2013. június 30., vasárnap

FV: Hi! Dharma! - Szerzetesek vs Rosszfiúk

FV: film véleményezés  Hi! Dharma!


Erről a filmről még csak nem is tudtam, hogy létezik, teljesen véletlenül botlottam bele.
FB-on a Doramafan csoportban egy posztban szereplő cikkben olvastam róla.

A cikk: Koreai verekedős jelenetek top15


 2001-es koreai vígjáték



Történet:
Utcai bunyóval kezdődik, két maffiózó csoport esik egymásnak, s az egyik csapatból páran elmenekülnek.
A kisfőnök azt az utasítást adja, hogy rejtőzzenek el egy időre, viszont tanácstalanok, hogy hova mehetnének... Ekkor megszólal a távolban egy harang...
Hegyek közé, egy buddhista kolostorba menekül az öt férfi. Fenyegetéssel ráveszik a szerzeteseket, hogy maradhassanak, bár ők nem igazán lelkesednek a hívatlan látogatókért.
A idős rendfőnök befogadja őket egy hétre, a többi szerzetes nem nézi jó szemmel a bűnözők ott létét. A történet a szerzetesek és a maffiózók kis csapatáról szól, hogy miként tudnak együtt élni a kolostori mindennapokban.









 Mivel ez egy film véleményezés, ezért a történetről és a poénokról is írok. - aki nem szeretne spoilert, az ne olvasson tovább, csak a képeket nézze meg :) -

Nekem ez egy nagyon kedves vígjáték volt, nem túl harsány poénokkal, bár szerintem aranyosak voltak az egyes vicces szituációk, poénok.
Ezekből pár:
 Mindjárt a legelső az volt, amikor az egyik rosszfiú lökte a szöveget a legfiatalabb szerzetesnek, de az csak nem szólt hozzá... bólintott, meghajolt, s ment tovább a dolgára. Erre ordibálni kezdett utána, s aztán egy másik szerzetes világosította fel, hogy ugyan nem fog neki válaszolni, mert hallgatási fogadalmat tett.



Pár poénos jelenet képpel együtt: 

A rosszfiúk taktikai vázlata, igazán profi rajz XD



Hm, kicsit el vannak tévedve a jövevények, mert hős harcosnak képzelik magukat, próbálnak imitálni valamiféle kung fu edzést. :) De persze nagyot lehet rajtuk nevetni, annyira szerencsétlenül csinálják, s hozzá, mint egy lány, kb olyan sikításokat hallatnak. XD Cserepet is törnek, mert az milyen menő... :)



Esőben elkezdenek focizni és összevissza ugrálnak, a végén pedig a labdát próbálják megszerezni egymástól. Ez különösen aranyos jelenet volt. :)




Éjjel, teliholdnál a templom tetején ülve térerőt keres az egyik maffiózó, s felszoknak a tetőre telefonálni. :) - ez nekem duplán poén volt, mert nálunk is vadászni kell a térerőre, hogy az ember telefonálni tudjon -



Takarítás, szobor törölgetés közben az is kiderül, hogy vajon honnét is származik Buddha...




Plusz arra is fény derül, hogy milyen egy kolostor 'fapados' wc-je. :) Persze itt is poénra kell számítani.

A szerzeteseknek nincs szerencséjük, mert még egy hét maradást kérnek a rendfőnöktől az ideiglenes vendégek. Ezt akkor kapják meg, ha összemérve az ügyességüket különféle dolgokban, az ő csapatuk nyer.

1. imádkozó verseny:




2. Hanafuda verseny - ez egy keleti kártyajáték -




3.  3-6-9 társasjáték verseny

A játékról kicsit bővebben:
A lényege, hogy a játékosok körben leülnek és egymás követően elkezdenek számolni, ahogy épp sorban haladnak körbe-körbe. A 3-6-9 számokat semmilyen formában nem szabad kimondani, helyettük tapsolni kell egyet. Tehát, tapsolni kell 30-39-ig minden számnál, mert szerepel benne a hármas, de pl 300-399-ig is egyfolytában csak tapsolni lehet. Aki elvéti, hogy mondani vagy tapsolni kell-e, az kiesik. Egyszerűnek tűnik, de ha már gyors a számolás egyáltalán nem könnyű követni és figyelni arra, hogy milyen szám jön, s figyelni a többieket is, ki hányast mond. Egyébként ez jó kis játék, nem kell hozzá semmi hozzávaló, egy kisebb társaság már simán játszhatja. :)




4. vizes korsós verseny


                                        - amikor a szerzetesek a korsó fenekére néznek XD -




Még egy hetet együtt tölt a két brigád, egészen jól összecsiszolódnak a végére. XD
Közben persze történnek dolgok: baleset, egyéb látogatók, verekedés, még komolyabb verekedés, s egy szomorú esemény. De a film legvégén megint egy nagyon jó kis poén van, vígjátékhoz hűen.


A két csapat főnöke szimpatikus volt számomra, és egyébként is a kedvelhető kategória mindkettő. - természetesen a rosszfiúk főnöke nem is olyan gonosz ember -
Róluk egy kép:



Mivel egyébként is kedvelem a shaolinos, kungfus és egyéb keleti papos-szerzeteses filmeket, természetesen nekem a szerzetesek csoportja volt szimpatikusabb. Hozzáteszem, egyetlen egy színészt nem ismerek, akik a filmben szerepelnek, de szerintem kedvelhetőek voltak a karakterek. A buddhista fiatalabb rendfőnök nálam a favorit. :) - aki még némi harcművészetet is magára szedett, mint az kiderül :) -



Azt mondják, ha egy filmben szerepel pici gyerek és kutya, akkor az már tuti siker. No, itt a pici gyerek az megvan, bár nem igazán van sok szerepe.
Nem volt panaszom a színészekre, karakterekre.
Nézzük a helyszínt:
Maga a kolostor nagyon szép helyen található, hegyes vidék, sok növény, erdő, és még egy kis tó is található a közelében. Az épületegyüttes elég régi lehet és nem is az a nagyon díszes fajta, gondolom ez valami kisebb buddhista kolostor lehet, ahol forgattak. - ha valós helyszín és nem felépített díszlet volt - 
Személy szerint nekem tetszett, akár el is töltenék ott hosszabb időt is, nyugodt, békés helynek tűnt. - azt hiszem valamiért nagyon vonzanak engem a buddhista templomok, kolostorok... XD Japánban is a kedvenc helyem a buddhista templomi szállásunk volt. XD De az egy másik sztori. :) -

Összegzés: totál egyszerű történetvezetés, nincs semmi csicsa, nincsenek nagy fordulatok, sőt még nem is látványos, nincs benne sok akció, sem egyéb divatos körítés, ennek ellenére véleményem szerint ez egy jó film. Pont az adja a szépségét, hogy teljesen tiszta, egyszerű. Érvényes rá a: a kevesebb néha több elve.
Úgy érzem, hogy a mai film felhozatal mellett, néha kellenek az embernek ilyen filmek, ami nincsenek agyon CG-zve, trükközve.
Az egyszerűsége mellett természetesen van mondanivalója is. Nekem tetszett, nálam újra nézős darab. :)



A végére még pár kép:











A filmnek 2004-ben folytatása készült. A trailert ide beteszem, már csak azért is, mert nekem nagyon tetszett, olyan kis kedvesen viccesre sikerült. :)  Ez alapján biztos vagyok benne, hogy még jobb, mint az első rész.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése