csak informálódás miatt regisztráltam, hogy ha valaminek utána kell néznem, meg tudjam tenni.)
 Láttam, hogy a 6, 7, 8. rész most lett kitéve oda. - ott volt mellette az ÚJ! felirat, egyébként a 6, 7. rész már régóta fent a blogomon... -
Azt is láttam, hogy viki-s videót tettek fel.
Viki-n megnéztem ki fordította. Itt az accountja:  Lahtikulta_684

Az egészben az a szép, hogy a leányzó fogta magát, és gondolt egyet, majd folytatta a sorozatot onnét, ahol Anita abbahagyta... Pontosabban nem onnét, mert akkor a 8. résztől kezdte volna. Viszont...  a SB-on Anita fordításával az 5. részig volt épp fent, tehát ő onnét nézte, hogy meddig van kész, és a 6. résszel kezdte el a fordítását viki-n. Tehát ez az egész direkt volt, nem véletlen, meg nem is magától gondolt egyet, aztán kezdett bele egy sorozatba, hogy nem nézte volna, hogy hopsz, ezt már fordítják. Szándékosan csinálta.
Én az ilyen emberre azt mondom, hogy csak ennyi öröme legyen az életben.

Azt nem tudom, hogy Anita ehhez mit fog szólni. Mindenesetre ezek a dolgok történtek... ezzel az infóval tudok szolgálni azoknak, akik nézték, nézik.
Ha ez velem történik, én biztosan abbahagyom a sorozat fordítását, mert minek szánjak időt olyanra, amit úgyis viki-n megcsinálnak, aki akarja az meg ott megnézi, vagy letölti magának onnét a feliratot, és akkor tudja a gépén, letöltős formában nézni. Azt hagyjuk, hogy sok nagyon gyorsan elkészült feliratnak milyen a minősége... - persze vannak kivételek, és tudnék is mondani -
Ezután, ha valakinek van valami problémája, javaslom írjon a leányzónak viki-n. Nagyon egyszerű regisztrálni, és aztán lehet is privát üzenetet küldeni.

Nagyon randa véleményem van a doramás közösségről most... mind az ilyen szemétláda fordítókról, mind a nézőkről.
Az ilyen fordítókról azért, mert szándékosan folytatják valakinek a sorozatát, aki nem jelezte, hogy dobta volna, illetve  nem az történt, hogy semmi hír nem volt az adott sorozattal kapcsolatban.
Nem érdekel, hogy nem kötelessége körülnézni, hogy a fordítót hogy tudja elérni, esetleg beszélni tudjon vele, hogy: Te! Ugyan már folytatod ezt a sorozatot?
A nézők oldaláról pedig azért, mert ők azok, akik semmivel nem foglalkoznak, csak legyen meg a napi dorama adagjuk, azt csá. Hogy esetleg van tisztelet, becsület, meg udvariasság... tök mindegy, nem számít.
Mindegy, hogy milyen áron van felirat... még akkor is, ha tisztességtelen úton.
Mára sajnos az lett a lényeg, hogy mindegy, milyen minőségben, de legyen akár rögtön, azon nyomban felirat. Az még jobb, ha tegnapra.
Állandó jelleggel röpködnek a kérdések a FB-os csoportokban, a fordítók blogján, Ázsia Ékkövein, SB-on, meg ki tudja még milyen más fórumokon, ahol a nézők azt hiszik, hogy egymást közt beszélgetnek és nem látja az adott fordító, - de, látja... XD - hogy: Mikor lesz már ebből, meg abból új rész? Mikor folytatják már? Mit csinál a fordító már két hete, amikor rég lefordíthatta volna a filmet...
A veszekedés is állandó Doramafanon... egyik másik embert minősíti is a hozzászólása. XD
Arról meg inkább nem is írok, hogy a SB-ot az egekig magasztalják... merthogy ott van lehetőség megnézni, nem kell letölteni.
Nem indok az, hogy valaki idős, vagy épp nem ért a technikához... Az ember élete végéig, haláláig tanul.
Senki nem megy le az ember helyett a boltba, senki nem tanulja meg helyette kezelni a mobiltelefont... és sorolhatnám, hogy az életben meg KELL tanulni dolgokat, mert szükséges.
Szóval tessék megtanulni a technikát alkalmazni, lehet kérdezni, mert abba még senki nem halt bele. Az viszont luxus, hogy egyesek várják a sült galambot, és csak azt mondják, hogy mert nem értenek hozzá.
Nem tartom fernek, hogy a nézők elvárják a feliratot, miközben ők egy fűszálat nem tesznek keresztbe.
A fordító a saját idejében ba...a a rezet a felirattal, X órán keresztül, a néző meg 15 percet nem képes arra szánni, hogy esetleg utána nézzen, hogy kéne letölteni, hogy kellene a feliratot átkonvertálni,  stb.
Pedig netre már sok fordító feltett képes, egyszerűen követhető tutorialokat ezekről. - köztük én is -
A helyzet az, ha amit most leírtam, valaki leírja, még ő a hibás... pedig nem... Gondoljatok már bele...
 Egyszerűen emberileg nem fogadom el, ha valaki így gondolkodik. Mert ha valamit szeretnénk, azért tennünk is kell. Ez egy alap dolog, ez nem is lehetne kérdés!

