2012. december 25., kedd

Képeslapok Japánból: Karácsony

Körülnéztem, hogy vajon milyenek Japánban az ünnepi lapok?
Természetesen, mint minden más, náluk ez is egyedi és különleges, ugyanis ők előszeretettel ábrázolják a lapokon a híres Japán helyeket, nevezetességeket, plusz, ami az ő kultúrájukra annyira jellemző: pagodák, gésák, cseresznyefa, szumo, stb.

Egy kis válogatás azokból a lapokból, amik tipikusan japán témákat mutatnak be:















2012. december 19., szerda

The Legend of Shaolin Kung Fu

Rólam, aki jobban ismer, tudja, hogy nagyon kicsi korom óta shaolin, kung fu, karate és szamuráj fan vagyok.
Mikor gyerek voltam abban az időben volt nagy divatja a karate, kung fu és szamuráj filmeknek, így természetesen én azokon nőttem fel. :) Köszönhetően nagybátyámnak az igazi karatét is láthattam, mivel ő sokáig aktívan karatézott. Így adott volt a keleti filmek szeretete, no meg mindig vele néztem én is ezeket. :) Imádtam, amikor otthon gyakorolt, cserepeket, téglát meg fadarabokat tört ketté.

A legelső sorozat, ami máig meghatározó volt számomra, az a Kung Fu eredeti sorozata volt, David Carradine-al a főszerepben. Nem összekeverendő a 90-es években forgatott, ugyancsak az ő főszereplésével készült "Kung Fu, a legenda folytatódik" sorozattal.
Az eredeti sorozatot a 70-es években forgatták, szóval ősrégi. - fiatalabbak erre már nem emlékezhetnek, mert nagyon rég nem volt ismételve tv-ben, tudomásom szerint -
Most nem térnék ki a sorozatra, és hogy számomra miért meghatározó, miben hatott rám. - de majd lesz egy olyan bejegyzés is a jövőben valamikor :) -

A Kung Fu két sorozatán kívül nem láttam shaolin-os sorozatot, bár ebből a témájú sorozatból nem is létezik túl sok.
 
Tavaly karácsony körül találtam rá a Shaolin c. filmre (2011-es film, Andy Lau főszereplésével), azzal egy időben láttam meg egy sorozatot, ami ugyancsak shaolin-os. Rettentően tetszett az openingje, utána kerestem, hogy ez milyen sorozat, hány része van, stb, stb. Mint kiderült ez az egyik legújabb és leghosszabb kínai shaolin kung fu-s sorozat, a maga 157 részével.


 Egy kép a harmadik sorozatból:




Nagyon sok sorozat megtalálható neten, de ez pont nem tartozik közéjük. - persze, ami nekem nagyon kell, az tuti nincs, ez így szokott lenni XD -
Mostanra sikerült végül technikailag is megoldani, hogy meglegyen a sorozat, aminek nagyon örülök! :) - köszönet érte Hijikatának - Végre megnézhetem! :)

A három évad openingje:








Anno megtaláltam 4 részt a harmadik sorozatból, azt láttam és az alapján nagyon bejött, aki szereti a shaolin-os sorozatokat, filmeket, annak feltétlen ajánlom. :)

2012. október 30., kedd

Ancient Chinese Series - kínai sorozatokról

Nem igazán voltam régen sem sorozat néző, most sem vagyok az. -  csak ha néha rám jön, de ahhoz megfelelő sorozat kell, kicsit érdekes ízlésem van XD - 
Bár néha találkozom olyan sorozat ajánlóval, ami megfog és azt mondom, hogy nekem azt látnom kell! - max ha nem tetszik nem nézem meg -
Kelet imádatomból kifolyólag ezek jó ideje már csak japán, kínai sorozatok nagyrészt. Közbe becsúszik egy koreai és taiwani is. XD - eddig szigorúan csak 1-1 darab -
Már nem is tudom, hogy kezdtem el ilyen sorozatokat nézni... azt hiszem, ahogy a japán utazásunkra készültünk és beszélgettünk mindenféle témáról, színészekről is, aztán nézelődtem neten és láttam egy fotót Kazuki Kitamuráról, ahol egész dögös szamuráj volt. :)



