2021. január 31., vasárnap

Trajection - Zhu Xing Dong

 



 Az előző duettes fordítás énekesétől egyből rátaláltam egy friss sorozat betétdalára. Méghozzá ez a Lost Tomb 3: Ultimate Note OST-je. Így elmondhatom, hogy majdnem mindegyik sorozathoz fordítottam betétdalt. :) Az első még hiányzik, de majd pótolom alkalomadtán. XD

A fordításhoz annyit: a dalban ugyanaz ismétlődik, nem másoltam be kétszer ugyanazt a szöveget. Plusz annyi infó a tükrös részhez: a dal egy karakterhez kapcsolódik, méghozzá Kisfőnökhöz. Ő pedig bizonyos időnként elveszíti az emlékeit, és fogalma sincs róla, hogy honnan jött, és ki ő.

 

 



Keresztül - Zhu Xing Dong


Soha ne hallgass a legendákra!
Köd fedi el a valóságot.
Átkelve az akadályokon,
mindez nem érhet véget.
Sokszor felébredve egy álomból
néztem az arcot a tükörben...
Olyan volt, mintha mesélne valamit.
Nincs visszaút.
Egymás mellett sétálva,
a sivatagon, és mocsáron keresztül,
a legveszélyesebb hegycsúcsok tetején.
Nem hátrálok meg!

Megfordul az idő, és tér.
De a rejtély nem oldódik meg.
Áttörve mindenen, ami útban van,
egyedül csak hittel lehet.
A múltat nem lehet visszahozni.
Az idők gyorsan változnak.
Nem számít, mi lesz a vége,
végigkísérlek utadon!

 

2021. január 30., szombat

Let us Love - Zhang Xianzi & Zhu Xing Dong

 


Ezt a dalt egy kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe. :) Egyből megtetszett, és most elővettem, hogy magyar dalszöveget kapjon. 

Gyönyörű duett! Az énekes, 朱兴东 (Zhu Xing Dong) anno tehetségkutató műsorban tűnt fel pár éve. Én csak a dal kapcsán kerestem rá, hát... nagyon tud. :) Majd őt is figyelemmel fogom szerintem kísérni, mert tetszik a hangja. A dal maga a Nice To Meet You sorozat egyik OST-je. 

 


 

 Magyarázat: Az N a duett női, az F a duett férfi szólamát jelöli. E: amit együtt énekelnek.


 Szeressünk - Zhang Xianzi & Zhu Xing Dong


N:  Szerelem: a legcsodálatosabb dolog.
      Nem kell várnod... Sétálj felém!
F:  Szerelem: maga a létezés.
     Nincs több gond, semmi más nem számít.

N:  Soha nem éreztem, hogy ilyen a szerelem.
      Hallgasd a lélegzetem ütemét!
      A szerelmesek értik,
      semmi nem állhatja útjukat.
F:  Soha nem éreztem magam ennyire szerelmesnek.
     Fogd a kezem! Nem kell bevallani.
     Ragadd meg a jövőt!

E:  Szeressünk, most! Szeressük egymást!
      Legyen közös a jövőnk!
N:   Szeressünk!
F:   Szeressünk!
N:   Megértjük egymást.
E:   Ne legyünk magányosak.
      Legyünk bátrak, szeretni.

N:  Soha nem éreztem, hogy ilyen a szerelem.
      Hallgasd a lélegzetem ütemét!
      A szerelmesek értik,
      semmi nem állhatja útjukat.
F:  Soha nem éreztem magam ennyire szerelmesnek.
     Fogd a kezem! Nem kell bevallani.
     Ragadd meg a jövőt!

E:  Szeressünk, most! Szeressük egymást!
      Legyen közös a jövőnk!
N:   Szeressünk!
F:   Szeressünk!
N:   Megértjük egymást.
E:   Ne legyünk magányosak.
      Legyünk bátrak, szeretni.

