2016. november 4., péntek

Amikor az urak női ruhát öltenek...

:) Ezt a bejegyzést már régóta tervezem. Most gyűjtöttem hozzá egy kis muníciót, azaz képeket.

Egy nem oly hétköznapi jelenségről van szó. Amikor is a filmben, sorozatban a férfi színészek kénytelenek valamilyen okból női ruhába bújni. Ez sok vicces percre ad okot, szerintem a női közönség ezen jól szokott szórakozni. XD Legalábbis én mindig jókat derülök az ilyen jeleneteken.
Egyébként nem lehet könnyű parókában, sminkkel, műszempillával, harisnyában, melltartóban és magassarkú cipőben. :) - még olykor a nőknek sem épp kényelmes, hát még a férfiaknak -

Olyan színészeket válogattam össze, akiket ismerek, és néhányat magam is láttam a konkrét szerepben.
Persze, rajtuk kívül van még nagyon sok, mert ez egy örök téma a filmes világban. -  az egyik nagyon híres, legendás film, hogy nyugatit említsek: Van, aki forrón szereti. -

 Hogy az említett filmnél maradjunk, volt már rá példa, hogy Marilyn Monroe-nak öltözött be egy keleti színész. A szöszi Marilyn bőrébe Hu Ge bújt bele. :)




 



1. Andy Lau
Neki nem különösebben áll jól a női lét, mindenesetre vicces volt a What women want c. filmben.



 2. Wallace Huo
Róla sem mondanám, hogy kiköpött csaj, de egész jól áll neki a műszempilla. XD
A képek a Perfect Couple c. sorozatból vannak, ahol álcázás miatt kell beöltöznie nőnek.









3. Takizawa Hideaki
Hogy japán színészekről is essen szó: Őt a Yukinojo Henge c. filmben láttam onnagatát alakítani.
(olyan kabuki színész, aki a női szerepeket játssza)













4. Jiro Wang
No, ő az, aki a sorozatai közül már nem egyben nőnek öltözött, legtöbbször poénból. :)


- Absolute Boyfriend -
























               - KO One Re-act -                                                                         - Hana Kimi -


5. Ma Tian Yu
Nálam a király ebben a kategóriába, és aki szerintem mindent visz, az ő. Nagyon szép arca van. Sok nő simán megirigyelhetné, illetve örülne annak, ha ilyen pofija lenne. Simán el lehet róla képzelni, hogy nő, ha ki van sminkelve, és olyan fotó van róla, ahol nem látni az ádámcsutkáját.


A bal oldali kép egy klipből származik, az egyik dalához forgattak pár perces történetet, ott látható így.

- Strange hero Yi Zhi Mei -










 6. Wallace Chung
Őt még nem láttam női szerepben, viszont találtam róla ilyen képeket.





















7. Huang Xiao Ming
Ő már az a kategória, akinek annyira férfias az arca, hogy semmi nem segítene rajta. XD
















Nem maradhat ki a két legendás harcművész színész sem természetesen.
Jet Li és Jackie Chan női ruhába bújva is szórakoztatta a  nagyérdeműt. Az egyik kedvenc képemet teszem ki Jet Li-ről, amikor a Shaolin harcművészete c. filmben pásztorlánynak öltözött. Valami fenomenálisan vicces volt az a jelenet. XD





Itt a végén még pár kép a teljesség igénye nélkül. :)

                                                              -Jimmy Lin és Li Yi Feng -



-Yan Kuan és Nicky Wu -

Aranyosak nem? XD

3 megjegyzés:

  1. Haha! Nekem "szép nőies" Jimmy Lin és Li Yi Feng !
    Jiro Wang Absolute Boyfriend , még nem láttam a sorozatot, de tervbe vettem most, meg fogom nézem !
    Köszönöm, vidám lettem és jót nevettem!

    VálaszTörlés
  2. Nicky Wu... milyen szomorúan néz. XD

    VálaszTörlés
  3. Számomra a "Man On High Heels " c. filmben Cha Seung-Won emlékezetes volt.

    https://www.google.hu/search?q=Cha+Seung-Won+-+Man+On+High+Heels+-+k%C3%A9pek&client=firefox-b&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwiV-brUqJDQAhVFORoKHZNpCfQQsAQIGg&biw=1024&bih=657

    VálaszTörlés