No... Épp van függőben egy nagyon-nagyon hosszú bejegyzés még, amivel nem végeztem itt a blogon. - nem tudom mikor írom meg teljesen, kedvtől, és időmtől függ -
Időrendben amivel viszont kezdeném, az egy tegnapi dolog.
Aki esetleg nincs képben, és nem tudja, miről lesz szó:
Létezik egy oldal, az Ázsia Ékkövei, aminek Kacs nicknevű úriember/hölgy - senki sem tudja - az alapítója. Évek óta működik az oldal, a keleti sorozatok szerelmesei többnyire ezt keresik fel, hogy megtudják milyen új sorozatokhoz van elérhető felirat, illetve a régebbieket is megtalálják itt.
Ez egy gyűjtőoldal. Hangsúlyozom: GYŰJTŐOLDAL. A fordítók által készített magyar feliratokat itt gyűjti össze Kacs, vagy épp a fordító egy ideje azt már maga is felteheti ide, ha kívánja.
De rendszerint a legtöbb fordítónak van saját weboldala, FB-os fansub-ja, blogja, fórumra, ahova szépen felteszi a saját feliratait.
Ezen a bizonyos oldalon létezik egy chat felület, ahol nézők, fordítók hozzászólást írhatnak.
Természetesen viták is szoktak lenni. De most ebben a posztban nem ez lesz a lényeg, hanem ezt konkrétan azért írom, mert meguntam, hogy kedves Kacs több embert megvádol ezzel-azzal, aminek köze nincs a valósághoz. - vagy van, de nem úgy, ahogy ő állítja -
Ezen az oldalon én is régóta tag vagyok/voltam... Ez majd egy másik bejegyzés lesz, amivel napokon belül jelentkezem.
Miért írom meg ezt külön itt a blogomon?
Azért mert ÁÉ-n fals információk, híresztelések kelnek szárnyra emberekről, köztük rólam is.
Aztán... most úgy gondoltam reflektálok arra a szép hosszú posztra, amit ott Kacs írt.
Nézzük is a konkrétumokat!
Idézem Kacs írását, ami az ottani chat-ről lesz képen, aztán leírom alá, amit azzal kapcsolatban szeretnék közölni. A képre katt, és akkor el tudjátok olvasni! :)
Moderátorokkal kapcsolatos észrevétel:
Egyikük aki fordító, vele kapcsolatban annyi a véleményem, hogy bort iszik, vizet prédikál. Az egy dolog, amit ott chaten kiír, az pedig egy másik, amit privátban, és esetleg a fordítói csoportban ír. Miért nem vállalja a valódi véleményét?
Másikuk a fordítókat szereti tiltogatni, ha neki nem tetsző üzenetet lát. Valóban ez lenne a jó megoldás az oldal moderálására? Két fordító a semmiért kapott bann-t. Miért?
Szerintem az oldal chat felülete felett eljárt az idő. A mai technikák mellett, az online birodalomban már sajnos elavult. Ezért abból is sok vita adódhat, ha nem frissül megfelelően, és nem mindig, minden hozzászólást látni... mert akár ez teljesen félreérthető is lehet. Aztán egyből meg is van a vita.
Moderálni nem azzal kellene, hogy elrejteni üzeneteket, ami épp nem tetszik egy-egy moderátornak, vagy a tulajnak, vagy akárkinek... Abból is csak félreértés van. Mert lesz aki olvasta, és esetleg hivatkozik rá, vagy épp felhozza, arra válaszol.
Bocs Kacs... de cirkusz van ott akkor is, ha a kiemelt két ember - Alice, és én - nincs ott.
Nem kell ránk fogni mindent, meg hogy mi vagyunk a főellenség, meg a gonosz boszorka, vagy az X fejű sárkány. :)
Kit érdekel, hogy az Ázsia Ékkövét hányan látogatják? Nekem semmi közöm hozzá. Soha nem voltam az oldal ellen, és nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel.
Ha véleményt nyilvánítottam, az biztos valamiért történt. - az okokat meg nem fogom senkinek sem részletezni, sem magyarázkodni, sem az orrára kötni -
Az évek alatt történtek miatt ma már persze máshogy látom az oldalt, és az ott jelenlévő közösség egyes tagjait... sajnos. De nem állt, és nem áll szándékomban rombolni semmit. Más a véleményem dolgokról, emberekről, ennyi.
