2016. november 3., csütörtök

NOVOLAND-al kapcsolatosan

Kicsit hosszú leszek...

 

A blogomon kapott helyet a Novoland: kastély a fellegekben című kínai sorozat, amit barátnőm, Sangsahwa fordít, s én lektorálom.
Ő megnyert egy ösztöndíjat, így már 2 hónapja Japánban van.
Egyetem mellett dolgozni kell a külföldi diákoknak, hétvégén is. Nagyon kevés szabadideje van, értelemszerűen nem fordításra fogja pazarolni.
Kint eddig 1 rész feliratát készítette el, konkrétan a 7. részt.
Amikor kiutazott a FB-os csoportokban informáltam az embereket, hogy mi a helyzet. Azóta kérdezték még a csoportokban, és Ázsia Ékkövein, akkor ott ismét elmondtam, hogy  nem tudom előre, hogy mikor tud foglalkozni a sorozattal, ha lesz felirat az úgyis kikerül a blogra.
Tegnap este megint említette valaki Doramafan-on, válaszoltam is ismét, hogy majd folytatódik, ha ráér fordítani.

Erre ma azzal szembesültem egy FB-os posztban, hogy Sorozatbaráton fent van már a 8. része...
Na... itt akkor most számomra pár dolog erősen megkérdőjeleződött...
Mivel regisztrálva vagyok SB-ra, utána néztem a dolognak. (Nem nézek ott semmit, csak informálódás miatt regisztráltam, hogy ha valaminek utána kell néznem, meg tudjam tenni.)
 Láttam, hogy a 6, 7, 8. rész most lett kitéve oda. - ott volt mellette az ÚJ! felirat, egyébként a 6, 7. rész már régóta fent a blogomon... -
Azt is láttam, hogy viki-s videót tettek fel.
Viki-n megnéztem ki fordította. Itt az accountja:  Lahtikulta_684

Az egészben az a szép, hogy a leányzó fogta magát, és gondolt egyet, majd folytatta a sorozatot onnét, ahol Anita abbahagyta... Pontosabban nem onnét, mert akkor a 8. résztől kezdte volna. Viszont...  a SB-on Anita fordításával az 5. részig volt épp fent, tehát ő onnét nézte, hogy meddig van kész, és a 6. résszel kezdte el a fordítását viki-n. Tehát ez az egész direkt volt, nem véletlen, meg nem is magától gondolt egyet, aztán kezdett bele egy sorozatba, hogy nem nézte volna, hogy hopsz, ezt már fordítják. Szándékosan csinálta.
Én az ilyen emberre azt mondom, hogy csak ennyi öröme legyen az életben.

Azt nem tudom, hogy Anita ehhez mit fog szólni. Mindenesetre ezek a dolgok történtek... ezzel az infóval tudok szolgálni azoknak, akik nézték, nézik.
Ha ez velem történik, én biztosan abbahagyom a sorozat fordítását, mert minek szánjak időt olyanra, amit úgyis viki-n megcsinálnak, aki akarja az meg ott megnézi, vagy letölti magának onnét a feliratot, és akkor tudja a gépén, letöltős formában nézni. Azt hagyjuk, hogy sok nagyon gyorsan elkészült feliratnak milyen a minősége... - persze vannak kivételek, és tudnék is mondani -
Ezután, ha valakinek van valami problémája, javaslom írjon a leányzónak viki-n. Nagyon egyszerű regisztrálni, és aztán lehet is privát üzenetet küldeni.

Nagyon randa véleményem van a doramás közösségről most... mind az ilyen szemétláda fordítókról, mind a nézőkről.
Az ilyen fordítókról azért, mert szándékosan folytatják valakinek a sorozatát, aki nem jelezte, hogy dobta volna, illetve  nem az történt, hogy semmi hír nem volt az adott sorozattal kapcsolatban.
Nem érdekel, hogy nem kötelessége körülnézni, hogy a fordítót hogy tudja elérni, esetleg beszélni tudjon vele, hogy: Te! Ugyan már folytatod ezt a sorozatot?
A nézők oldaláról pedig azért, mert ők azok, akik semmivel nem foglalkoznak, csak legyen meg a napi dorama adagjuk, azt csá. Hogy esetleg van tisztelet, becsület, meg udvariasság... tök mindegy, nem számít.
Mindegy, hogy milyen áron van felirat... még akkor is, ha tisztességtelen úton.
Mára sajnos az lett a lényeg, hogy mindegy, milyen minőségben, de legyen akár rögtön, azon nyomban felirat. Az még jobb, ha tegnapra.
Állandó jelleggel röpködnek a kérdések a FB-os csoportokban, a fordítók blogján, Ázsia Ékkövein, SB-on, meg ki tudja még milyen más fórumokon, ahol a nézők azt hiszik, hogy egymást közt beszélgetnek és nem látja az adott fordító, - de, látja... XD - hogy: Mikor lesz már ebből, meg abból új rész? Mikor folytatják már? Mit csinál a fordító már két hete, amikor rég lefordíthatta volna a filmet...
A veszekedés is állandó Doramafanon... egyik másik embert minősíti is a hozzászólása. XD
Arról meg inkább nem is írok, hogy a SB-ot az egekig magasztalják... merthogy ott van lehetőség megnézni, nem kell letölteni.
Nem indok az, hogy valaki idős, vagy épp nem ért a technikához... Az ember élete végéig, haláláig tanul.
Senki nem megy le az ember helyett a boltba, senki nem tanulja meg helyette kezelni a mobiltelefont... és sorolhatnám, hogy az életben meg KELL tanulni dolgokat, mert szükséges.
Szóval tessék megtanulni a technikát alkalmazni, lehet kérdezni, mert abba még senki nem halt bele. Az viszont luxus, hogy egyesek várják a sült galambot, és csak azt mondják, hogy mert nem értenek hozzá.
Nem tartom fernek, hogy a nézők elvárják a feliratot, miközben ők egy fűszálat nem tesznek keresztbe.
A fordító a saját idejében ba...a a rezet a felirattal, X órán keresztül, a néző meg 15 percet nem képes arra szánni, hogy esetleg utána nézzen, hogy kéne letölteni, hogy kellene a feliratot átkonvertálni,  stb.
Pedig netre már sok fordító feltett képes, egyszerűen követhető tutorialokat ezekről. - köztük én is -
A helyzet az, ha amit most leírtam, valaki leírja, még ő a hibás... pedig nem... Gondoljatok már bele...
 Egyszerűen emberileg nem fogadom el, ha valaki így gondolkodik. Mert ha valamit szeretnénk, azért tennünk is kell. Ez egy alap dolog, ez nem is lehetne kérdés!

Bruce Lee idézetével élek:
„A tudás nem elég, alkalmaznod is kell; az akarat nem elég, tenned is kell.”


Visszatérve a Novoland-al történtekhez:
Nem csak Anita járt így, már több fordító... Szóval úgy néz ki, az jött divatba, hogy a futó sorozatokat, ha esetleg nincs egy ideje fordítva, és a nézőknek sír a szájuk, akkor vannak ilyen "csodás" fordítók, akik lecsapnak rájuk.
Tényleg csak gratulálni tudok a kialakult helyzetért. Majd ha egyre több fordítóval történik ez meg, lehet el fognak gondolkodni, hogy érdemes-e feliratot készíteni.
Most én is azon gondolkodom, hogy ha belekezdenék egy új sorozatba, akkor az legyen shaolinos, vagy a Qing dinasztia idején játszódó történet, mert a dorama nézők nem szeretik a kopasz, fél kopasz pasikat nézni. XD Ez pedig nagyon jó visszatartó erő ahhoz is, hogy más fordítók ne kezdjenek bele az ember aktuális projektjébe.

