A regény megjelenése előtt támadt az az ötletem, hogy mi lenne, ha valahogy én is kicsit támogatnám, reklámoznám a könyvet, Annát, aki a magyar fordítást készítette, és magát a történetet, aminek a donghua-jához én készítettem feliratot még 2021-ben. Igazából ezért kicsit szívügyem a történet. :)
A regény első kötetét a Vad Virágok Kiadónál meg lehet vásárolni: ITT
Plusz mivel én is művészlélek lennék, a másik gondolatom egyből az volt, hogy ezzel együtt szeretném a kedvenc anime stílusban ténykedő alkotómat támogatni. Így felkértem Sakut, hogy a könyvhöz készítsen számomra többféle rajzot, amit majd könyvjelző, hűtőmágnes, és matrica formában fogok a blogon szétosztani.
A mai bejegyzésben Annával készített interjút teszem közzé, ami bár elég hosszú, de érdemes elolvasni, mert érdekes gondolatok köszönnek vissza benne. :) Szerintem egész sok mindent megtudhat az olvasó róla. :) Aki esetleg csak most fog először találkozni a fordításával, és nem ismerné a blogját (ahol több fordítása megtalálható, vagy éppen folyamatban van) annak itt linkelem: DCG fordítások
Kedves Anna! Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésemet, és ilyen hosszan, és kimerítően válaszoltál a feltett kérdéseimre. :)
Miért pont danmei regényeket kezdtél fordítani? Hogy
ismerkedtél meg velük?
Én is egyike vagyok a sokaságnak, akiknek a The
Untamed nyitotta ki a kaput. Az is csak nagy nehezen sikerült, mert akkor
még a makacs korszakomat éltem, és nem voltam hajlandó élőszereplős médiát
nézni. Ha nem lett volna egy lelkes barátnőm, aki rávett, hogy közösen
elkezdjük az első részt, majd annyit beszélt róla, hogy kénytelen voltam otthon
is folytatni, és jelenteni a véleményemet, ki tudja, hol lennék most. Utána nyilván
alaposan ki lettem oktatva, hogy ha tetszett, akkor muszáj elolvasnom a
könyvet, mert az sokkal jobb, ami szintén nehéz menet volt, mert könyvet se
nagyon olvastam azelőtt. Persze, a barátnőm jól ismerte az ízlésemet, és rögtön
hozzátette, hogy ha a MDZS tetszett, akkor a TGCF még jobbanfog tetszeni, mert
az inkább nekem való. Pár hónap után már nem is kellett noszogatni, válogattam
magamnak a danmeieket.
Ez körülbelül akkortájt volt, amikor elhatároztam
magamban, hogy pályát módosítok, és mégsem leszek japán műfordító. Viszont aki
fordít, az tudja, hogy milyen jó, és nem lehet csak úgy elengedni. Egyszer csak
kigyúlt a villanykörte a fejemben, hogy ezeknek valószínűleg nincs magyar
fordításuk. Rákerestem a címekre: annak idején jelentek meg a MDZS hivatalos
kötetei, és a TGCF rajongói fordítása folyamatban volt. A többi hiánycikk. Gondoltam,
ha már hivatalos műfordító nem lehetek, rajongóként tovább hasznosíthatom a
tudásom, tovább fejlődhetek, és hobbiként még űzhetem. A fordításaimat
megoszthatom másokkal, hogy minél többen megismerjék ezeket a fantasztikus
történeteket, amik nekem is annyi örömteli pillanatot adtak. Rögtön elkezdtem
fordítani és építeni a honlapomat, majd öt év múlva idáig jutottunk!
Az Ezer őszből a két főszereplő közül ki a kedvenced? Illetve miért
tetszik a karakter? A másik karakterben mi az, ami nem tetszik, amiért nem őt választod?