Szóval nem érdekel, hogy ha épp buli van hányan látogatják, meg hogy más oldalakat hányan látogatnak, köztük értve a sajátomat is.
Az nem tudom pontosan mit jelent, hogy a vitagerjesztők frissítik állandóan a chatet, de ha itt is ránk céloztál, akkor félre ment... Senkinek nem válaszoltam vissza direkt gerjesztve vitát. Konkrétan neked címeztem egy kérdést, hogy megint mi folyik az oldalon, és miért hagyod, hogy a nézők megint nekimenjenek fordítóknak.
Olyan aranyosan kiírtad, hogy kik mit csinálnak. Esetleg listád nincs róla nevekkel, és időpontokkal, hogy ki mikor nézte meg, mikor frissített az oldalra, mikor nem volt fent?
Azt is jobban tudod mások helyett, hogy ki, mikor, miért nincs fent épp az oldaladon. XD Mert honnan tudod, hogy valaki épp azért nincs fent, mert elutazott, nem ér rá, dolgozik, tudom is én... Biztos pont azért nem nézi, mert vita volt, és ezért kerüli. Persze, mi másért. :) Ez is biztos miattunk van.
- elárulom, ha nem nézted meg a statisztikát, hogy órák óta nyitva van egy ablakban most a gépemen a chated. Így egyszerűbb válaszolni arra, amit írtál miközben ide gépelek. :) -
Tényleg háromszoros látogatás volt aznap az oldalamon, amikor vita volt a chaten? Ha nem mondod, akkor erről nem tudok, mert én ezt nem nézegetem. De látom, téged erősen foglalkoztat hányan nézik az oldalam. :)
Nekem ne akard azt is letuszkolni a nézők torkán, hogy azért írtam fel a chatre, hogy az oldalamnak nagyobb nézettsége legyen! Ennyire ne légy már gerinctelen. Aki ismer, az tudja, hogy pont nagy ívben ..., hogy egy nap hány látogatója van. Van, hogy napokig meg sem nézem.
Az az egyes embereken múlik, hogy melyik oldalt nézik épp, azt te nem fogod tudni befolyásolni.
Jut eszembe... Azért voltak egy időszakban, - ami épp akkor volt - többen az oldalamon, mert kiírtam FB-os csoportokba, hogy letörlöm a felirataimat, akinek kell még volt rá 1 hete, hogy leszedje a régebbieket. Aztán jöttek leszedni a feliratokat. Nem kell megmagyarázni, hogy azért, mert vita volt nálad.
Facebookon sem lehet mindent megtenni. Ezt megint honnét veszed? A FB-os csoportoknak vannak szabályaik - már amelyiknek - azok alapján ott is történik moderálás.
Őszinte legyek: az ÁÉ-n már biztos kitiltottam volna pár embert, úgy kapásból felsorolnék párat... Jó kis trollok. XD
Aki büntetlenül garázdálkodik az nem én, és nem is Alice szerintem maradjunk annyiban.
Nem mi írtunk nyilvánosan több száz ember elé ki olyan dolgokat, amit te, ráadásul hazugságokat.
Nevetséges, amiket most is kiírtál. Pl ez a látogatás statisztika, nézőszám... Hogy jön ez képbe?
Úgy, hogy túl nagy a fantáziád.
Azt is jó, ha tudod, hogy a múltkori buli idején sem beszéltem egyetlen fordítóval, és nézővel sem. A kialakult dologról már igen. Mégis mindenki jött a hülyeségével, hogy mert biztos rászabadítottam az üdvhadsereget az ottani chatra. Bárkit, ha megkérdezel, mindenki azt mondta volna, hogy semmi közöm ahhoz, amilyen véleményt ő maga oda felírt.
- se Alice, se Szitofa, se Niki nem beszélt velem -
Rosszul tudjátok... még Alice-al sem beszéltem semmit, ő maga a saját véleményeként írta azt, amit leírt, mégis neki estetek, hogy engem véd, meg ilyen marhaságok.