Bruce Lee idézetével élek:
„A tudás nem elég, alkalmaznod is kell; az akarat nem elég, tenned is kell.”


Visszatérve a Novoland-al történtekhez:
Nem csak Anita járt így, már több fordító... Szóval úgy néz ki, az jött divatba, hogy a futó sorozatokat, ha esetleg nincs egy ideje fordítva, és a nézőknek sír a szájuk, akkor vannak ilyen "csodás" fordítók, akik lecsapnak rájuk.
Tényleg csak gratulálni tudok a kialakult helyzetért. Majd ha egyre több fordítóval történik ez meg, lehet el fognak gondolkodni, hogy érdemes-e feliratot készíteni.
Most én is azon gondolkodom, hogy ha belekezdenék egy új sorozatba, akkor az legyen shaolinos, vagy a Qing dinasztia idején játszódó történet, mert a dorama nézők nem szeretik a kopasz, fél kopasz pasikat nézni. XD Ez pedig nagyon jó visszatartó erő ahhoz is, hogy más fordítók ne kezdjenek bele az ember aktuális projektjébe.

Végszónak:
Aki elolvasta, az ne személyeskedésnek vegye, általánosságban írtam a tapasztalt dolgokról.
Vannak nagyon kedves nézők, akik nem úgy gondolkodnak, mint amit leírtam, illetve akadnak olyanok is, akik, ha nem tudnak valamit megkérdezik. Mindenki annyit vegyen magára a leírtakból, amennyit a lelkiismerete enged.
Kérdezni továbbra is lehet tőlem, mert szívesen segítek, ez eddig sem volt másként.

17 megjegyzés:

  1. Kedves Shaolin Bunny!
    Amit leírtál, azzal teljes mértékben egyetértek. Én is örülök, ha egy sorozatnak kész lesz a teljes fordítása, de szerintem azt látnia kellene mindenkinek, hogy ezzel a fordításokkal a szabadidőtökben foglalkoztok, akár a családtól, magatoktól elvéve az időt. Én a magam részéről köszönöm minden "komoly" fordítónak a munkáját! és türelmesen várom az éppen adott sorozathoz a feliratot.
    Szép estét kívánok! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Bunny!
    Véleményem szerint érdemes várni a jó és igényes fordításra, úgyhogy türelmesen várom, Anita következő munkáját :D
    Üdv: Cuclicica

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tifa! Csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagyon szeretem a munkáidat, és el tudom képzelni, hogy milyen rosszul esnek ezek az események. A SB már sok mindenkinek megkeserítette a munkáját. Én annyira tisztellek titeket fordítókat!♥♥♥ Sok erőt kívánok neked, és remélem Anitának se veszi el a kedvét a fordítástól. Persze első a suli. Kitartást lányok! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  4. Én is szívesen várok Anita fordítására!
    Első az életben a tanulás, a saját élet jó feltételeinek a megteremtése, ehhez az kell ,hogy a fontos dolgok legyenek az elsők!
    A sorozat majd elkészül, és mi azért szorítunk, hogy Anitának minden jól sikerüljön!
    Üdv: Mara

    VálaszTörlés
  5. Én is megértelek. A "népszerű" sorozatoknál nincsenek ilyen íratlan szabályok a fordítók között és aki új ebben a "kis" közösségben sajnos vét. Én is megkérdeztem az elején egy-egy sorozatnál mire számíthatok, de azóta megismertem a fordítók ritmusát, szokásait és alkalmazkodom hozzájuk. Lehet elég volna felvilágosítani őt is, hátha nem is gondolt arra, hogy megbánthat valakit. Had meséljem el, hogy egy időben rendszeresen volt a házunk előtt kutyagumi. Csináltam plakátot, amit egy napon belül letéptek és a helyzet semmit sem változott. Amikor viszont kihelyeztem egy nejlon zacskót (feltételezve, hogy nem rosszindulatból követték el, hanem csak feledékenység miatt) megszűntek az ilyen kellemetlen meglepetések. Röviden, lehet nem rossz szándék vezérelte csak másként gondolkodik és nem járatos az ázsiai sorozatokat fordítok körében - nem olvassa ennek a közösségnek az oldalait. Esetleg meg lehetne írni neki........

    pontnem

    VálaszTörlés
  6. Szia Tifa!Én is lépten,nyomon látom,ahogy a FB-on javasolgatják,hogy az adott sorozatokat hol lehet letöltés nélkül megnézni.Mindig rossz érzésem támad.Kellene esetleg egy szabályt hozni a csoportokban,hogy kizárás jár annak aki a sorozatbarátot sztárolja,mert a keresett film,sorozat ott megtalálható.Vagy javasolni kellene alakítsanak maguknak SB nézők csoportját. az igaz,hogy a szabályzatot meg nem olvassák el.Jó érzésű ember nem látja,a fordítók igyekezetét?Sokan már online is elérhetővé teszik és közlik is.Jól tetted,hogy megírtad a véleményedet más fordítók helyett is.Egyetértek Veled.Általában megnézem,hogy a fordító milyen gyakorisággal tudja hozni a fordítást.Ahhoz igazodom,gyüjtögetek.Rengeteg kész sorozat van amit lehet nézni.Vagy előveszek egy már látottat,ami emlékezetes volt.Üdv.Magdi

    VálaszTörlés
  7. Na ide is ideértem...elolvastam nem csak amit Tifa írt, hanem a hozzászólásokat is! Én is rendkívűl mérges tudok lenni az állandó Sb reklámért, mintha a fordítók csak gépek lennének, akik ugyis hozzák majd a következő feliratokat. Engem bánt ez az értetlenség. Ráadásul úgy belevágni, hogy meg sem kérdezi a fordítót...hm...kissé "furcsa". Annak örülök, ha a fordító maga teszi lehetővé az onlin nézését az adott sorozatnak...de ez akkor a fordító döntése, munkája. Én pont azért is töltöm le, mert tartok tőle, hogy esetleg valami miatt nem lesz elérhető az adott sorozat vagy film. Jártam már így. Nem tudom a megoldást, de a végleteket sem szeretem...mert így az is bünhődik aki vétlen.
    Remélem Anita nem szívja nagyon mellre a történteket, annak ellenére hogy bántó, és majd folytatja a sorit amikor alkalma lesz rá. Addig pedig lehet mást nézni vagy felirat nélkül megnézni...
    Jó éjszakát mindenkinek!Kata58

