2024. december 15., vasárnap

月半明時 - Neo Hou

 



 

Pár dalt mostanság fordítottam Neo Hou-tól, jöjjön még egy. :) A Dashing Youth-al kapcsolatban már megjegyeztem, hogy nagyon jó zenéket írtak hozzá. Nos, ez sem lóg ki a sorból. Neo-nak nincs rossz hangja, és szép ez a szomorkás dal. 

 

  



Mikor a Hold félhomályba borul - Neo Hou


A hűvös szellő kezd alábbhagyni,
és a verebek átsuhannak az erdőn.
Felhők és füst takarják el
szemem elől a tájat,
mintha nem is egy hosszú
álomból ébredtem volna.
A gyönyörű tájon csak szép lehet egy nap.
Magányosan sétálni nem más, mint az
óceánt nézni, ahogy eperfölddé változik.
Míg a vörös levél életben marad az évek alatt,
arra tanítottak, hogy legyek romantikus.
A bánat és öröm olyanok, mint a
múló pillanat, ami csendben tovaszáll.
Egy futó pillantás, a vihar
megtépázza a szív húrjait.

Nehéz megmondani, mire gondolsz.
Ha látlak, mintha virágokra vágynál, a Holdra
a víztükörben, és a fagyott hóra a tenyeredben.
Egy szempárt fürkésztem, és nagy
dolgokat tettem, így éltem egy éven át.
Nehéz megérteni, mihez kötődöm,
mi az amit úgy szeretek, mintha
ezer csomó lenne a szívemben.
Várom, hogy a Hold félhomályba boruljon,
s mindenki eljöjjön, ahogy megbeszéltük.

Néhány tréfából születhet saját versike.
Piszkos a pohár, de mikor részeg vagyok,
igazából csak az érdekel, hogy üres.
Mindenki azt mondja, hogy
a szerelem mély, de sekély.
Egy pillanatnyi lélegzetvételtől
kialszik, mint a gyertyafény.
Azt akarom, hogy égjen, mint prérin a tűz,
hogy a világ megirigyelhesse.
A halandók világa néha változik,
és a régi sérelmek visszaütnek.
Vannak bolondok, akik
a gondolataik megszállottjai.

Nehéz megmondani, mire gondolsz.
Ha látlak, mintha virágokra vágynál,
a Holdra a víztükörben, és csak akkor
veszed észre, mikor visszanézel.
Csak arra a tiszta tekintetre van szükségem,
hogy elidőzzek, és mindent úgy kezeljek,
mintha egy múló pillanat lenne.
Nehéz megérteni, mihez kötődöm,
mi az amit úgy szeretek, mintha
ezer csomó lenne a szívemben.
Várom a szép éjszakát, mikor
a Hold félhomályba borul.

Nehéz megmondani, mire gondolsz.
Ha látlak, mintha virágokra vágynál,
a Holdra a víztükörben, és csak akkor
veszed észre, mikor visszanézel.
Csak arra a tiszta tekintetre van szükségem,
hogy elidőzzek, és mindent úgy kezeljek,
mintha egy múló pillanat lenne.
Nehéz megérteni, mihez kötődöm,
mi az amit úgy szeretek, mintha
ezer csomó lenne a szívemben.
Várom a szép éjszakát, mikor
a Hold félhomályba borul.



2024. december 11., szerda

ไม่ใช่บังเอิญ - Tui Chayatorn

 


 

Ez a dal a pénteken kezdődő ThamePo c. thai sorozat betétdala. A sztori bl, viszont a LYKN fiúbanda fog benne szerepelni. A srácok közül William a Last Twilight betétdalával engem teljesen elvarázsolt, aztán Tui is énekelt egy nagyon jó betétdalt, ami a Kidnap-ban hangzott el. Szóval ez már a harmadik OST, amit a srácok énekelnek. 

 

 



Végzet - Tui Chayatorn


Hogy valaki rátaláljon a másikra,
vajon milyen indok kell?
Mint aznap, amikor találkoztunk.
Milyen közel kerültünk egymáshoz.
Hát nem fura? Te is így gondolod?
Ha akkor nem találkozunk,
vajon még mindig itt tartanánk?
Hogy megtudjuk, mi az igaz szerelem.

Nélküled, nem lennék önmagam.
Nélkülünk ez az egész csak üres.
Az út amit megtettünk, számtalan
keserű és édes történeten vezetett át,
hogy találkozhassunk. Nem érted?
A végzetünk, hogy együtt legyünk.

Nem számít, mi vezetett ide minket.
Mi választjuk meg, merre indulunk, amíg
eggyé nem válunk, és szívünk összeforr.
Nem számít, milyen viharok jönnek.
Én megvédelek minden bajtól.
Örökre egymás mellett leszünk.
Mert semmi sem számít többé, csak mi.
Te többet érsz még a szerelemnél is.

Nélküled, nem lennék önmagam.
Nélkülünk ez az egész csak üres.
Az út amit megtettünk, számtalan
keserű és édes történeten vezetett át,
hogy találkozhassunk. Nem érted?
A végzetünk, hogy együtt legyünk.

A történetünket mi ketten írjuk.
Minden mosolyunkat, minden könnycseppet
mostantól kezdve megosztom veled.

Nélküled, nem lennék önmagam.
Nélkülünk ez az egész csak üres.
Az út amit megtettünk, számtalan
keserű és édes történeten vezetett át,
hogy találkozhassunk. Nem érted?
A végzetünk, hogy együtt legyünk.
Az út amit megtettünk, számtalan
keserű és édes történeten vezetett át,
hogy találkozhassunk. Nem érted?
A végzetünk, hogy együtt legyünk.




2024. december 9., hétfő

Every Tears - Sin

 



Sin-től már fordítottam egy dalt. Anno az is nagyon tetszett, mert érdekes hangja van, és olyan különleges hangulat jellemzi. Találtam ismét egy dalt, ami nagyon tetszik tőle. Ez Az Every You, Every Me c. thai bl sorozat OST-je. 

Az eredeti klipet nem ajánlom azoknak, akik nincsenek kibékülve a bl témával. Viszont teszek fel sima zenés verziót. :)


Eredeti klip: 

 


Zenés verzió: 

 



Minden könnycsepp - Sin


Mennyi könnyet ejtettünk a szerelem
nevében azóta a nap óta?
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek! Ugye nem felejted el?
Ez a szívem dala, és te
vagy az, aki megkomponálta.
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek, ne feledd! Ne felejts el engem!

Olyan sok mindent éltünk át,
ami szomorúvá tett minket.
De rengeteget, amin viszont
mosolyogtunk mindketten.
Mindenhol ott voltál, a
valóságban, és az álmokban.
Csak légy mellettem, és
mostantól minden rendben lesz.

Mennyi könnyet ejtettünk a szerelem
nevében azóta a nap óta?
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek! Ugye nem felejted el?
Ez a szívem dala, és te
vagy az, aki megkomponálta.
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek, ne feledd! Ne felejts el engem!

Az érzéseim, és a vágyaim még
most is kristálytiszták irántad.
Mindenhol ott voltál, a
valóságban, és az álmokban.
Csak légy mellettem, és
mostantól minden rendben lesz.

Mennyi könnyet ejtettünk a szerelem
nevében azóta a nap óta?
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek! Ugye nem felejted el?
Ez a szívem dala, és te
vagy az, aki megkomponálta.
Olyan sokáig tartott, hogy szeretni tudtunk,
hogy valóra váltsuk az álmainkat.
Kérlek, ne feledd! Ne felejts el engem!



2024. december 8., vasárnap

Douluo Dalu 2: Peerless Tang Sect - 67. rész felirat

 


Felirat: ITT

 

Promise - Sky Wongravee & Nani Hirunkit

 



 

Sulis sorozatokat messziről kerülöm, csak néha van kivétel. Amikor tényleg jó a sztori, és a karakterekre összpontosítanak inkább, és sulin kívül játszódik a jelenetek többsége. Ez most pont egy sulis sorozat, a High School Frenemy OST-je. Nem láttam, viszont a dal nagyon tetszik. Nani-t ismerem egy ugyancsak régebbi sulis sorozatból, amit láttam, és a kivételek közé tartozik (F4 Thailand: Boys Over Flowers). 

 

 



Ígéret - Sky & Nani


Folyton azon tűnődöm, mit jelenthet...
Úgy érzem, van valami,
ami mindig is hiányzott.
Sokszor darabokra tört a szívem.
Szükségem van valakire, aki összeforrasztja.
Aki támogat, és azt mondja,
minden rendben van.
A tegnap nehéz volt, de mondd,
hogy miden rendben van!
A mai nap talán kemény lesz,
de mondd, hogy minden rendben!
A holnap még rosszabb lehet,
de mondd, hogy minden rendben!
Mondd még egyszer,
akkor kibírom az éjszakát!

Távol voltunk egymástól.
Sok idő telt el, de nem változtam.
Amikor éjszaka sötétbe borul az égbolt,
kell valaki, aki miatt túlélem az éjszakát.
Csak ennyit kérek, nem többet.
Valakit, aki megvigasztal, ha fáj a szívem.
Amikor a világ kegyetlennek és zordnak tűnik,
ne feled, én mindig itt vagyok neked!
Valaki, aki átölel, és soha nem hagy el.
Ezt az ígéretem örökké betartom.

Emlékszel azokra a szavakra, amiket mondtunk?
Azokra az ígéretekre, amiket barátként tettünk?
Bármi történt, mindig kitartottunk egymás mellett.
A világ is hátat fordíthat, nem számít, ha velem vagy.
Jöhetnek rossz dolgok, mindig van megbocsátás.
Nem számít a távolság, mindig törődök veled.
Bár az idő elsodorhat egymástól, de ne feledd!
Ahogy megígértük, a barátok nem hagyják el egymást!

Távol voltunk egymástól.
Sok idő telt el, de nem változtam.
Amikor éjszaka sötétbe borul az égbolt,
kell valaki, aki miatt túlélem az éjszakát.
Csak ennyit kérek, nem többet.
Valakit, aki megvigasztal, ha fáj a szívem.
Amikor a világ kegyetlennek és zordnak tűnik,
ne feled, én mindig itt vagyok neked!
Valaki, aki átölel, és soha nem hagy el.
Ezt az ígéretem örökké betartom.

Amikor éjszaka sötétbe borul az égbolt,
kell valaki, aki miatt túlélem az éjszakát.
Csak ennyit kérek, nem többet.
Valakit, aki megvigasztal, ha fáj a szívem.
Amikor a világ kegyetlennek és zordnak tűnik,
ne feled, én mindig itt vagyok neked!
Valaki, aki átölel, és soha nem hagy el.
Ezt az ígéretem örökké betartom.

Bár az idő elsodorhat egymástól, de ne feledd!
Ahogy megígértük, a barátok nem hagyják el egymást...




2024. december 6., péntek

遠舟的少年 - Neo Hou

 


 

A Fangs of Fortune egyik betétdalát kérésre lefordítottam. Egyébként nem találkoztatok volna itt a blogon vele, mert a dal nekem nem annyira jött be.  




Yuanzhou ifjúsága - Neo Hou


Egy csónak hánykolódik Mennyek és a Föld között.
A szív megízleli a keserűt, majd az édeset.
Nem lehet elválasztani az éjt a nappaltól.
Az álmok határán valaki vágyakozik.
Egy suttogás nem tudja visszahozni a múltat.

A világ sóhajába szeretet és gyűlölet keveredik.
Az évek tele vannak sérelmekkel és kegyelemmel.
A nyári kabóca éneke, és a téli hó tovább pihen.
Nincs vakmerő gondolat, nincs remény az örökkévalóságra.

Ki látta az ifjakat fényes ruhában, lovon vágtatni?
Lépésenként a múltat el kell feledni.
A Nap sugarai a világon mindent legyőznek.
Megjelensz az álmaimban.

A virág a tenyeremben örökké változó,
mint az ujjaim között átcsorgó homok.
Újra küszködve, nincs
vége a keserűség tengerének.
A tavaszi szél megkérdezi tőle,
milyen bánat színezi fehérre haját?

Egy lámpa, a tűz, egy holdsarló,
egy fogadalom, ami élet-halálra szól.
Könnyes szemmel, búcsú nélkül távoztál.
Egy égető borral teli szívnek nem kell a
hótól érintetlen, zöld selymet kölcsönkérni.
Egy hónap múlva újra látjuk a lenyugvó Napot.

Egy csónak hánykolódik Mennyek és a Föld között.
A szív megízleli a keserűt, majd az édeset.
Nem lehet elválasztani az éjt a nappaltól.
Az álmok határán valaki vágyakozik.
Egy suttogás nem tudja visszahozni a múltat.

Ki látta az ifjakat fényes ruhában, lovon vágtatni?
Tántorogva lépdelek, mégsem firtatom a holnapot.
A Nap sugarai a világon mindent legyőznek.
Megjelensz előttem.

Ki hiányolja a szenvedés szakadékánál őrködő ifjakat?
Hangosan kiáltanak, hogy a világ meghallja.
A sors kegyetlen adóssága pótolható jóakarattal.
A szél messzire visz, és a távoli csónak eléri a partot.




2024. december 2., hétfő

เพียงนิทาน - Nont Tanont


 

 

Pár napja jelent meg Tor Thanapob új sorozata, ami bár bl kategóriába van sorolva, szerintem egyáltalán nem arra helyezi a történet a hangsúlyt. Egy nagyon komoly témával foglalkozik, mégpedig az eutanáziával. Ez magában egy rettentő nehéz téma. 

 


Mindenképpen meg fogom nézni. Elég érdekesnek tűnik az alap téma. Egy fiatal őrmester visszautazik vidékre, hogy végső stádiumú rákkal küzdő édesanyját láthassa, mert az egyre rosszabbul van. A másik főszereplő egy orvos, aki véletlenül mindig azokat a rákos embereket kezeli, akik aztán rejtélyes körülmények között váratlanul meghalnak. Az őrmester nyomozni kezd az ügyben, miközben ők ketten megismerkednek.

Szerintem érdekes, és szép lesz a történet. A betétdala valami gyönyörű szép. Nont Tanont neve egyébként is garancia erre. :) 

 



Csak egy történet - Nont Tanont


A távoli égbolt, olyan mint
egy hatalmas azúrkék tenger.
Annyira gyönyörű, ha ránézünk.
Hiába e pompás látkép,
nem tudhatjuk igazán, mi rejt.
A szív még összetettebb.
Mint egy messzi, távoli föld.
Mély és titokzatos. Bárhogy is
vizsgálom, nem tudom megfejteni.

Mi lenne, ha valakit teljes
szívemből szeretnék...
De ha szembesülnék egy olyan
szerelemmel, ami becsap,
az összetörné a szívemet.
Mielőtt beléd szeretek, meg
kell bíznom benned, mert félek.

Valóban létezik ez a szerelem?
Elhihetem, hogy valódi?
Attól tartok, csak egy illúzió.
Imádkozom, hogy ne egy álom legyen.
Igazi, vagy valami rejtőzik benne?
Remélem, hogy ez nem csak egy mese.
Könyörgöm, hogy igaz legyen.

Mennyire igazak a szavak?
A szem nem biztos, hogy
ugyanazt látja, mint a szív.
Ha egy napon rájövök,
hogy mégsem igaz,
azt nem tudnám elviselni.

Mi lenne, ha valakit teljes
szívemből szeretnék...
De ha szembesülnék egy olyan
szerelemmel, ami becsap,
az összetörné a szívemet.
Mielőtt beléd szeretek, meg
kell bíznom benned, mert félek.

Valóban létezik ez a szerelem?
Elhihetem, hogy valódi?
Attól tartok, csak egy illúzió.
Imádkozom, hogy ne álom legyen.
Igazi, vagy valami rejtőzik benne?
Remélem, hogy ez nem csak egy mese.
Könyörgöm, hogy igaz legyen.

Valóban létezik ez a szerelem?
Elhihetem, hogy valódi?
Attól tartok, csak egy illúzió.
Imádkozom, hogy ne egy álom legyen.
Igazi, vagy valami rejtőzik benne?

Valóban létezik?
Attól tartok, csak egy illúzió.
Imádkozom, hogy ne álom legyen.
Igazi, vagy valami rejtőzik benne?
Remélem, hogy ez nem csak egy mese.
Könyörgöm, hogy igaz legyen.