A legtöbb regényben határozottan meg tudom mondani,
melyik a kedvencem… Ez pont egy kivétel… Yan Wushi. Tudni kell rólam, hogy
szeretem a megosztó személyiségeket, és szerintem egy olyan karakter, aki meg
tudja osztani a véleményeket, és vitát tud generálni az olvasók között, nagyon
jól megírt karakter. Ugyebár a valós emberek sem fekete-fehérek, valakinek
szimpatikusak vagyunk, valakinek nem, és az is előfordul, hogy valaki épp
amiatt nem kedvel minket, ami miatt mások meg igen. Ráadásul az emberi
személyiség folyamatosan változik, így van, hogy aki annak idején rosszul bánt
velünk, később megváltozott, és most remekül bánik a körülötte lévő emberekkel.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy mindenki érdemel egy új esélyt és megbocsátást,
amíg őszintén megbánja a korábbi tetteit és meg akar változni. Yan Wushi
viszont egy kicsit más, mert száz cselekedetéből csak egy dolgot bánt meg, és a
történet végén sem gondolja úgy, hogy változtatnia kellene a gondolkodásmódján,
vagy hogy bármit másként csinált volna az életében. Az azonban tisztán
kirajzolódik a végére, hogy Shen Qiao teljesen külön kategória a szívében:
annak ellenére, amit elkövetett ellene, újra és újra tettekkel bizonyítja, hogy
bármire képes azért, hogy ismét elnyerje a bizalmát. Soha többé nem teszi ki
halálos veszélynek, sőt önmagát is képes feláldozni érte. Lazít a berögzült
gondolkodásmódján, figyelembe veszi Shen Qiaót, enged neki. Mindez olyan
őszinte, hogy Shen Qiao hiába nem akar neki megbocsátani, és hiába fél, hogy újra
elárulja, idővel sikerül ismét felépíteni a bizalmat, ami ezúttal nem
egyoldalú, hanem kölcsönös és valós. Szerintem ez nagyon szép, mert végül is ez
az egész regény mondanivalója: Shen Qiao változatlan maradt, nem keményítette
meg a szívét, hogy soha többé ne tudjon megbízni másokban, még Yan Wushiról sem
mondott le. Ez pedig nem egyedül annak köszönhető, hogy Shen Qiao jó természetű,
hanem annak az őszinte, időnként ügyetlen erőfeszítésnek, amit Yan Wushi a
regény második felében tett. (Amit egyébként néhol rendkívül szórakoztató
olvasni.) Hiába akarunk megbocsátani valakinek, hiába adunk új esélyt, ha a
másik fél ezt nem becsüli meg, és nem akar őszintén változtatni a hozzáállásán,
akkor csak visszaesünk a csalódások körforgásába.
Shen Qiao és Yan Wushi nálam tényleg olyan, mint egy érme
két oldala. Ráadásul Shen Qiao belső érzelmi világa szerintem elképesztően jól
ki van dolgozva. Többször is szerepel, hogy mindenki naiv, könnyű prédának
gondolja, akit bárki átverhet és kihasználhat. Az olvasók közül is láttam
olyanokat, akik túl jónak tartják, és nem tudnak azonosulni vele, nem tudják
megérteni. Közben pedig azt olvassuk, hogy Shen Qiao gúnyosan vagy durván
visszabeszél a támadóinak, megöli azokat, akiket a társadalomra nézve igazán
veszélyesnek ítél, haragszik azokra, akik elárulták, könnyedén elvitatkozik Yan
Wushival és vonakodik megbocsátani. Tehát egyáltalán nem egysíkú karakter,
akivel semmilyen tekintetben ne lehetne azonosulni, mert túl jó. Valahol
egyszer azt olvastam, hogy az ember kedvence sokszor nem az, aki jobban
hasonlít rá, hanem akivel a rá hasonlító karakter jól kijön. Szerintem ez
eléggé igaz rám. 😊
Hogy viszonyulsz az Ezer őszhöz? Kedvenced, szereted, vagy nem áll annyira közel hozzád?
Szerintem sosem fogom tudni egyértelműen azt mondani,
hogy szeretem, vagy nem szeretem ezt a regényt. Amikor először olvastam,
emlékszem, hogy a szemem szinte átsiklott a hosszas harcjeleneteken, és
éjjelente nem mindig fogtam fel a filozófiai eszmefuttatásokat. A végére érve
nagyon hiányoltam a romantikus jeleneteket, mert úgy éreztem, az utolsó tíz százalékában kaptam meg azt, amiért jöttem. Egy kis értékelés után levontam a
következtetést, hogy ez egy nagyon jól megírt könyv volt, de nem pont nekem
való, így nem lett a kedvencem. Itt még semleges érzéseim voltak, és úgy
gondoltam, hamarosan el is felejtem. Aztán később megnéztem a donghuát, és
érzelmektől fellángolva megkérdeztem az olvasókat, hogy szeretnék-e, ha
lefordítanám. Erre olyan nagy érdeklődést kaptam válaszul, ami nagyon
meglepett, és nem volt visszaút.