Szóval köszönöm a bókot, de nem tartok fenn troll hadsereget. Nem kell az nekem, mert van két kezem, és billentyűzetem, magam is le tudok írni mindent, amit gondolok, és amikor akarok, akkor szólok hozzá dolgokhoz.
Princess Agents-el kapcsolatban:
Hm, igen. Úgy írtam hogy fent maradt... Mikor beküldtem, láttam, hogy hoppá, az fent maradhatott lett volna igazából... Nem jól fejeztem ki magam, valóban. Ez így igaz. És ezt most te ki is használtad, Kacs!
Te tudtad jól, hogy veled megbeszéltük, engedélyt adtam rá. Igazából ez az infó neked szólt, de most ezt is fel tudod használni ellenem. Ügyes húzás. Valójában meg annyit takart az üzenet, hogy mivel az fent van még ott, jelzem, hogy már plusz 3 rész fent van belőle a szokott helyén.
- addig is mindig jeleztem, amíg ott voltak fent a felirataim... és akkor sem írtam külön ki, hogy: Kacs ez neked szól, mert tudtad jól, és fel is tetted a linket, szerintem erről ennyit. -
Azt ki mondta neked, hogy azért adok rá engedélyt, hogy népszerűsíthessem a blogomat ott?
Ezt konkrétan leírtam neked? Nem.
Ezt hogy képzeled? Megvádolsz olyan dolgokkal embereket, amit te találsz ki! Nem tettem fel a blogom linkjét, ha elkészült egy-egy feliratom, csak annyit írtam chat-be, hogy kész az XY. rész. ÉS NEM VOLT OTT MELLETTE BLOGOS LINK! Az neked szólt, hogy fent a link, kiteheted a részt az oldaladra. Ráadásul semmi köze nem volt a felirataim linkjeinek a blogomhoz, mert ami nálad szerepelt, azok megás, datás linkek voltak... Miről beszélünk?
Itt van, hogy szokott kinézni egy felirat posztom... semmi link a blogomra, mielőtt még meghazudtolsz ebben is.
Az adatbázis károkozást most nem részletezem, a következő bejegyzésemben benne lesz.
Most majd elmondhatod magadról, hogy sértegetlek, és megalázlak, amiért közlöm a tényeket itt nyilvánosan a blogomon. - nem én voltam, aki 2 embert próbált megalázni a saját oldalán a nézők előtt, hanem te -
Olyat hazudsz több száz embernek, hogy azt kértem, nem lehet nyilvános a levelezésünk?
Szerintem gyorsan nézd meg még kétszer azt a két szem rövid levelet, amit írtam neked, mert ilyen egyikben sincs! :)
És egyébként is... Nem értem az egész mondatot. Ezt miért írtad ki a chatre a nézőknek? Magán levelet akarsz kiközölni? Vagy mi egyéb okod volt rá? Biztos jó sokan szépet fognak gondolni, ha ilyet csinálsz.
Ennyi volt a megjelent közlésedre a válaszom Kacs.
Hogy tetszik, vagy sem... sajnos te kényszerítettél rá, hogy ilyesmit kellett írnom.
A szamurájoknak van becsülete, és ki is állnak érte. :)
Kelet... Kína... Japán... és persze Shaolin! :)
2018. június 30., szombat
2018. június 24., vasárnap
Az egyensúlyozás művészete: Kő portrék
Művészet... szépség... nyugalom... erő... tisztaság... ez mint eszembe jut a következő videót látván.
Kokei Mikuni |
A japán művész szobrairól készült gyönyörű képeket Instagram oldalán lehet megnézni: ITT
Egyébként ilyen kőszobrokat a világ minden pontján lehet találni, mert aki elég ügyes, az pár követ egymásra tud helyezni. :) - persze az nem fog csodákat építeni belőle, de azért az embernek sikerélmény akár 3 egyszerűbb kövecskét egymásra pakolni -
Már láttam ilyeneket, amikor Japánban jártam, illetve pár éve a Vintgar szurdok lassan csordogáló patakjában.
Hazánkban is van egy kőkert a Római parton! Érdemes felkeresni. Olvashattok róla: ITT
Egy gyönyörű fotó a magyar kőszobrok egyikéről:
Pár szép kép a világból:
2018. június 19., kedd
2018. június 10., vasárnap
2018. június 3., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)