F:  Szeressünk!
N:  Most!
E:  Szeressük egymást!
      Legyen közös a jövőnk!
N:  Szeressünk!
F:  Szeressünk!
N:  Megértjük egymást.
F:  Megértelek.
E:  Ne legyünk magányosak.
     Legyünk bátrak, szeretni.



2021. január 29., péntek

She Whom I Just Met and You Who Came First - Ten Nararak & AB Normal

 


Egy szép duettet hoztam, ami elég ritka nálam. Azaz nagyon elenyésző, amikor olyan dalt hallgatok, ahol női énekes is van, illetve duetteknél még elmegy. Ez a dal az AB Normal kapcsán került elém. 

A dalszöveg egy szerelmi háromszögről szól, amit egy gazdag szerelmespár, és a nő testőre alkotnak. Egyébként pedig a thai  Hong Sabud Lai sorozat betétdala. 

 

 

 

 

  Vele találkoztam, te voltál az első - Ten Nararak & AB Normal


Ha a szívemet követem,
valószínűleg őt választanám.
Ha helyesen akarnék cselekedni,
valószínűleg téged választanálak.
Mióta ő mellettem van, mindig lázban égek.
De te voltál az első, ez kiakasztó.

Nem számít, mi történik,
egy ember meg fog sérülni.
Nem számít, ki mellett döntök,
egy embernek összetörik a szíve.
Mit akarsz, mit tegyek ebben a helyzetben?

Mondjam azt, hogy szeretlek? Megteszem.
Mondjam azt, hogy őt szeretem? Megteszem.
Azonban, ha azt mondanám, hogy a szívem
nyugtalan, és csak egy ember fér el benne...
Vajon ki lenne az, akit választ?
Bármi is történik, az a végső válaszom:
Senkit sem akarok bántani.

Lehet, hogy a Mennyország tréfát űz velem,
és kettőtöket küldött hozzám.
Azt akarja, hogy megmutassam, miként dönt a szívem.
Ebben a játékban egy valaki könnyeket fog ejteni.
Már nem tudom elhatárolni magam mindettől,
valószínűleg már túl késő...

Nem számít, mi történik,
egy ember meg fog sérülni.
Nem számít, ki mellett döntök,
egy embernek összetörik a szíve.
Mit akarsz, mit tegyek ebben a helyzetben?

Mondjam azt, hogy szeretlek? Megteszem.
Mondjam azt, hogy őt szeretem? Megteszem.
Azonban, ha azt mondanám, hogy a szívem
nyugtalan, és csak egy ember fér el benne...
Vajon ki lenne az, akit választ?
Bármi is történik, az a végső válaszom:
Senkit sem akarok bántani.



2021. január 28., csütörtök

Don’t Judge Everyone in the World Based on One Man - Mek Jirakit

 



 Mek-től a negyedik fordítás. :) Nincs túl sok dala, szóval majd kicsinyenként meglesz az összes. 

Ennek a dalnak az az érdekessége, hogy egy rövidfilmnek a betétdala, amiben ő a főszereplő. - majd hamarosan annak a feliratát is elkészítem - Igazából az eredeti, hosszú klip a filmre épül, mert annak történetéből vannak benne részletek, illetve párbeszédes részek. - amit nem tartalmaz a dalszöveg persze -

 Az eredeti hosszú klip, a filmből: 

 

 

 Csak a dal, aki lementené magának zeneként:

 

 

 

 Ne ítélj el a világon mindenkit, egy ember alapján - Mek Jirakit


Megbántottak téged... Megértem, amikor
azt mondod, nem akarsz senkit sem szeretni.
Fáj... Emlékszel, mit tett veled,
megmaradnak a hegek.
Azt mondod, megbántottak és szégyent hoztak rád.
Azt mondod, nem akarsz megbízni senkiben.
Unod, és eleged van.
Nem szeretnél egy ideig szerelembe esni.

De ne ítélj el a világon mindenkit egy ember alapján!
Az nem segít, ha nem vagy hajlandó senkire se ránézni.
Ne ítélj meg a világon senkit a szíveden esett heg miatt!
Az olyan srácok, mint én, nem tesznek ilyet.