Meg akartam tudni, vajon honnét az a fotó? Aztán megtaláltam, hogy egy japán dorama, azaz ez pontosan taiga dráma sorozat egyik főszereplője azon a képen.
Addig egyet se láttam és nem is vonzott túlzottan, hogy keleti sorozatot nézzek. Ez, amiről szó volt, a Tenchijin, egy szamurájos, történelmi dráma. - ezt hívják a japánok taiga drámának - 
No, ebbe kezdtem bele és nem volt rossz! Kazuki Kitamura szimpatikus lett, így megnéztem, hogy még vajon miben szerepelt, milyen filmjei, sorozatai vannak. Aztán innentől egyéb kedvenc színészek és sorozatok. :)
A kínai sorozatokat cseppet később kezdtem el nézni, igazából még csak egyet láttam végig, meg van pár, amit elkezdtem nézni. - amikor épp van hozzá kedvem, meg időm -
Arra rájöttem, hogy nekem a kínai sorozatok azt hiszem jobban bejönnek, mint a japánok, bár azok is különlegesek szerintem. - legalábbis a sima magyar meg egyéb külföldi nemzetiségű sorozatokhoz szokott embernek a japán és kínai eléggé szokatlan lehet -

Kínai sorozatokból főként a wuxia és kaland, fantasy sorozatok tetszenek. Hú, meg ki ne hagyjam a shaolinos sorozatokat! :)

Legtöbb fantasy sorozat kedvencem, vagy ami videó, ajánló alapján tetszik, az ezen az oldalon megtalálható:
http://www.ancientchinese.net/

Itt van sorozat lista, galéria, videók, ismertetők, blog, fórum, meg amit az ember akar. Nagyon jól összefoglalja ezeket a sorozatokat. Lehet bőven keresgélni, nézelődni!

Két sorozatot emelnék ki, amit teljesen biztosan meg fogok nézni:


Strange Hero Yi Zhi Mei




 Chinese Paladin 3



Ha valaki kedvet kapott hozzá a videó láttán, hajrá! :)






2012. október 24., szerda

Japán ősz

Egy kis képes szösszenet:

Itt az ősz!
Az őszi színekről eszembe jutott, hogy mikor Kanazawában jártunk, láttunk egy nagyon érdekes fát.
A lombkoronája az összes évszak színeiben pompázott, nagyon szép volt és különleges:









Ugyanezen fa egy másik fotóról:



A japán tetoválás története


A japán fametszetek főbb irányvonalai kétségkívül hatással voltak a szigetországban kívánatossá vált tetoválások motívumrendszerének kialakulására is. Annál is inkább, mivel a japán tetoválások legkorábbi elterjedése és a fadúcos nyomatok megjelenése közel ugyanarra az időpontra tehető. Amit ma japán tetoválásnak hívunk, az a feljegyzések alapján az 1600 és 1868 közötti Edo korszak terméke.


Korábban a japán elit ősi kínai mintára a tetoválást barbár, vad szokásnak tartotta, vagy büntetés és megbélyegzés céljából alkalmazta. Persze a vezető réteg negatív hozzáállása a már említett Edo- korszakban sem igen változott, és ebben az időszakban a tetoválást már szigorúan bűntették is. Az ekkor hatalmon lévő Tokugawa-rezsim ugyanis kifejezetten konzervatív politikát folytatott. Filozófiai eszméit, a konfuciánusi gondolatokra építette s mivel ez tiltotta a tetoválást, a japán katonai kormány ezen eszmék átvételével ugyanazon alapelvek mellett tette le a voksát. Ezekben az években annyira komolyan gondolták a tetoválás és a bűnözés elválaszthatatlanul összekapcsolódó voltát, hogy kimondták fölötte az ítéletet, mely szerint „szétzúzza a közmorált” és így rövid úton be is tiltották a bőrrajzokat.