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a jó kívánságot és a szép szavakat :) Mindig örülök, ha valaki kivárja a fordításomat. Sajnos jelenleg aludni is alig van időm, vagy ha van, akkor inkább egy kis mozgással, városnézéssel töltöm. Természetesen fogom folytatni a fordítást, amint időm engedi. Szeretném végig megcsinálni, bármeddig is tartson, mire befejezem. Ami igazából ilyenkor bosszant, az az, hogy a kedves fordító nem vette a fáradtságot, hogy a legelejétől lefordítsa, hanem onnan folytatta, ahol én abbahagytam úgy, hogy még csak meg sem kérdezte tőlem, hogy fogom-e folytatni. Ezt mindig is elég nagy bunkóságnak tartottam. Anime fordításnál gyakran előfordult, hogy más csapatok is vitték azt a sorozatot, amit én. Néha gyorsabbak voltak, de volt olyan, aki kivárta az én feliratomat, és ezt nagyon megtisztelőnek éreztem. Mindenkinek a szíve joga szerintem bárki feliratával nézni, ő maga dönti el, hogy mennyire vágyik igényes munkára. Illetve mindenki szabadon fordíthat mindent, hiszen nem kér érte pénzt, és nem zavar, ha más is ugyanazt fordítja, amit én, mindaddig, amíg veszi a fáradtságot, és megtisztel annyival, hogy ő is az elejétől lefordítja.
    Visszatérve, nem szeretnék semmilyen időpontot ígérni, amint lesz időm, és lelkierőm, folytatom a fordítást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anita, innen is üdv. és örülök, hogy ha röviden is, de kifejtetted álláspontodat, aminek nagyon örültem. További áldott kint létet, jó egészséget sok sok örömöt! Remélem jól érzed kint magad...leszámítva a fáradtságot...xdd Kata58

      Törlés
  9. Hálás vagyok minden fordítónak, aki dolgozik és lehetővé teszi, hogy a munkája gyümölcsét más is élvezze. Türelmes ember vagyok, és az "adományt" nem is illik követelni. De egy dolgot megjegyeznék. Aki még nem öreg, az nem tudja, milyen öregnek lenni. Értelmes ember hírében álltam, de egy embólia elvitte a tüdőm nagyobbik részét, és az agyamba juttatott oxigén kevés, és az a kevés csak rövid ideig tart. A napi "munkaképes" időm kb. összesen egy-két órára korlátozódik, ha utána is erőltetem, a legnagyobb hülyeségekre vagyok képes. Azelőtt szükség esetén három napot is dolgoztam alvás nélkül, most három napot is végigalszom, és azt sem tudom, milyen nap van... Nem ragozom. Csak hangsúlyozom: van, hogy az ember kérdez, választ is kap, de a választ már nem tudja felfogni. Azelőtt ránéztem egy könyvre, és egy pillanat alatt szakaszokat voltam képes felfogni, most már egy-egy mondatot háromszor is elolvasok, látom, hogy magyarul van, mégsem értem... (Kezdem megtapasztalni, milyen a diszlexia...) Úgyhogy én nem követelőzöm, igyekszem beleélni magam a mások helyzetébe - és csak azt kérem: a fiatalok is próbálják elfogadni, hogy az öregség bizony leküzdhetetlen tud lenni... Bocsánat, és mégegyszer ezer köszönet és hála minden áldozatos munkátokért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rosarium, Sajnálom hogy ilyen nehézségekkel kell küzdened, de örülök annak, hogy ennek ellenére megtalálod azokat a dolgokat, amik motiválnak, örömöt okoznak, írásra késztetnek. Adja Isten, hogy állapotodban javulás álljon be magad és mások örömére is. tisztelettel Kata58