Végszónak:
Aki elolvasta, az ne személyeskedésnek vegye, általánosságban írtam a tapasztalt dolgokról.
Vannak nagyon kedves nézők, akik nem úgy gondolkodnak, mint amit leírtam, illetve akadnak olyanok is, akik, ha nem tudnak valamit megkérdezik. Mindenki annyit vegyen magára a leírtakból, amennyit a lelkiismerete enged.
Kérdezni továbbra is lehet tőlem, mert szívesen segítek, ez eddig sem volt másként.

2016. október 25., kedd

Bounty Hunters magyar felirat

Ezt a mozit elsősorban az egyik főszereplő, Wallace Chung miatt néztem meg.
Bár  tudom, hogy a legtöbb embernek Lee Min Ho lesz fontos belőle. XD


Bounty Hunters 2016

Infó:
 A videó megáról letölthető:  ITT

Vagy: 
A  felirat a filmku.net-en található,  Bounty.Hunters.2016.720p.WEB-DL.H264-FiLMKU.mkv nevű, 720p-s videó verzióhoz készült. 
 - egyszerűen másoljátok be google keresőbe innét a videó nevét, és a kiadott találatok közül a 4. lesz az, ahol megtalálható :) -

Egyéb videó verziókhoz lehetséges, hogy nem passzol! Tehát, aki azt szeretné, hogy - nagyjából - jó legyen, az onnét szerezze be. Linket nincs módomban kitenni a blogomra, azt ne is kérje senki.

Nincs módomban átidőzített verziójú feliratot készíteni belőle, mert így sem lett pontos a felirat időzítése, kismillió felirat létezik ehhez a filmhez. Párat leszedtem, és egyik sem volt jó hozzá... így valami közép utat próbáltam keresni, szóval van, ahol passzol, van ahol kicsit előbb, és van ahol kicsit később jelenik meg a felirat, de szerintem bőven nézhető vele. 

 Figyelem! A felirat egyáltalán nem profi minőségű, tehát lehetnek benne hibák, félrefordítás, csupán kedvtelésből fordítottam.

 A felirat innét tölthető le: Bounty Hunters magyar felirat


2016. október 9., vasárnap

Cruel Romance - 21. rész felirat

Ezt a részt kiemelten kezelem.
Mivel a sorozat egyik főszereplője, Qiao Ren Liang 2016. szeptember 16-án elhunyt,
az ő emlékének szentelem.

 
  Nyugodjon békében!

 Ebben a részben nagyon sokat szerepel, ezért is döntöttem úgy, hogy a feliratban, és itt a blogon is ezzel a résszel búcsúzom tőle.
Fura volt úgy fordítani a feliratot, hogy néztem az aktuális részt, és tudtam, hogy őt már csak a sorozataiban, és a filmjeiben lehet viszontlátni.
 

Felirat: ITT

2016. szeptember 25., vasárnap

A sellő magyar felirat

Szeretem a sellős történeteket, így amikor még csak készült a film, már akkor elhatároztam, hogy csinálok hozzá magyar feliratot. :)
No persze nem csak a sellő téma miatt, hanem mert Deng Chao és Stephen Chow is garancia a jó mozira.

A filmmel kapcsolatban infók:  The mermaid / Mei ren yu


The Mermaid / Mei ren yu 2016

 A felirat a Doramax-on található, 450p-s videó verzióhoz lett készítve. 
Aki azt szeretné, hogy passzoljon, azt szerezze be! Más videóhoz nem tudom, hogy jó-e, nincs róla információm, illetve nem áll módomban egyéb videó verziókhoz átidőzíteni.

Figyelem! A felirat egyáltalán nem profi minőségű, tehát lehetnek benne hibák, félrefordítás, csupán kedvtelésből fordítottam le.

A felirat innen tölthető le: A sellő magyar felirat