Hogyan lehetett mégis ez a korszak a japán tetoválás bölcsője? A válasz talán éppen ennek a népnek a múltjában keresendő, mert ahogy az évszázadok során számtalan alkalommal bizonyosságát adták kivételes lelki tartásuknak, a szóban forgó tilalmak esetében is képesek voltak saját kormányuk akaratával szembehelyezkedni.


Persze itt nem az elithez tartozó társadalmi rétegekről beszélünk. A tetoválás ezekben az időkben főként plebejus gyakorlattá vált, olyanok alkalmazták és használták, akik a perifériára szorulva, egyfajta ellenállásként viselték magukon, nemtetszésüket fejezve ki a Tokugawa-rezsimmel szemben. Ezek mellett fontos érv volt a társadalom kiváltságaitól elidegenített, kegyvesztett harcosok maradék büszkeségének a megőrzése is, mely ezekben az esetekben méretes tetoválások formájában fejezhette ki mindazt, amit a harcos elért, véghezvitt élete során, de amiről ugyanakkor le is kellett mondania. Ez a bőrébe vitt mintákból mindenki számára nyilvánvalóan kiderült.

Nyomon követhető, ahogy az idő múlásával az egyszerű pontjelölésektől elindulva a gyakran csupán írásjelekből álló, vagy egyszerű képi tartalommal bíró jelzéseken át fokozatosan eljutunk a teljes testet betöltő figurális ábrákat megjelenítő, műalkotásszerű tetoválásokig.

A fejlődési folyamat megértéséhez magyarázataként meg kell említenünk, hogy az évszázados tiltásokból fakadóan a japán elit és az átlag társadalmi rétegek számára a tetoválás sosem volt választható alternatíva, inkább szigorú tabuként testesítette meg a tilos fogalmát. Ezért bizonyos idő után, ahogy a művészeti ág mindinkább virágzásnak indult, a tetoválás mellett döntők körében nem volt már igazán kulcskérdés a diszkrét, elrejthető minták választása, mert aki tetováltatott magára, az önként lépett át egy képzeletbeli vonalat és ezen a határon túl alapjában véve már lényegtelen volt, hogy egy aprócska pillangó vagy egy bonyolult egész testet betöltő tetoválás kerül-e a bőrére.

Ennek köszönhető, hogy a XVIII. századtól Japánban a tetoválás fejlődése egyre inkább a teljes testre kiterjedő, képekben gazdag tetoválások felé mozdult el.

Érdekes momentum, hogy a japán tetoválás fejlődése szorosan kapcsolódik egy kínai irodalmi műhöz, név szerint a Shui-hu Chuanhoz. Ez egy banda történetét meséli el, akik szembe szálltak a korrupt kormánnyal és a társaság valamennyi tagja tetoválva volt. Ez a könyv a XVIII. században jutott el Japánba és érthetetlen módon a Tokugawa-cenzorok nem tiltották be a művet. Japán nyelvre fordítva 1727-ben jelent meg az első tíz kötet, majd a következő tízet 1759-ben adták ki Shuikoden címmel. A kiadványokban szereplő fametszeteken látható tetoválások hatást gyakoroltak a korabeli bőrrajzok kinézetére, annál is inkább, mivel a nyomatokat illusztráló mesterek gyakran maguk is tetováltak. A mai japán tetoválások képi megjelenítési stílusa ezeknek a művészeknek és legfőképpen Kuniyoshi munkáinak a hatását viselik magukon.

Az Edo-korszak tilalmakkal teli világában érdekes, elfogadott kuriózumnak számított a tűzoltók körében elterjedt tetoválási láz. Az ő munkájuk, az említett Shuikoden-regény szereplőinek hősies tetteihez hasonlított, hiszen az Edo és Osaka városokban álló házak fából épültek és könnyen lángra kaptak, így a tűzvész gyakori jelenség volt.