A fordítás automatikusan azt jelenti, hogy a fordító
sokkal mélyebbről megismeri a művet, az írót és a szereplőket, mint olvasás
közben. Eleinte nagyon féltem, mert az emlékeimben egy száraz, sok
harcjelenetes és nehéz szöveg élt, viszont idővel meglepődtem, milyen könnyen
megy. Észrevettem, hogy ha figyelmesen elolvasom a mondatokat, minden tisztán
kirajzolódik előttem, nem kell félnem, hogy nem értem a fordítandó szituációt.
Innen már sokkal élvezetesebb volt a fordítás. Közben megcsodáltam Meng Xi Shi
írói stílusát, megértettem a politikai összefüggéseket, tisztábban és mélyebben
megfigyelhettem a főszereplőkben végbemenő változásokat, és a kapcsolatuk
fejlődését, majd visszafejlődését, majd ismét fejlődését. Más könyvekkel
összevetve továbbra sem lett a kedvencem, de sokkal jobban megszerettem, mint
az első olvasás után.
Ezek a vegyes érzések azóta fokozódtak maximálisra, mióta
megkerestek a hivatalos magyar kiadással. Örültem, mert megbíznak a munkámban,
csalódott voltam, mert más regényt jobban szerettem volna kiadásra küldeni.
Életem első hivatalos kiadásaként mindig különleges helyet fog elfoglalni a
szívemben, de tartalmilag mégsem a kedvencem. Izgatott vagyok, hogy fizikai
könyv formájában is olvashatjátok, de nagyon félek az esetleges kritikáktól.
Nemcsak a fordításomat illető kritikáktól, hanem magát a történetet és
szereplőit érő kritikáktól is. Kicsit olyan védelmező érzésem van, hogy csak én
mondhatok rosszat róla, senki más.
Ha valakit meg szeretnél győzni arról, hogy olvassa el az
Ezer őszt, röviden mit mondanál neki?
Mindig úgy érzem, hogy amikor valaki megkérdezi,
érdemes-e elolvasni, rögtön a negatívumokat kezdem sorolni, majd hozzáteszem,
hogy ha mindez nem tántorította el az illetőt, akkor tetszeni fog. Szóval most
kivételesen csak a pozitívumokat emelem ki: nagyon szépen megírt történet,
vegyíti a valós történelmi alakokat és eseményeket a fantázia szüleményeivel, a
főszereplők közötti kapcsolat nincs túlfűtve a romantikától, de összetett és
mély. Szépen ábrázolja, amit mondani akar: hogyan alakítsunk bizalmi
kapcsolatot valakivel, ha soha senkiben nem tudtunk még megbízni; valamint
hogyan építsük újjá a lerombolt bizalmat; hogyan ne veszítsük el önmagunkat, ha
a világon mindenki ellenünk van, és kiderül, hogy minden, amiben eddig hittünk,
tévedés volt.
Ha elsőre nem fogott meg, olvasd el másodszor! Ezúttal
úgy, hogy már ismered a cselekményt, arra nem kell koncentrálnod. Egyszerre
csak pár fejezetet olvass, hagyd leülepedni a sorokat! Én és a szerkesztőnk is
igyekezett úgy dolgozni, hogy a kiadás ne csak dísz legyen a polcokon, hanem tényleg
újra és újra elolvashassátok. Vannak olyan apróságok, amik csak egy-egy mondat
erejéig bukkannak fel, amiken könnyedén átsiklunk, mégis sokat hozzáad a
karakterek lelkivilágának fejlődéséhez, és kihangsúlyozza a mondanivalót. Vagy
éppen valami olyat mond, amin el lehet gondolkodni. Ebben a műben ízelítőt
kapunk az ókori kínai történelemből, kultúrából, filozófiákból és vallásokból
is. Ezek szintén olyan dolgok, amik felett át lehet siklani, ha csak a történet
érdekel, de a mi lelkivilágunkat is gazdagíthatják.
Azokon kívül, amit fordítottál, illetve amin jelenleg
dolgozol milyen regények állnak közel a szívedhez? Mik a kedvenceid?
