2014. május 11., vasárnap

Egy pesti kínai-japán étterem: a Momotaro

Mikor fent vagyok Pesten, néha el szoktunk menni enni is, mivel csak a fővárosban jutok hozzá keleti ételekhez, itt nálunk falun sajnos ilyesmi nincs. - de még hozzávalók se -
A kínai konyhát eléggé szeretem, szóval van, hogy én hozom fel, menjünk kínait enni. XD
De ugyanúgy japán ételeket is szoktunk enni, ha épp a Fuji étterembe gyűlünk össze egy-egy alkalommal, nagyobb baráti társasággal. - szeretjük azt az éttermet :) -

Szóval, most úgy hozta a sors, hogy egy új helyen voltunk, ahol még nem jártam.
Ez a Momotaro étterem volt.
Hm... elég érdekes lehet első blikkre a gyanútlan szemlélődőnek... XD Mert Nimród étterem néven fut (azaz kívülről az épületre az van kiírva), teljesen magyar étterem kinézettel és belül is full magyar környezet fogadja a betérőt, mivel régen ez egy vadász vendéglő volt. A szarvas fejek ott figyelnek a falon. :)
De ez ne rettentsen el senkit, mert a kiszolgálás nagyon kedves és udvarias, az étel pedig eszméletlen finom! Mindenkinek bátran ajánlom, sőt, ha teheti és van ideje, pénze az embernek, amikor Pesten jár, vagy épp pesti, akkor tegyen egy próbát vele! Igaz az árak nem a legolcsóbbak, egy leves és egy második fogás az úgy kb 3000 ft, plusz még az ital fogyasztást akkor nem számoltam. - de ha "csak" egy ráment eszik az ember, az kikerül akár 1350 ft-ból -
De mindenképpen megéri, én azt mondom! Nekem nagyon ízlett minden, remek szakácsuk van! :)


 Készítettünk pár fotót.

Barátnőm ráment evett:







Az én ételemnek van egy kis története. :) Kínai mozikban, sorozatban mindig látom, hogy esznek ilyen nagyobb zsemle forma, fehér gombócot, vagy mi is az. :)
Ezt most itt képen megmutatom, mire gondoltam, mivel én mindenképpen ezt szerettem volna megkóstolni, hogy mi az, és milyen is az íze! :)

Szóval én erre gondoltam:

A Shaolin-ban a szerzetesek ingyen osztogatnak ilyen kis gombócokat az éhező népnek, itt épp a két szerzetes és a növendékek viszik az étkeket. A gombócok a két, felnőtt szerzetesnél vannak, azokban a kerek, fonott bambusztálakban.





Az éttermi változat így néz ki:



A gombócok nagyon laktatóak, úgyhogy egy kis tál leves mellé sem bír az ember négynél többet megenni. - pedig nem vagyok egy vékony csajszi, de nem bírtam többet enni  -
Szóval ajánlott a gombócon kívül mást nem rendelni, ha valaki mindent szeretne ott elfogyasztani. Viszont bátran el lehet kérni a megmaradt gombócot, mert elcsomagolják és haza viheti a vendég.. :)
Ez vegyes volt, 4-4 zöldséges és húsos. Azt kell mondjam a zöldséges finomabb, máshol is ezt a véleményt olvastam. XD

 Nem tudván, hogy a gombócok mekkorák, és mennyire laktatóak, levest is rendeltem, de nem bántam meg, mert az is csoda finom volt!

Tofu leves:



A végén rólunk is egy-egy fotó:





A Momotaro étterem weboldala: http://www.momotaroramen.com/


2 megjegyzés:

  1. Azok a gombócok engem is folyton kíváncsivá tettek, hogy mivel is lehetnek töltve, és milyen az ízük! Nagyon szép és gusztusos volt a rendelésetek. :3

    VálaszTörlés
  2. Nekem a húsos gombóc a kedvencem :)

    VálaszTörlés