Egy másik jellegzetes társaság, akiket nem hagyhatunk figyelmen kívül, a jakuza fogalomkörébe tartozó vándor szerencsejátékosokból álló csoport, őket már a kezdetektől a bátor, vagány viselkedés, a törvényekkel való szembenállás és a tetoválások jellemezték. Manapság ha jakuzákról beszélünk, valami sötét, titkos és veszélyes társaság sejlik fel bennünk, amit képzeletünk szorosan összekapcsol az olasz vagy amerikai maffiával. Persze ez a kapcsolat nem a véletlen műve és nem is csupán élénk fantáziánk szüleménye, de a számtalan bandaháborúnál és brutális gyilkosságnál, mely az évszázadok során a számlájukra írható, minket mégis jobban érdekelnek a tetoválásaik.

Ez a csoport régen és ma is önmagában testesíti meg a tetoválás ideálját. A tetoválás fájdalmas, így bizonyítéka a bátorságnak. A tetoválás tartós, így bizonyítéka az egész életen át tartó hűségnek a klán felé. A tetoválás illegális, ezért egész életre szólóan törvényen kívülivé teszi viselőjét.

1867-ben az utolsó Tokugawa-shogun lemondott, a tetoválás elleni törvényeket újraszabályozták és ezekben az időkben a tetoválóművészek engedélyt kaptak, hogy nyugati embereket tetováljanak, de japánokat továbbra sem volt szabad.

A legnagyobb tetoválómesterek kikötőkben alapítottak üzleteket és a külföldi tengerészek egzotikus minták iránti vágyát kielégítve virágzó szalonokat működtettek. A tetoválók persze ezután sem hazudtolták meg japán lényüket és a tiltó törvények ellenére illegálisan továbbra is tetoválták honfitársaikat. Azonban az alkalmazott kézi technikák és a választható témák a XIX. század közepétől már szinte változatlanok maradtak.



Cikk: Tattoo magazin, 2007. októberi szám

2012. október 8., hétfő

Klip: Fearless

Jay Chou - Fearless




Számomra egész különleges dal, azaz a Fearless című film betétdala, amit a stáblista alatt lehet hallani.
Először találkoztam ezzel a zenei stílussal, amit Jay Chou képvisel. Mikor láttam a filmet, kicsit meghökkenve hallgattam a végén ezt a zenét, mert a tradicionális kínai zenét a modern nyugati pop-rock, rap, hip-hop elemekkel ötvözni, hááát.... első hallásra elég meredek. XD Harmadik hallgatásra már tetszett, mostanra egyik kedvenc taiwan-i előadóm lett az úriember. :) Egyéb dalokat is hallgattam tőle és azt kell mondjam, eléggé színes egyéniség.
Még annyit annak, aki megpróbálkozik a dal meghallgatásával, hogy magas, opera hangon is énekel benne. Aki tudja, milyen egy kínai férfi opera hang, annak nem lesz furcsa, viszont aki nem tudja, miről beszélek: én előre szóltam! XD

Jet Li csak annyit szólt ahhoz, hogy Chou fogja a film betétdalát énekelni: " Gyorsabban rappel, mint ahogy az én öklöm üt!"

2012. október 6., szombat

Fearless & Hero

Két nagy kedvenc film, ami számomra alap darabnak számít. - Persze nem mindenki lelkesedik a keleti filmekért, és nem is mindenki érti meg őket, így réteg filmeknek mondhatóak sajnos. -

Idézet a Hero c. film kapcsán:



„A kardforgatás első eredménye: a kard és gazdájának eggyé válása. Ha ez az egység megvan, akkor egy fűszál is lehet fegyver!
A második eredmény: amikor a kard a gazdája szívében létezik és független a kéztől. Akár száz lépésről is meg lehet ütni az ellenséget, puszta kézzel!
A kardforgatás végső eszménye: a kard hiánya, mind a kézben, mind a szívben! A kardforgató békéje a világgal. Megfogadja, hogy nem öl, és békét hoz az embereknek.”