Ironikus módon, sosem voltam egy nagy könyvmoly, pár éve
kezdtem el olvasni a danmeiek hatására. Azt régóta tudom, hogy mivel sokat
írtam és fordítottam, azt szeretem, ha valami szépen van megírva. Azok közül a
könyvek közül, amik korábban elém kerültek, két típus volt: szépen van megírva,
de unalmas, vagy érdekes lenne, de borzasztóan van megírva. Nyilván nem
kerestem elég kitartóan és nem volt olyan ismerős a környezetemben, aki igazán
jó könyvet ajánlott volna, így egyszerűen nem olvastam. Igazából nemrég jöttem
rá, hogy különbség van a szerintem jól megírt történetek, és a szívemhez közel
álló történetek között – vagyis mennyire nem vagyok tudatában annak, hogy mit
is szeretek. Miután ezen elgondolkodtam, kiderült, hogy szeretem a történelmi
témákat, udvari intrikákat, háborúkat, és hogy ami igazán a szívem csücske,
azok a rejtélyek és a nyomozás. Azt mindig is tudtam, hogy a romantika a
kedvencem, és nagyon jónak kell lennie valaminek, hogy élvezni tudjam, ha nincs
benne szerelmi szál. Viszont az is igaz, hogy ha valami csak romantikus, és
nincs mögötte mélyebb történet, az szintén nehezebben tud megfogni. Ha
mindhárom megvan benne, az lesz az abszolút kedvencem. Erre a legjobb példa a
Peerless, a top3 kedvenc danmeiem közül az egyetlen, amit nem fordítok. Még
említést érdemel a TGCF és a Guardian, ami az egyetlen olyan regény, aminek bár
teljesen más az élőszereplős feldolgozása, az is ugyanúgy kedvenc.
A keleti történeteket olvasva, fordítva volt bennük olyan
szellemi, érzelmi, vagy egyéb dolog, ami megtanított valamire, megváltoztatta a
gondolkodásodat, véleményedet vagy jobbá formált?
Összességében nagyon szeretem a keleti történeteket,
mert szerintem teljesen mások, mint amiket nyugatról megtapasztaltam. Amióta
13-14 éves koromban elkezdtem animét nézni, egyáltalán nem is néztem nyugati
sorozatokat vagy filmeket; egyszerűen nem éreztem hiányukat. Ugyanezt éreztem
az olvasásnál is. Szerintem olyan mélyen árnyalt szereplőkkel és témákkal
találkoztam, amikkel egyébként nehéz. Ráadásul a témák és a szereplők
személyisége is sokkal közelebb áll a szívemhez. Azt is tudni kell rólam, hogy
nagyon érdekelnek a vallások. Mindenféle vallás, mitológia, filozófia és
gondolkodásmód. A keleti kultúrák ezekben rendkívül gazdagok, a sokféle vallás
és gondolkodásmód többnyire békességben egymás mellett él, beivódtak a
mindennapi életbe, hatnak egymásra, esetleg keverednek. Ezeknek mind van egy
saját központi gondolata, vannak egyedi sajátosságaik és vannak olyan közös
pontok, amik a világ minden erkölcsi rendszerében megtalálhatóak.
(Nagy vonalakban erről szól a Zhuyang-ce is, amiben ugye Tao Hongjing
egyesítette a három filozófiai iskola javait.) Nekem innen nyugatról úgy tűnik,
hogy ezek az alapvető erkölcsök a keleti művekben sokkal természetesebben
megjelennek, mint bárhol máshol, és nagyon élvezem, ahogy ezek morális vitákban
és konfliktusokban megjelennek egy-egy történetben vagy karakterben. Rengeteget
lehet tanulni belőle, szélesíti az ember gondolkodásmódját és fejleszti a
lelkivilágot. Nekem
személy szerint nagyon sokat segítettek a depressziót és a szorongást
leküzdeni, szebbnek látni a világot, és nyugodtabb emberré válni.
Maga a fordítás milyen pozitív dolgokat vonzott be, aminek
örültél, vagy amitől egyszerűen csak jobban érezted magad?
