与君同尘 - Ayunga

 

 

Mostanában nem fordítottam nagy kedvencemtől dalt. Épp itt volt az ideje. :) Igazából mivel nem vagyok nagy rajongója a Mo Dao Zu Shi-nak semmilyen formában, ezért eddig nem került elém. Ez a donghua-ban Lan Wang Ji karakterdala. Egyébként gyönyörű dal, örülök, hogy Ayunga-t kérték fel az életre keltésére. :) 

 

 

 

 

 Ketten szembenézünk a világgal - Ayunga


Ő olyan, mint a felhők közé rejtőző, ragyogó Hold.
Egymagában is gyengéd fényt bocsát a világra.
Olyan, mint az égből hulló, tiszta fehér hó.
Magába foglalja a fagyot, de egyben
a tavasz első jeleit is hordozza, ami 
megjelenik a hideg léptei nyomán.
Egykor együtt tanultak, és ifjúságuk 
nagy részét közösen élték át.
Mégis, ahogy a tegnap hangját követte,
sehol nem találta meg azt a régi barátot.

Világi dolgoktól távol, igazi úriember maradt.
Egy ritka gyöngyszem, aki a világot tisztán látja.
Azzal sem foglalkozik, hogy mennyien követik,
mert bár betartja az etikai kódex szabályait,
hű szeretne maradni a saját szívéhez.
Persze ő is megbánt dolgokat, és 
egy rögeszme csapdájába esett.
Hiába hatalmas a világ, mióta az a valaki 
elment, ő magányban töltötte az éveket.

13 éven át tanúja volt a világ hullámvölgyeinek. 
De olyan volt, mint egy felhők közé temetett alak,
a melegség soha nem érhetett el hozzá.
Bár tudja, hogy a folyók mindenképpen
összefolynak és egymás részei lesznek,
ő nem hajlandó közönséges bűnök által
elveszni, követi azt, amit a szíve diktál.
Végül is, ki mondja meg, mi jó és mi helytelen?
Még a fényes Hold is porba hull egy napon.
Ahogy az eső könyörtelenül szakad,
úgy törnek szilánkokra régi álmai.

Ahogy felcsendül egy régi dal, ami számtalan módon
egybeköt két lelket, emlékek jutnak eszébe a múltból.
Mikor a sötét viharfelhők eloszlanak, végre
találkozhat azzal a rég nem látott baráttal.
Ahogy szíve soha nem engedett másoknak,
most mellé áll, és együtt indulnak közös céljuk felé.
Bármilyen hegy is állta útját, ő akkor is ennek az
egyetlen embernek akarja adni összes szeretetét.

Ahogy a Földön tovább pusztít a tűz, és 
elégeti az emberiségben sarjazó gyomokat,
akkor döbben rá, idővel milyen messzire jutott.
Ahogy visszatekint életének megtört fejezeteire,
azok már nincsenek tele hosszú sajnálkozással.
A lehullott leveleket kérdezi, hol keresse a válaszokat.
Csak azt tudja, hogy egy barátságtalan út áll előttük.
Mégis a fagyos múltba temeti azt a hosszú időt, 
amit mindketten egymás nélkül töltöttek el.

13 éven át tanúja volt a világ hullámvölgyeinek. 
De olyan volt, mint egy felhők közé temetett alak,
a melegség soha nem érhetett el hozzá.
Bár tudja, hogy a folyók mindenképpen
összefolynak és egymás részei lesznek,
ő nem hajlandó közönséges bűnök által
elveszni, követi azt, amit a szíve diktál.
Végül is, ki mondja meg, mi jó és mi helytelen?
Még a fényes Hold is porba hull egy napon.
Ahogy az eső könyörtelenül szakad,
úgy törnek szilánkokra régi álmai.

Ahogy felcsendül egy régi dal, ami számtalan módon
egybeköt két lelket, emlékek jutnak eszébe a múltból.
Mikor a sötét viharfelhők eloszlanak, végre
találkozhat azzal a rég nem látott baráttal.
Ahogy szíve soha nem engedett másoknak,
most mellé áll, és együtt indulnak közös céljuk felé.
Bármilyen hegy is állta útját, ő akkor is ennek az
egyetlen embernek akarja adni összes szeretetét.

"Ahogy a szívem soha nem engedett másoknak,
most melléd állok. Együtt indulunk közös célunk felé.
Bármilyen hegy is állta utamat, akkor is egyetlen 
embernek adom az összes szeretetem - és az te vagy."