Idézet a Fearless c. film kapcsán: 



"A wushunak több szintje van. Az első szint a fizikai kontaktus. Használd fel a fizikai képességeidet az ellenséggel szemben. A második szint: használd fel a tudásod, a nyelvi ismereteid, a stratégiád, mindent, amit csak tudsz, hogy elkerüld a fizikai kontaktust az ellenféllel. A harmadik: használd a tiszteletet, a hitet, a szeretetet, mutasd meg mindezt az ellenségednek. Győzd meg az ellenséged, hogy legyen inkább a barátod." - Jet Li -

2012. október 2., kedd

Egy japán zeneszerző: Sawano Hiroyuki

Kettő kedvenc japán zeneszerzőm közül ő az egyik.

Sawano Hiroyuki 1980-ban született, Tokyo-ban. Tehát fiatal generációs zeneszerző, sőt, annyira, hogy még nálam is fiatalabb. XD
Nem tudom pontosan, de valószínűsítem, hogy hazájában keresett és az egyik legismertebb lehet, mert hosszú a mozik, tvsorozatok és animék listája, amik zenéjét ő szerezte.
Egyet kiemelnék, mert anno a sorozat miatt ismertem meg: Iryu Team Medical Dragon. Ez egy három évados, orvosos japán sorozat. Jó néhány közül az egyik, ami nagy kedvencem lett.

Ennek a sorozatnak az egyik zenéje:



Sokféle zenét komponál, a lassútól az egész rockosig, az elektromos zenétől a teljesen hagyományos szimfónikusig. Ezeket nem egyszer nagyszerűen ötvözi, amitől kapnak egy jellegzetes, Hiroyukis hangzást.
Nekem nagyon megtetszett a zenei világa, különlegesnek tartom és egyedinek. Nagyon kevés instrumentális zenét hallgatok, mert nem igazán a műfajom, az ő zenéi az egyik nagy kivétel nálam.
Véleményem szerint megérinti a lelket, amit képes művelni a hangokkal, jól bemutat érzelmeket, szinte beszélnek a zenéi, még ha nincs is bennük ének.

Ez egy filmtrailer alá is bőven megállná a helyét:



Akinek a két ajánlatom tetszett, azt hiszem több zenét is fog tőle hallgatni. :)

2012. szeptember 21., péntek

Japán út : Az utazás megtervezésének végleges dokumentuma

Japánban voltam, majd egy hónapot.

Erről fogok elég sokat írni majd a közeljövőben. Inkább saját naplóbejegyzések formájában, meg ami épp eszembe jut azt hozzáfűzöm. Néhol majd keresek infókat is a látott dolgokról helyekről és azt is csatolom a beszámolóhoz.
Nem útleírás lesz, hanem az ott töltött idő elmesélése, sztorizás, gondolatok, érzések írott formába öntése. Majd kialakul. :) Viszont mindenképpen meg akarom örökíteni, hogy majd sok év múlva vissza tudjam olvasni.

Elsőnek a hosszú tervezgetés legvégén kialakult utazási tervet közlöm, ami az egész utat bemutatja, azaz, mikor hova mentünk, mivel, mennyi volt a szállás, uti és belépők költsége. Ezt követtük ottjártunkkor. - azaz muszáj volt, mert a szállások előre le voltak foglalva. XD -

....................................................................................................................

