Épp Kunlun hegyéről kerestem infókat, amikor találtam egy nagyon jó kis pdf-t, Kína kerti virágai címmel.
Gondoltam megosztom, mert sokakat érdekelnek a növények, virágok.
Beleolvasva, nem is gondoltam, hogy ennyiféle virág, amit kis hazánkban is látok, keletről származik!
Tehát aki szereti a virágokat - az ugye rossz ember nem lehet XD - az nézzen bele! :)
Kína kerti virágai
Egyik kedvenc virágom is mint kiderült, kínai virág. :)
A szívvirágról egy saját fotóm, a kertünkből:
Kelet... Kína... Japán... és persze Shaolin! :)
2014. május 31., szombat
2014. május 29., csütörtök
2014. május 24., szombat
2. Holdújév Fesztivál - shaolin kung fu
Idén, február első napján kerül megrendezésre a hazai második, kínai újévi ünnep, a Holdújév Fesztivál.
Mivel az elsőn is ott voltunk, így tudtuk, hogy mire kell számítani. :) Ezért mindenképp el szerettünk volna menni.
A dolgok végül úgy alakultak, hogy csak én mentem, barátnőm nem tudott jönni, mert nekik pont akkorra esett az ELTE keleti napok rendezvénye, Tihanyban.
Egy darabig az is kérdéses volt, hogy így el tudok-e menni, de nagyon szerettem volna látni a kínai kung fu-s fiatalok előadását. Szóval mindent megtettem volna azért, hogy ott legyek. :)
Pár helyen úgy szerepelt, hogy igazi shaolin pap növendékek, valójában ez nem helytálló, mert nem azok voltak, hanem kiváló shaolin kung fu és wu shu iskolák tanítványai.
Persze ez semmit nem vont le a látványból, nagyon ügyesek voltak, és elképesztő dolgokat műveltek a színpadon.
Többször is szerepeltek a gála alatt, azaz maga a gála most igazából róluk szólt, ők és a shaolin kung fu volt a középpontban. Ami nekem természetesen nagyon is imponált, erre vártam a legjobban. :)
Voltak idősebb srácok, fiatalabbak, és volt egy, talán 7 év körüli gyermek is a csapatban.
Fegyveres és pusztakezes bemutatókat is tartottak, egymás ellen imitáltak harcokat, a shaolin kung fu állat formái is (amikor különféle állatok mozgását utánozzák a mozdulatsorok) megjelentek a színpadon.
Volt bot széttörés, fejen, lábon, kézen.
A legnagyobb mutatvány az volt, amikor egy tűt dobott át a vastag üvegen, az egyik kung fu tanítvány.
Ez a poszt róluk szól, így itt pár fotót szeretnék megmutatni, ami Facebook-on elérhető Wphoto EU albumában, a fotókat természetesen ő készítette.
A teljes galéria itt tekinthető meg: Holdújév Fesztivál

Gyönyörű képek, nagyon jól elkapott pillanatok. :)
A teljes galéria itt tekinthető meg: Holdújév Fesztivál
2014. május 19., hétfő
Return of the Condor heroes trailer, videók
Ha már a Xuan Yuan Sword 3-ról készítettem külön videós posztot, akkor ez a sorozat se maradjon ki! :)
Hm... nem nagyon találtam konkrét trailert, illetve jó videókat. Ez elég "régi" sorozat, még nem is nagyon jó minőségben lehetett megtalálni neten, ezért a videók minősége sem túl jó.
Trailer:
Opening dal:
- ezt csak erős idegzetűeknek ajánlom, szeretem a kínai zenéket, de ez nekem is kicsit sok, ez az egyik kínai dal, amit nem szívesen hallgatok meg, szép az énekesnő hangja, csak a folyamatos magas hang túl sok benne... XD -
Ending dal:
Videók:

- ezt bátran ajánlom mindenkinek, nagyon szép dal :) -
Videók:
2014. május 18., vasárnap
2014. május 11., vasárnap
Egy pesti kínai-japán étterem: a Momotaro
Mikor fent vagyok Pesten, néha el szoktunk menni enni is, mivel csak a fővárosban jutok hozzá keleti ételekhez, itt nálunk falun sajnos ilyesmi nincs. - de még hozzávalók se -
A kínai konyhát eléggé szeretem, szóval van, hogy én hozom fel, menjünk kínait enni. XD
De ugyanúgy japán ételeket is szoktunk enni, ha épp a Fuji étterembe gyűlünk össze egy-egy alkalommal, nagyobb baráti társasággal. - szeretjük azt az éttermet :) -
Szóval, most úgy hozta a sors, hogy egy új helyen voltunk, ahol még nem jártam.
Ez a Momotaro étterem volt.
Hm... elég érdekes lehet első blikkre a gyanútlan szemlélődőnek... XD Mert Nimród étterem néven fut (azaz kívülről az épületre az van kiírva), teljesen magyar étterem kinézettel és belül is full magyar környezet fogadja a betérőt, mivel régen ez egy vadász vendéglő volt. A szarvas fejek ott figyelnek a falon. :)
De ez ne rettentsen el senkit, mert a kiszolgálás nagyon kedves és udvarias, az étel pedig eszméletlen finom! Mindenkinek bátran ajánlom, sőt, ha teheti és van ideje, pénze az embernek, amikor Pesten jár, vagy épp pesti, akkor tegyen egy próbát vele! Igaz az árak nem a legolcsóbbak, egy leves és egy második fogás az úgy kb 3000 ft, plusz még az ital fogyasztást akkor nem számoltam. - de ha "csak" egy ráment eszik az ember, az kikerül akár 1350 ft-ból -
De mindenképpen megéri, én azt mondom! Nekem nagyon ízlett minden, remek szakácsuk van! :)
Készítettünk pár fotót.
Barátnőm ráment evett:
Az én ételemnek van egy kis története. :) Kínai mozikban, sorozatban mindig látom, hogy esznek ilyen nagyobb zsemle forma, fehér gombócot, vagy mi is az. :)
Ezt most itt képen megmutatom, mire gondoltam, mivel én mindenképpen ezt szerettem volna megkóstolni, hogy mi az, és milyen is az íze! :)
Szóval én erre gondoltam:
A Shaolin-ban a szerzetesek ingyen osztogatnak ilyen kis gombócokat az éhező népnek, itt épp a két szerzetes és a növendékek viszik az étkeket. A gombócok a két, felnőtt szerzetesnél vannak, azokban a kerek, fonott bambusztálakban.
Az éttermi változat így néz ki:
A gombócok nagyon laktatóak, úgyhogy egy kis tál leves mellé sem bír az ember négynél többet megenni. - pedig nem vagyok egy vékony csajszi, de nem bírtam többet enni -
Szóval ajánlott a gombócon kívül mást nem rendelni, ha valaki mindent szeretne ott elfogyasztani. Viszont bátran el lehet kérni a megmaradt gombócot, mert elcsomagolják és haza viheti a vendég.. :)
Ez vegyes volt, 4-4 zöldséges és húsos. Azt kell mondjam a zöldséges finomabb, máshol is ezt a véleményt olvastam. XD
Nem tudván, hogy a gombócok mekkorák, és mennyire laktatóak, levest is rendeltem, de nem bántam meg, mert az is csoda finom volt!
Tofu leves:
A Momotaro étterem weboldala: http://www.momotaroramen.com/

A végén rólunk is egy-egy fotó:
A Momotaro étterem weboldala: http://www.momotaroramen.com/
2014. május 7., szerda
Stand by me
A cím most konkrétan egy régi dalt takar, amit imádok! :) - hm igen.... a régi jó dalokat is szeretem hallgatni, bár egy jó ideje csak kínai dalokat hallgatok XD De azért, ha meghallok egy-egy kedvencet, akkor rám jön a hallgathatnék, és többször is végig hallgatok egy-egy dalt -
Szóval a Stand by me c. dalt azt hiszem nagyon-nagyon sokan ismerik, mert ez egy régi klasszikus, azaz mondhatnám azt is, hogy a mostani fiatalabb generáción kívül mindenki más tudja, hogy miről van szó, ha meghallja. :)
Az az érdekesség fordult elő velem minap, hogy teljesen véletlenül Mark Chao-ról kerestem valamit, aztán ezzel a dallal találtam magam szembe. XD Nagyon megörültem neki.
Konkrétan a First time c. kínai mozifilmben hangzik el, Mark Chao előadásában. Nekem nagyon bejött! :)
Itt az eredeti nóta:
A kínai filmben:

Nekem nagyon tetszik Mark Chao előadásában is! :)
2014. május 3., szombat
The Four magyar felirat
The Four - nevek magyarításáról:
A filmbeli angolra fordított neveket nem minden esetben fordítottam jelentés szerint, illetve inkább átneveztem a karaktereket, mert nem láttam értelmét az angol neveiknek... magyarul nagyon rossz hangzása lett volna, sőt nem is igazán kapcsolódik magához a karakterhez.
Cold Blood és Emotionless esetében teljesen más nevet adtam, aminek némi köze van azért az angol névhez, de sokkal jobban hangzik magyarul és sokkal értelmesebbnek tartom, mint az alap magyar jelentése.
Így lett Cold Blood-ból Jégszív, és az Emotionless-ből Sötétlelkű.
A mellékszereplőknél is volt ilyen átnevezés:
Előbb a nevek angol változata, majd az én általam adott nevek olvashatóak, egy kis hozzászólással.
Poise - Borvirág
Ha az eredeti jelentését hagytam volna.... annak nem sok értelme van, illetve még kódnévként sem jó egy embernek. A karakter a Részeges Hold fogadó tulajdonosa, szóval innét is lett a neve, hogy valamennyiben azért utaljon erre.
Egyébként a „poise” folyadékok és gázok viszkozitásának mértékegysége.
Firefly – Vörös Sólyom
Szentjánosbogár magyarul, de ez a név egy fiatal nőnek, nem hiszem, hogy túl hangzatos név... XD
Goldblind – Aranyműves
Ez is egy érdekes név... Nem igazán értem, honnét jött a fordítónak. XD
Avalanche – Pusztító
Mégsem fogok egy embert lavinának hívni. :)
Dumpy – Tappancs
Kicsit hülyén nézett volna ki, ha a kis cuki kutyust a fordításnak megfelelően hívják.
..........................................................................................................
A felirat a "The Four 2012 720p BRRip ENG-HC x264 AAC- KINGDOM.mp4" nevű videóhoz passzol.
Illetve jó még az Asia-s 4,91 GB-os film verzióhoz.
Figyelem! A felirat egyáltalán nem profi minőségű, tehát lehetnek benne hibák, félrefordítás, csupán kedvtelésből fordítottam.
A felirat innét tölthető le: The Four magyar felirat
...........................................................................................................
Asia-n az 1,33 GB-os verzióhoz időzített felirat:
Az átidőzítést Dabdi készítette, köszönet neki! :)
The Four magyar felirat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)