      Törlés
  10. Kedves !! Olvasva a cikkedet, igen csak meglepődtem, MERT::: abban ugye egyet tudunk érteni, hogy sokan elkezdik a fordítást, majd eltűnnek, nem is lehet tudni ki és hol leledzik. Tehát KÖSZÖNET A FORDÍTÓNAK! AKI MERTE FOLYTATNI: Természetesen, ha lehet tudni,
    hogy beteg, tanul és elfoglaltsága van, nyilván türelmesen várunk,
    azzal semmi baj. De felteszem Én a kérdést, hogy ez eljut minden dorama nézőhöz ez az infó???? Ott van, folytatás van, de hogy mi
    van a háttérben az igazán nem kerül napfényre, ezért sértő ahogy
    lenézően nyilatkozol a nézőkről!!!! Ugy hinném egy intelligens emberke vagy, aki megtudja válogatni a szavait. Másik a kényelem
    és SB. Én öreg vagyok és még csak közelemben sincs senki aki
    ismertetne dolgokat, 2 rendszergazdámnak a filmekhez fogalma sem volt!! Hoppá. Pedig ez a munkájuk. Könny
    ű dobálódzni a szavakkal!!!! Mert Ti már tudjátok, és ismeritek
    minden csinját-binját!!! DE NEM ÚGY SZÜLETTETEK!!!!!!! Mint ahogy angolul Nektek fiataloknak szerencsétek van mert tanuljátok a
    nyelvet, de ezt már nem lehet elvárni már 40 felett sem, ha nem
    szükségeltetik a munkájához. Mert volt olyan megjegyzés

    fiataloktól, hogy miért nem tanulnak az öregek angolul, erre mit
    is lehet válaszolni kedvesen??!! És Én elmondhatom, hogy
    megtanulni egy letöltést az talán könnyü, de a felirat kibontása,
    átnevezése, mikor melyik gombot nyomogasd, hát ?????????? Miért nem

    irtok egy pontos utasítást, pontokba szedve, mikor melyik gombot kell megnyomni, átnevezés, hogyan is megy??? Mi kell hozzá hogy a film lejátszásra is kerüljön, csak kritizálni tudtok, persze, hogy a könnyebb megoldást keresik, ez a világ legtermészetesebb dolga. Ehhez nem kell egyetem, iskola, csak empátia, ha tudod mi az egyáltalán. A fordítóknak csak hálával tartozunk, mert kis hazánkban Ők nem fizetett fordítók, kedvtelésből, másokért, jó szívből teszik. Hál'Istennek sikerült jó párat már megismernem, és emberileg is értékelnem. Csodálatos emberkék, nem beképzeltek a tudásukra, arra, hogy adnak. Igen néha van izgalom a várakozás miatt,mikor lesz meg következő rész, ez egyszerű emberi dolog, nem gondolnak bele, hogy a fordítók valóban nem gépek, élik a saját, nehéz életüket. Itt is akkor születik a marakodás, ha véletlenül valaki felteszi a kérdést, mikor várható a következő rész, ekkor a csapat széttépi szegénykét, de ebből sincs baj. Ettől szép, ettől tanul a csapat. Az idősek akik már ráérnek órákat, éjszakákat film nézéssel tölteni, tehát Ti Drága fordítók vegyétek ezt figyelembe, az öreg agya már nem olyan mint a Tiétek, mi csak a fiatalokra tudunk támaszkodni és a tanulás már nem erősségünk, de majd csak év tizedek múltán fogjátok megtapasztalni, vagy egy súlyos betegség kapcsán. üdv.

    VálaszTörlés
  11. Ha a novoland kapcsán van a nem informálás, akkor hatalmas tévedésben vagy Éva, ugyanis számtalan helyen le lett írva, még az ok is hogy most kicsit bizonytalan mikor lesz a következő rész fordítása. A letöltéssel, feliratkibontással kapcsolatban számtalan fordító megcsinálta a "puskát" lépésről lépésre. Bár a vicc poénja, hogy ennek ellenére sem boldogulok pl az ass.-ses felirattal ..nem szeretjük egymást. Talán eljön majd az áttörés ezen a téren is, és akkor majd a fordítónak is szívesen segítek ebben amikor lehetőségem adódik rá.! egyébként az egész már át van beszélve ától szettig, úgyhogy szerintem nem érdemes úgymond kötekedni...egyébként én is lassan a 6o-ok táborát gyarapítom, tehát nem számítok tininek..legfeljebb lelkiekben...és hogy szeretem a fiatalos dolgokat. xddd. Egyébként is nem a kor számít, hanem a lelki érettség, és emmpátia,,,de tény kérdezni is tudni kellene, egy árnyalattal udvariasabban. Mert egy-két fordító pedig éppen a majdnem követelőzó hangnem miatt akad ki és a hangsúly a majdnemen van....ugyanis olvasója válogatja, milyen súlyúnak érzi a kérdést...üdv. Kata58 /a végén úgyis le akarják majd harapni a fejem..de az nem Tifa lesz és nem is Andi...