Utazás:

Indulás: Júli 11,
Érkezés Tokióba: 12-én reggel fél 8-kor.
Reptérről  az állomásig a vonatjegy:  1190 yen  (Keisei Railways-el. A Keisei Limited Express-el Nippori állomásig
kb. 70 perc az út és ott át kell szállni a JR Yamanote Line-ra Shinjukuba, ez még
kb. 20 perc)
Csomagmegörző: 2000 yen
Utána lepakolás, fürdés, estig szabad foglalkozás. XD
Éjszakai busszal go Kyoto.  5000 yen


Kyotoba érkezés 13-án reggel. Lepakolás, stb
Gioni tartózkodás idején szállás: Bakpak. 13-17-ig, 4 éjszaka: 9000 yen
17-én átköltözés másik szállásra: Jhoppers  4 éj, 9000 yen

Néznivalók:
Japánkert, Honganji templomok, Ruha múzeum, Kyoto múzeum, Nijo castle,
Belépők összesen: 4437 yen
Tömegközlekedés: 2000 yen
Edo Wonderland belépő: 3500 yen

(Koyasan: 5300 yen  belépővel és utazással együtt, ha marad rá idő)

Innét érvényes a Raill Pass, július 20-tól (két hetes)

Július 21-én tovább:
Miyajima:  1 éj szállás:2500 yen  belépők: 1000 yen

Július 22 este tovább esti vonattal, vagy ott maradunk és reggel megyünk tovább. – akkor itt nincs hellyegy, mint megnéztük -

Vonattal Takayamáig megyünk, ott megszállunk 23-án. Itt még megnéznénk: inrou és shishi múzeum. Szállás: 2850 yen     belépők: 1100 yen

24-e reggel irány Shirakawa-go. Busz ára: 2400 yen Aznap ott szállunk meg. Költség: 8800 yen. Belépők: 800 yen

25-én reggel irány Kanazawa busszal, 1800 yen. 25 és 26-án ott szállunk meg. Szállás: 5000 yen.  
Onsen és belépők: 4100 yen

Innét Nagoyába, ott 27-én megszállunk, szállás: 2250 yen.

Tovább Inuyama, oda a jegy 2000 yen. Belépők:  1000 yen     Szállás: 3100 yen. Plusz 600 yen taxi
28-án szállunk itt meg.

29-én tovább Kawaguchiko-ba:
Pass még érvényes, ezen felül jegyre kell 2220 yent fizetni.
Kimono múzeum
Szállás: 3690 yen, belépő 1300 yen 


Július 31- Aug 5: Tokio

Szállás: 11880 yen
Közlekedésre: 3300 yen
Belépők: 1335 yen
Reptérig a jegy: 1190 yen

............................................................................................................................

Pár változás volt ebben. - árakban pl, mert amikor terveztük még nem tudtuk az értékmegörző és az éjszakai busz árát. Ami konkrétan nem így történt, mint ahogy terveztük az a hazaút volt. Nem 6-án indultunk, hanem egy nappal később. Hogy miért? Majd ez is ki fog derülni. :)

2012. szeptember 16., vasárnap

Klip: Imperative

Néha egy-egy kedvenc keleti dalom klipjét is megmutatom, hátha másnak is megtetszik. :)

Ők az új felfedezetteim: Bii és Andrew Tan (Chen Shi An)  - taiwan-i énekesek -


Idézet


Egy kedvenc kínai idézetem: 
 

"Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hős.
Aki megelégedett, az gazdag.
Aki bátran tör előre, az eléri célját.
Aki helyét nem hagyja el, az maradandó.
Aki a halállal nem enyészik el, annak örök élete lesz."



(Lao-ce: Tao te king 33. vers /Ágner Lajos fordítása/)


Üdvözletem! :)

Nos, végre írni is fogok a blogba, csak még ki kell tapasztalni, mi hogy működik, mert soha nem volt blogom, és ezen kívül nem is tervezem, hogy lesz.   :)

Hogy miről is lesz szó ebben a blogban?
Leginkább saját élményeimről a japán utazásunkról, sok fotóval illusztrálva.
Ha lesz időm és kedvem, akkor helyet kapnak majd azok a dolgok is itt, amik kelettel kapcsolatosak és érdekelnek. - helyek, érdekességek, kung fu, shaolin és egyéb témák, színészek, keleti sorozatok stb -

Talán ennyit elöljáróban, a többi pedig majd idővel olvasható lesz. :)

Üdv mindenkinek, aki idetéved, vagy ismer és kíváncsi rá, hogy miket fogok írni a témában!



Tifa

2012. július 31., kedd

Nyuszi és Koala történetéhez

 

 

 NYUSZI ÉS KOALA TÖRTÉNETE c. fanfic fordítás ezen a linken: ZAINTSEE


Úgy terveztem már a kezdeti pár elkészült fejezet után, hogy éppen Valentin napon fogom befejezni a történet fordítását. Ez szerencsére sikerült is, aminek nagyon örülök. :)

Hosszú volt ez a 3 hónap, hiszen majdnem minden nap fordítottam egy-egy fejezetet belőle, mivel ez egy terjedelmes fanfic, a maga 85 fejezetével. Tanultam belőle több szempontból is. Többek között azt, hogy az ember át tudja lépni a korlátait, és képes merőben új dolgokat megvalósítani. Meg azt is, hogy egy csont őszinte, már-már arcpirítóan reális írást lefordítani a legnehezebb feladat. Bátorság kell hozzá.

Ez az első boys love témájú fanfic fordításom, így mint az ember életében az "első" dolgok, elég fontos, és jelentős dolog számomra. Már csak amiatt is, hogy két kedvencemről szól a történet, és azért különleges, mert a valóságban megtörtént események felhasználásával íródott.

 Arra gondoltam, hogy ezt a számomra különleges alkalmat, hogy elkészült a fordítás, valamiféle módon másoknak is emlékezetessé teszem egy kis meglepetés formájában. Ez annyit jelent, hogy: Az olvasók között, akik leírják a történetről a véleményüket, fogok matricákat, kitűzőket, képeslapokat szétosztani, amiken  a srácok vannak. :) 

Vagy itt a poszt alatt, vagy emailben - ms.tifa@freemail.hu -   írhatjátok meg a véleményeteket. Majd azok közül fogom a számomra legszimpatikusabbakat kiválasztani. Kérlek, írjatok elérhetőséget, ha itt a blogon hagyjátok a véleményeteket, hogy kapcsolatba tudjak lépni veletek! Aki emailt ír, ott természetesen nem kell. Március 14-ig fogok várni, aztán választom ki, kiknek küldök meglepit. :)

 Mindenkinek jó olvasást, jó szórakozást kívánok!

 

ZAINTSEE FOREVER

 


2012. július 24., kedd

ZaintSee 79. fejezet

 

 A NAGY NAP






79. fejezet letöltése

 

 Egy kis kiegészítés:

A történet írója Saint-ről és Zee-ről más képet tett fel, de én lecseréltem, mert szerintem egyáltalán nem illetek azok az öltönyök az alkalomhoz. Plusz tettem bele egy dalszöveget, amire bevonulnak. 

Aki kíváncsi a dalra is, az meghallgathatja: ITT

 

 

 

2012. július 2., hétfő

ZaintSee 57. fejezet

 

BÓNUSZ FEJEZET

 

 


 

57. fejezet letöltése

 

....................................................................

 

Ez a fejezet nem tartozik bele a történet időrendjébe!

Elvileg azt az infót írta a történet írója, hogy egy Shopee műsor inspirálta a bónusz fejezetet. Konkrétan az, hogy Zee állandóan célzásokat tett, és ugratta Saint-et. Mikor játékosan verekedtek, Zee csak azt számlálta neki, hogy: Még! Még... XD

A műsorból egy videó összeállítás, amit ehhez a fejezethez linket az író: ITT

Én még találtam erről másik vicces videó is:  ITT

Az egész kb 1,5 órás műsor videója:  ITT