Kezdjük a legnyilvánvalóbbal: mégis teljesült az álmom,
hogy műfordító legyek és megjelenjen a munkám! Egyébként minden szempontból életem
legjobb döntése volt elindítani az oldalam, rengeteget kaptam általa. Már maga az alkotás öröme is jót tett, és
hogy gyakoroltam a fogalmazást, mert egy időszakban több angolt használtam naponta,
mint magyart. Aztán ahogy gyarapodtak az olvasók, érkeztek a kommentelők is,
akik a legnagyobb kincs egy alkotó számára. Már egy „köszönöm” is rengeteg erőt
ad, hogy folytassam a fordítást, és ha tudom, hogy valaki várja a munkámat,
bármilyen nehéz is legyen, mindig van erőm felkelni és csinálni. Ez nagyon sok
negatív dologról is elterelte a figyelmem. Aztán a kommentek színesebbek
lettek, beindultak a viták és beszélgetések, kialakult egy közösség, ami nagyon
hiányzott az életemből. Elképesztően sokat segített fejleszteni a kommunikációmat
és az önbizalmamat. Sőt, nemrég tudatosult bennem, hogy most már vannak olyan
emberek, akiktől segítséget kérhetek, ha valami problémám van, nem kell mindent
egyedül megoldanom. Azóta már csoportunk is van, fordítónk is több van,
fordításunk is több van, olvasónk is több van, szóval most nagyon örülök
mindennek.
Onnantól számítva, hogy elkezdtél fordítani egészen a mai
napig bezárólag mi volt az, amire igazán örömmel emlékszel vissza, mert kedves
sztori, vagy kedves gesztus volt feléd az olvasók részéről?
Van egy olvasóm, aki egy időben mindig küldött egy-egy
dolláros kávét és hozzá feltett egy kérdést. Egyszer elárulta, hogy ezt azért
csinálja így, mert olyan, mintha virtuálisan tényleg összeülnénk kávézni és
beszélgetni.
Van néhány olvasóm, akik mindig írnak valamit azokhoz a
fejezetekhez, amiket elolvastak.
Van egy olvasóm, aki mindig hosszú kommentet írt, mert
azt mondta, szerinte így tudja legjobban meghálálni azt a sok leütést, amit én
egy fejezetbe tettem.
Vannak olvasóim, akik gyönyörű, szinte költői leveleket
írtak; akik külön megkerestek, hogy hol tudnak anyagilag támogatni; akiktől
ajándékokat kaptam; és még biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik nem
jutnak eszembe, de nagyon hálás vagyok nekik.
A fordítás kapcsán esetleg kötöttél új barátságokat? Arra
gondolok, hogy megismerkedtél-e valakivel, akivel jól elbeszélgettek, és barátok lettetek időközben.
Azt mondanám, hogy inkább igen, mint nem. Születésem óta
félénk és visszahúzódó természetű vagyok, amiből aztán sajnos elég komoly
szorongás lett. Mostanra már megtanultam kezelni, de alapvetően minden új
embertől és helyzettől félek, emiatt túlzottan óvatos vagyok, mindent
túlgondolok, és így nagyon nehéz barátságokat kötnöm. Oldalt vezetni nekem
kicsit olyan, mint bekiabálni a mondandómat a tömegbe, aztán örülök, amikor
néhányan válaszolnak. Mostanra már lett egy jó pár ember, akikkel többször
beszélgettem, akikhez úgy érzem, nyugodtan fordulhatok, ha kérdésem-kérésem
van, vagy beszélgetni szeretnék. Főleg azok, akikkel valamelyik fordításon
közösen dolgozunk. Bár olyan barátságot nem kötöttem még, amilyenre én a
fejemben gondolok, amikor ezt a kérdést olvasom, de szeretném azt hinni, hogy
néhány már elkezdődött.
Mi a véleményed az itthoni olvasási szokásokról danmei,
illetve egyéb kínai vonallal kapcsolatban? Gondolok itt arra, hogy nagyjából
csak pár történet van (pl MDZS, HOB), ami igazán felkapott lett itthon, pedig
van ezeken kívül millió nagyon jó regény.
Most, hogy így belegondolok, egy kicsit furcsállom. Már
csak azért is, mert bár a nagy áttörést az öt-hat évvel ezelőtti MDZS okozta,
egyébként donghuák és élőszereplős kínai sorozatok sokkal régebb óta
elterjedtek a magyar közönség előtt is. Ezeknek meg ugye sokszor egy könyv az
alapja. Én most úgy látom, hogy mióta elkezdtünk danmeit olvasni, lassan nyílik
ki a világ a többi műfaj felé is, holott azok műfajilag egy sokkal nagyobb
közönségnek szólnak. Szóval furcsállom, hogy nem nagyon találni magyar
regényfordításokat például sima romantikus művekről vagy kalandos wuxiákról.