    VálaszTörlés
  12. Re: Novoland … én, a leányzó, aki merte szándékosan tovább fordítani
    Az irományod nem érdemel sok figyelmet, mégis azért döntöttem a reagálás mellett, mert a vikis fiókomra kaptam pár e-mailt ennek a blognak a linkjével, és mert a sorozatkövetők megérdemlik, hogy lássák az érme másik oldalát is.
    A viki.com önkéntes fordítója és feliratozója vagyok. Ezt a tevékenységet hobbiból csinálom a viki.com-on, és nem vagyok semmilyen egyéb fordítással foglalkozó csapat vagy weboldal tagja, követője.
    Kezdeném a blogban oly sokat emlegetett tisztelettel, tisztességgel. Kérdéseim:
    1. Tisztességes-e a sorozatot követő nézőket hetekig, sőt, hónapokig váratni? Milyen jogon váratjátok pl. a Sorozatbarát nézőit? (Sorozatbaráton az 1-2-3 részek 2016.08.07-én kerültek feltöltésre, a 4-5. részek pedig 2016.08.18-án, majd a döcögős feltöltések is megszűntek, síri csend volt az általam feltöltött 6. részig 2016.10.31-én). Szerintem ez több mint szemtelenség és becstelenség a nézőkkel szemben. Ha a barátnőd tanul, és tudta/tudtátok, hogy nem ér rá, akkor miért nem adtátok át másnak fordítani a sorozatot, vagy miért nem fordítottad te magad tovább? Vagy nálatok nem működik a munkamegosztás?

    2. Tisztességes-e elvállalni olyat, amit nem tudtok becsülettel kivitelezni? Idézek: „Egyetem mellett dolgozni kell a külföldi diákoknak, hétvégén is. Nagyon kevés szabadideje van, értelemszerűen nem fordításra fogja pazarolni.” „fordításra pazarolni???” Szóval ti „pazaroljátok” az időtöket a nézőkre, hogy megírjátok a feliratokat? Miért csináljátok, ha ez nektek teher? Feltételezem, a nézők nem azért regisztráltak, hogy néha alamizsnát kapjanak (vagy nálatok igen?), hanem tisztességes bánásmódot és főleg sorozatot, rendszeresen. De persze a „néző szája sír” megjegyzés sem semmi! Ez aztán a nézők iránti tisztelet! Nagy parasztságra és tiszteletlenségre vall.

    3. Tisztességes-e kamu profilokat létrehozni, érdekből regisztrálni (pl. sorozatbaráton azért, hogy ne nézz semmit, „csak informálódj” vagy viki.com-on azért, hogy emberek után alattomos módon szaglássz és gyáván „ártatlan” kérdésekkel csald ki a választ priviben?

    4. Tisztességes-e a külföldi sorozatokat kisajátítani? Melyik sorozat alá van kiírva, hogy kizárólagos fordítója és feliratozója XY vagy Anita? És igen, jól láttad, hogy a sorozatot a 6. résztől kezdtem el fordítani, szándékosan (!) a nézők miatt és saját magam miatt is, mert érdekelt a folytatás! Ja! És nem érzem időpazarlásnak!

    5. Tisztességes és becsületes dolog-e megkérdőjelezni, gyanús megjegyzéseket tenni és pocskondiázni valaki nyelvtudását? Én is megtehettem volna, de nem tettem. Azért valljuk be őszintén a B1 (majdnem középfokú nyelvtudás) szintű szövegek fordítása nem igényel nyelvészprofesszori diplomát. Továbbá, szerintem a néző joga eldönteni kinek milyen fordítását nézi, és azt is, hogy hol! Nem értem, hogy ez téged miért zavar.

    6. Tisztességes-e gyűlölködő, előítéletes „blogbejegyzést” írni olyasvalakiről, akit nem ismersz, és nem vagy tisztában a miértekkel? Csak úgy fröcsög az irományodból a gyűlölet, a gonoszság és az előítélet nem csak irántam, hanem a nézők iránt is. Felmerül a kérdés: vajon mit tudhat az ilyen ember a kínai, a japán és a koreai kultúráról? Vagy netán a taoizmusról és a buddhizmusról, empátiáról, mások iránti tiszteletről és még sorolhatnám?

    Végezetül, én is tartozom neked egy idézettel. Miután elolvastam amit írtál, csak egy egyszerű szólás jutott eszembe: „Ki hogy él, úgy ítél…” Tanácsképpen meg egy másikat is idéznék: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Ez meg egy egyszerű bibliai.
    Én nem ítéllek el, inkább csodálkozom és sajnállak, hogy ennyi gonoszság és előítélet van benned. Nehéz lehet így élni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Infóként: végig olvastam, amit írtál. - a spam közé tette be a blogom, pár perce néztem, hogy ott is van üzenet -
      Azt remélem nem gondoltad komolyan, hogy részletesen válaszolni is fogok arra, amit írtál.
      A hozzászólás lehetősége megvan, senki elől nem tiltottam, nyugodtan lehet írni, kinek mi a véleménye.
      Az hogy én mit írok a saját privát blogomba, és miről, mi a véleményem, azt nem más fogja megmondani.
      Te folytattad szó nélkül a sorozatot, nem kell csodálkozni azon sem, amit aztán írtam.
      Szöveget értelmezni is tudni kell, azt hiszem, elég világos volt, amit leírtam. Aki értelmes, az tudja, hogy miről szól a bejegyzésem, és nem veszi magára. - Ha valaki magára veszi, annak biztos van alapja. -
      Neked annyit üzenek: egy keleti gondolkodású ember nem fogja más sorozatát kérdezés nélkül folytatni. :) Vagy ha folytatja, megkérdezni és a legelejétől kezdi el fordítani. Mert neki a tisztelet, és egyéb emberi dolgok ezt diktálják.
      A másik pedig: egy keleti gondolkodású ember nem áll le veled vitatkozni. :) Szóval ne haragudj, de én sem fogok.

      Üdvözletem, minden jót! :)

      Törlés
    2. "Milyen jogon váratjátok pl. a Sorozatbarát nézőit?"

      Annak a nyomorult oldalnak mégis milyen joga van bármit elvárni a fordítótól? Lopnak, csalnak, a felhasználóikat a fordítók ellen hangolják, és még azt mered állítani, hogy a fordítók bármivel is tartoznak nekik? Nem is értem, kinek képzeled magad. A fordítók nagy része nem annak a hulladék oldalnak készíti a munkáját, hogy az így ezáltal illegálisan pénzt keressen mindenkin! Szánalmas a hozzáállásod!

      A kommented többi része válaszra sem méltó!

      Törlés
  13. Végig olvastam ezeket a kommenteket. Elképesztő. Tényleg egy ázsiai sorozatokkal foglalkozó oldal kommentjei ezek?
    Lopnak, csalnak,... Mit? és Kitől? Feliratot? Mutassatok már egyetlen egy hobby fordítót, akinek az általa fordított sorozatra fordítói licence van. Ha nincs, akkor mitől lenne az övé? Mert letöltött egy angol feliratot és elkezdte lefordítani? Kérte az eredeti angol fordító engedélyét ehhez? Nem? Akkor ellopta?
    A kész feliratot közzé is tette? Az egyikkel szerzői jogot sértett, a másikkal a büntetési tételét növelte. A fordító azzal, hogy közzétette, nyilvánosan mindenki számára elérhetővé a munkáját, a kész feliratot, megszűnik mindenféle követeléshez és kikötéshez a "joga".

    VálaszTörlés