Eddig talán csak egyet-kettőt láttam belőlük, és már többször is feltették
nekem a kérdést, hogy nem fordítanék-e ehhez hasonló műfajokat is – vagy
konkrét címeket. Szóval érdeklődés biztosan lenne. Viszont önmagában a
danmeiből is annyira színes a paletta, hogy talán most tartunk ott, hogy a
legtöbb alműfajból van legalább egy.
Miután a választék nem túl nagy azok számára, akik csak
magyarul tudnak olvasni, az egyetlen, amit tehetünk, hogy tovább fordítunk! Én
mindig mindenkit bíztatok, hogy ha tud valamilyen nyelven, talált egy
gyöngyszemet és ideje engedi, fordítsa le. Nem baj, ha nem lesz olyan jó a
végeredmény, senki sem profiként kezd. A fordítás a sok olvasással és sok
gyakorlással fejlődik – na meg ha valaki segít átnézni és felhívja a figyelmed
a rossz szokásaidra. :D
Ha már kínai regényről beszélünk, megkérdezem tőled, ha lenne
lehetőséged Kínába kiutazni, mit néznél meg, milyen helyeket?
Ezen még konkrétan nem gondolkodtam el, de két dolog
rögtön eszembe jut: a Nagy Fal és a Tiltott Város. Főleg a Tiltott Város, hogy
testközelből is megtapasztaljam azokat az épületeket, látványokat, környezetet,
amiket több történelmi regényben is fordítok és leírok. Ezenkívül bármi
érdekel, amiből sugárzik a kínai kultúra. Bónusz pont, ha tudom is kötni
valamihez, amit már olvastam vagy néztem!
Vannak terveid a folyamatban lévő fordításokon kívül?
Van rá esély, hogy más műfajú regényt olvashatunk tőled majd a jövőben? Esetleg
pár címet elárulsz, ami nem danmei, de foglalkoztat, hogy milyen a regény?
Nagyon sok tervem van. Rossz szokásom, hogy mindent
azonnal akarok, és legszívesebben egyszerre tíz könyvbe belevágnék, de ez még
úgy is lehetetlen, ha az embernek nincsenek más kötelezettségei. Három terület
van, amibe nagyon szeretnék belépni: a japán light novelek világa, a baihe, és
felderíteni, milyen remekművek vannak még Kínából a danmeien kívül.
Nagyon szeretnék japánt fordítani eredeti szövegből, mert
mégis az a kiindulópont, amiért egyetemre is elmentem, de ehhez több idő kell,
mint amennyim jelenleg van. Itt elsősorban azokkal kezdeném, amikből anime
feldolgozás is készült, de nincs folytatás, aztán szintén ki tudja, milyen
kincsekre bukkanok. Itt azért mindig aggódom, hogy olyan erős műfaji váltás,
ami már egyáltalán nem az én olvasóközönségemhez kapcsolódik. A Kusuriya no
Hitorigotót azért mertem elkezdeni, mert bár japán mű, a császárkori Kínáról
mintázták a világát. Viszont nem tudom, mennyire fér meg az oldalamon, ami már
nem is kínai és nem is BL.
A baihe, vagyis a girls love szerintem olyan műfaj,
aminek a legkisebb az érdeklődési köre, de tudom, hogy akiket érdekel, azok
nagyon értékelni fogják. Nem utolsó sorban ez egy olyan műfaj, ami az én
szívemnek nagyon kedves, úgyhogy nagyon szeretnék fordítani néhány remekművet.
Ezt kezdetektől fogva hangoztattam, de valahogy eddig nem volt szerencsém. A
rövidebbeket nem tartottam elég jónak lefordítani, a hosszabbakhoz pedig nem
volt bátorságom nekivágni, de ami késik, nem múlik! Ha leküzdöm az aggályaimat,
akkor szeretném a kezeim közé venni Please Don’t Laugh regényeit.
Az utolsó kategóriában még nem igazán néztem körül,
leszámítva a Lost Tombot, ami nekem úgy tűnik, alapműveltségnek számít. Itt jön
az, amikor szívesen fogadok ajánlásokat. Ha a főszereplők elnyerik a szívemet,
könnyen felkerülhetnek a fordítandók listájára.