Használd a szíved, hogy meglágyítsd az enyémet!
Rájössz, mennyire különbözünk.
A szerelmemért, amit neked adok,
nem remélek semmit cserébe.
Azt akarom, hogy nézz a szívembe!
Látni fogod, hogy rád vár minden este.
Ott van, még ha soha nem is engeded a közeledbe.
Ott van, egy karnyújtásnyira.

Ha abbahagyod a sírást,
ha egy napon kinyitod a szíved...
Gyere vissza hozzám,
ha keresed, hol van az igaz szerelem!

De ne ítélj el a világon mindenkit egy ember alapján!
Az nem segít, ha nem vagy hajlandó senkire se ránézni.
Ne ítélj meg a világon senkit a szíveden esett heg miatt!
Az olyan srácok, mint én, nem tesznek ilyet.

Használd a szíved, hogy meglágyítsd az enyémet!
Rájössz, mennyire különbözünk.
A szerelmemért, amit neked adok,
nem remélek semmit cserébe.
Azt akarom, hogy nézz a szívembe!
Látni fogod, hogy rád vár minden este.
Ott van, még ha soha nem is engeded a közeledbe.
Ott van, egy karnyújtásnyira.



2021. január 26., kedd

10000 Miles - AB Normal

 


 

 

Igen, megint egy AB Normal dal. :) Írtam, hogy tőlük biztos fogok többet is fordítani.

Ez most annak az esete, amikor totál rövid a dal, és kevés szövege van, de pont ettől olyan nagyszerű. 

 

 

 

 

 10000 mérföld - AB Normal


Hagyjuk, hogy közelebb kerüljünk
egymáshoz a gondolataink által.
A kapcsolatunk soha nem fog megfakulni.
Még ha holnap nem is találkozhatunk,
bár az út még mindig hosszú,
csak annyit kérek, a szívünk ne változzon meg!

Hagyjuk, hogy közelebb kerüljünk
egymáshoz a gondolataink által.
A kapcsolatunk soha nem fog megváltozni.
Azt kérem, hogy szeress! Én bízom benned.
Csak azt az egyet kérem, tartsuk meg a szerelmünket.
Várjuk a napot, mikor újra találkozhatunk.

Tízezer mérföld távolság, bármilyen messze is van...
Csak azt az egyet kérem, tartsuk meg a szerelmünket.
Addig a napig, amíg találkozunk.
Addig a napig, amikor láthatlak.

 

 

2021. január 25., hétfő

Just a game - Nasser Amparna

 


 Ez a posztom most ismét egy első dolog. Most először fordítok filippínó dalt. :)

Ez eredetileg egy sorozat (bl), a Gameboys betétdala.

Annyit kell még tudni róla, hogy ez nem az eredeti OST, hanem egy cover dal.

Nasser Amparna több nyelven énekel cover dalokat, mindenféle típusúakat. Sorozat, film betétdalokat, de híresebb, ismert angol nyelvű dalokat is. Érdemes tőle hallgatni ezt-azt. Annak ellenére, hogy ő nem profi énekes, csak úgy otthon énekelget, szerintem nagyon jó a srác. Tetszik a hangja, és szoktam is tőle dalokat hallgatni.

Akit esetleg érdekel, itt találja a youtube csatornáját: NASSER AMPARNA

 

Élőben a dal:

 

 

Egy verzió a dalból azoknak, akik le szeretnék zeneként menteni. - ebben nincs benne, amikor az elején beszél - 

 

 


 

 Csak egy játék - Nasser Amparna


Mit kezdjek az érzéseimmel?
Egy pillantás volt, ahogy rám néztél,
csak egyetlen lélegzetvétellel.

Azt hittem, ez csak egy játék,
de nem bírtam másra gondolni.
Csak rád néztem, és
a szívem kihagyott egy ütemet.
Vajon mindegyik mosoly mögött
az bújik meg, hogy érzünk egymás iránt?
Vajon meddig megy el a szívünk
egy szerelemért, ami csak játéknak indult?

Mit kell tennem, hogy az enyém légy?
Tudom, hogy te is akarod,
még ha tagadod is.

Azt hittem, ez csak egy játék,
de nem bírtam másra gondolni.
Csak rád néztem, és
a szívem kihagyott egy ütemet.
Vajon mindegyik mosoly mögött
az bújik meg, hogy érzünk egymás iránt?
Vajon meddig megy el a szívünk
egy szerelemért, ami csak játéknak indult?


2021. január 23., szombat

Drunken in Love - Adam Fan

 


 Egy kínai fantasy sorozat betétdala került elém. Érdekessége, hogy az énekes a híres, Fan Bingbing öcsikéje, a maga 20 évével. Most kapott először sorozatban szerepet. 

 

 



Szerelembe esve - Adam Fan


Egyedül, magányosan a városban,
csak egyetlen szerelem létezik az életemben.
Még mindig kereslek, bár egy évezred telt el.
Nézem az elszáradt virágot,
és azt kérdezem magamtól:
Ki az, akire nagyon vágyik a szívem?

A szerelem, a fantáziából valósággá vált.
A sors egy kegyetlen szélhámos.
Szomorúan tekintek szerelmemre,
sírva nézem, ahogy a nap lemegy.
Ha a sorsot nem mi irányítjuk,
meg kell becsülni minden pillanatot.
Ezer véletlen találkozás ér annyit,
mint egy életre szóló szerelem?

Még egy év, egy újabb nap a sorban.
Lefestem az arcod,
az életem egy örök sóvárgás.
Hadd vessek rád még egy pillantást!
Maradjunk együtt életünk végéig!
Az ecsetem hegye, hadd őrizze
meg ezt a pillanatot örökre!

A szerelem, a fantáziából valósággá vált.
A sors egy kegyetlen szélhámos.
Szomorúan tekintek szerelmemre,
sírva nézem, ahogy a nap lemegy.
Ha a sorsot nem mi irányítjuk,
meg kell becsülni minden pillanatot.
Ezer véletlen találkozás ér annyit,
mint egy életre szóló szerelem?

Még egy év, egy újabb nap a sorban.
Lefestem az arcod,
az életem egy örök sóvárgás.
Hadd vessek rád még egy pillantást!
Maradjunk együtt életünk végéig!
Az ecsetem hegye, hadd őrizze
meg ezt a pillanatot örökre!

Még egy év, egy újabb nap a sorban.
Lefestem az arcod,
az életem egy örök sóvárgás.
Még egy pillantás, még egy pillantás...
Lefestem az Eget és a Földet.
Az ecsetem hegye, hadd őrizze
meg ezt a pillanatot örökre!



2021. január 22., péntek

I’ll Be Right Here Until My Final Day - AB Normal

 


 

 
A második dal az AB Normal-tól. Jelenleg ez a nagy kedvencem. :) Egy 2012-es sorozat, a  Hong Sabud Lai zenéje.

 

 

 

 

 Veled maradok az utolsó napig - AB Normal


Az a kötődés, amire akkor jöttem rá,
mikor elhagytuk egymást,
mára megváltoztatta a gondolkodásomat.
Soha nem szerettem úgy, soha nem hittem,
de minden megváltozott,
és teljes szívemből szeretlek.

Épp eleget bámultalak a távolból,
most már közelebb akarok lenni
hozzád, mint bárki más.
Mert ez nem elégíti ki a szívem vágyát.
Szeretnék gondoskodni rólad.
Azt akarom, hogy bízd rám a szíved.
Nekem adnád?

Itt akarok maradni, amíg csak lélegzem.
Itt akarok maradni, és gondoskodni rólad.
Nem fogok szomorúságot okozni.
Nem számít, milyen problémák jönnek,
akkor is szeretni foglak.
Amíg csak élek, mostantól
nem fogok mást szeretni.
Kérlek, hadd vigyázzak rád!
Veled maradok az utolsó napig!

Bármi is történik az életünkben ezután,
az egymás iránti szeretet
napról napra nő a szívünkben.
Lehet, hogy nem tudtad,
vagy nem gondoltad,
aznap elraboltad a szívemet.

Épp eleget bámultalak a távolból,
most már közelebb akarok lenni
hozzád, mint bárki más.
Mert ez nem elégíti ki a szívem vágyát.
Szeretnék gondoskodni rólad.
Azt akarom, hogy bízd rám a szíved.
Nekem adnád?

Itt akarok maradni, amíg csak lélegzem.
Itt akarok maradni, és gondoskodni rólad.
Nem fogok szomorúságot okozni.
Nem számít, milyen problémák jönnek,
akkor is szeretni foglak.
Amíg csak élek, mostantól
nem fogok mást szeretni.
Kérlek, hadd vigyázzak rád!
Veled maradok az utolsó napig!



2021. január 17., vasárnap

Even Though It’s Wrong, I Still Love You - AB Normal




Egy újabb thai rock bandától fordítottam dalt, elég érdekes nevük van, de hát igen... a thai névválasztás egyébként is az szokott lenni. De a zenéjük viszont nagyon jó. :) Ez konkrétan egy rockballada. Szerintem tőlük még lesznek dalok, van egy olyan érzésem. - mint ahogy a Cocktail-től -

 

 

 

 Annak ellenére, hogy fáj, még mindig szeretlek - AB Normal


Nem te vagy, akit szeretnem kellene.
Nem te vagy az, akit a szívembe kell fogadnom.
Nem te vagy az, akire gondolnom kellene,
akiről álmodoznom kellene.
Nem vagy az enyém.
Nem téged kellene a távolból csodálnom.
Nem neked kellene lenni az,
aki eltereli a figyelmemet.
Minden alkalommal,
mikor közel vagyunk egymáshoz,
mindig azt mondom magamnak:
Ne szeresd őt! Ne fájdítsd érte a szívedet!
De minél inkább megtiltom magamnak,
a szívem annál jobban fellázad.

Annak ellenére, hogy fáj, még mindig szeretlek.
Nem értem, de még mindig
csak te jársz a fejemben.
Akárhogy is próbálom megállni,
képtelen vagyok megtenni.
Még mindig szeretni akarlak, nem is értem...
Nem tudom, mit kellene tennem.
Bár elrejtettem az érzéseim legbelül,
ami egyre jobban kínozza a szívem minden nap.

Nem akarok senkit elszomorítani.
Nem akarom, hogy bárki is szakítson.
Még akkor sem, ha az aki melletted van,
nem illik annyira hozzád, mint én.
Nem akarlak szeretni,
de a szívem még mindig érted dobog.
Minél inkább megtiltom magamnak,
a szívem annál jobban fellázad.
 
Annak ellenére, hogy fáj, még mindig szeretlek.
Nem értem, de még mindig
csak te jársz a fejemben.
Akárhogy is próbálom megállni,
képtelen vagyok megtenni.
Még mindig szeretni akarlak, nem is értem...
Nem tudom, mit kellene tennem.
Bár elrejtettem az érzéseim legbelül,
ami egyre jobban kínozza a szívem minden nap.

Nem akarlak szeretni,
de a szívem még mindig érted dobog.
Minél inkább megtiltom magamnak,
a szívem annál jobban fellázad.

Annak ellenére, hogy fáj, még mindig szeretlek.
Nem értem, de még mindig
csak te jársz a fejemben.
Akárhogy is próbálom megállni,
képtelen vagyok megtenni.
Még mindig szeretni akarlak, nem is értem...
Nem tudom, mit kellene tennem.
Bár elrejtettem az érzéseim legbelül,
ami egyre jobban kínozza a szívem minden nap.
Minél jobban elrejtem az érzéseimet,
annál jobban kínozza  a szívemet.



2021. január 16., szombat

Better Than I Thought - Numchok Thanatram

 


 

A tavalyi thai sorozatok közül volt több is, ami tetszett. Bár ezt még nem láttam, de tervezem megnézni. 

A My Husband in Law-ról van szó.

Gondoltam a sorozat egyik vidám OST-ját lefordítom. Ez beillik akár trailernek is, szóval aki arra kíváncsi, milyen a sorozat, annak főként ajánlom! :)

Aki nézni szeretné magyar felirattal a történetet, az Kata blogján találja meg. A konkrét videó vagy külön a felirat linkek pedig egy táblázatban (utolsó jelenleg a sorban) vannak: ITT

 




 

Jobb, mint képzeltem - Numchok Thanatram

 

 Sokkal jobb, mint képzeltem... jót tesz a szívemnek.
Ugye miattad nyugtalan a szívem?
Egyszer rég lelakatoltam, és nem adtam senkinek.
De végül dörömbölt, hogy nyissam ki.
A mosolyod úgy elvarázsolt,
hogy egyedül te lehetsz a kedvesem.

Mikor még egyedül voltam, nem kellett meghallgatnom,
aggódnom, és törődnöm senkivel.
Kényelmesen éltem, meghalhattam volna magányosan.
Nem szomorkodtam, ha nincs senkid, nincs felelősség.
Nem kell használni a "ji" és a "ja", vagy a "na krup" szavakat.
Így volt ez máig, de megismertem a szerelmet miattad.

Sokkal jobb, mint képzeltem... jót tesz a szívemnek.
Ugye miattad nyugtalan a szívem?
Egyszer rég lelakatoltam, és nem adtam senkinek.
De végül dörömbölt, hogy nyissam ki.
A mosolyod úgy elvarázsolt,
hogy egyedül te lehetsz a kedvesem.

Csak most jöttem rá, milyen jó az, ha van valakid,
akivel törődhetsz, és akire gondolhatsz.
Ó, kedvesem! Csak most értettem meg,
mit jelent az, hogy: "Szeretlek!"
Ha tudtam volna azt, hogy milyen,
már rég szerelembe estem volna.
Nem hagytam volna ki, hogy egy pár legyünk.
Nem lettél volna magányos.
Most jöttem rá, a szívemnek csak rád van szüksége.

Sokkal jobb, mint képzeltem... jót tesz a szívemnek.
Ugye miattad nyugtalan a szívem?
Egyszer rég lelakatoltam, és nem adtam senkinek.
De végül dörömbölt, hogy nyissam ki.
A mosolyod úgy elvarázsolt,
hogy egyedül te lehetsz a kedvesem.

Nem igazán tudom megmagyarázni...
Ugye ez a szerelem?
Nem tudom leírni, de jó érzés.
Néha aggódom, néha szomorkodom,
néha pedig magányos vagyok.
Ha felbukkansz izgatott leszek,
vajon mit csinálsz itt?
De ez sokkal jobb, mint sóhajtozni naphosszat.
A szívem miattad ver hevesebben, de ez így van rendben.

Sokkal jobb, mint képzeltem... jót tesz a szívemnek.
Ugye miattad nyugtalan a szívem?
Egyszer rég lelakatoltam, és nem adtam senkinek.
De végül dörömbölt, hogy nyissam ki.
A mosolyod úgy elvarázsolt,
hogy egyedül te lehetsz a kedvesem.




2021. január 15., péntek

Walked Out of My Dreams - Bhode Tanit

 


 

Videókat nézegetve találtam ezt a könnyed, dallamos nótát. :) Saint és Zee egyik klipje alatt ez volt a zene, nekem pedig megtetszett. 

 

 


Megelevenedett az álmom - Bhode Tanit


Mi ketten sok mindenen mentünk keresztül együtt.
Bármi is történt az utunk során,
a szívünkben a szeretet még mindig ott van.

Mikor ezt mondtad nekem, a hála érzése jobban
megérintett, mint bármely szó.
Mert ez az igaz szerelem.
A szerelmünk különleges. Olyan, mint
a legszebb álom, ami valaha is megérintett.
Köszönöm a Mennyeknek, és a a csillagoknak,
hogy egymáshoz vezettek minket.
Mintha csak megjelentél volna az álmaimból.

Esküszöm, csak te leszel nekem,
és ezen semmi nem változtathat.
Mert biztos vagyok benne, hogy senki más nincs,
aki közel kerülhet a gyönyörű szívedhez.

Mikor ezt mondtad nekem, a hála érzése jobban
megérintett, mint bármely szó.
Mert ez az igaz szerelem.
A szerelmünk különleges. Olyan, mint
a legszebb álom, ami valaha is megérintett.
Köszönöm a Mennyeknek, és a a csillagoknak,
hogy egymáshoz vezettek minket.
Mintha csak megjelentél volna az álmaimból.

Amikor a szívem elcsügged, és bánatos,
az élet útja kegyetlennek, és olyan hosszúnak tűnik,
te itt vagy nekem, mellettem állsz,
hogy bízzak továbbra is magamban.
A szerelmünk úgy ragyog, mint
az elvonuló eső után a tiszta égbolt.

A szerelmünk különleges. Olyan, mint
a legszebb álom, ami valaha is megérintett.
Köszönöm a Mennyeknek, és a a csillagoknak,
hogy egymáshoz vezettek minket.
Mintha csak megjelentél volna az álmaimból.
Mintha az álmom valóra vált volna.
Mintha csak megjelentél volna az álmaimból.




2021. január 12., kedd

Softly Saying I Love You - Mek Jirakit

 


Visszatértem a kezdetekhez. :) Kicsit elhanyagoltam Mek-et. Szóval... tavaly vele kezdtem a thai dalfordításokat, mert ő volt igazából a legelső thai énekes, akinek a dala megtetszett a Boy for Rent kapcsán. Most újra tőle hoztam egy dalszöveget. Ez az U-Prince című sorozat betétdala.

 

 

 

 

 Halkan mondom: szeretlek  - Mek Jirakit


Szeretném, ha tudnád, aggódom érted...
De úgy viselkedem, mintha közömbös lennék.
Szeretném, ha tudnád, hogy bár kerülöm a
szemkontaktust, ez nem jelenti, hogy nem érdekelsz.
Állandóan téged nézlek, de még nem állok készen,
hogy az érzéseim felfedjem előtted,
nem számít, bármennyire is szeretlek.

Olyan srác vagyok, aki nem a szavak embere,
de az az igazság, hogy mégis megpróbálom.
Szeretnék a tudtodra adni valamit,
de attól tartok, rájössz, mit érzek irántad.
Hogy mennyire szeretlek, de csak annyit tehetek...

...Titokban tartom, a szívem mélyén.
Vajon valami módon képes leszel így is felfedezni?
Ez egy titok, de nem tudom, még meddig.
Továbbra is megmarad az éles nyelvem, bár valójában
olyan halkan mondom, hogy ne halld: Szeretlek!

Szeretném, hogy eljöjjön az a nap,
mikor lesz elég bátorságom,
hogy felfedjem amit a szívemben őrzök.
Hogy tudd, aggódom érted.
De úgy kell tennem, mintha nem érdekelne.
Azt akarom mondani, hogy: szeretlek.
Bármennyire nehéz, viszont csak annyit tehetek...

...Titokban tartom, a szívem mélyén.
Vajon valami módon képes leszel így is felfedezni?
Ez egy titok, de nem tudom, még meddig.
Továbbra is megmarad az éles nyelvem, bár valójában
olyan halkan mondom, hogy ne halld: Szeretlek!

Titokban tartom, a szívem mélyén.
Vajon valami módon képes leszel így is felfedezni?
Ez egy titok, de nem tudom, még meddig.
Továbbra is megmarad az éles nyelvem, bár valójában
olyan halkan mondom, hogy ne halld: Szeretlek!



2021. január 3., vasárnap

Normal Guy - Zee Pruk

 

 

Az év első dala stílusosan Zee-től érkezett. :) - ha már Saint dalával zártam az évet -

Egy kis meglepetés a rajongóinak. Már úgyis régen énekelt fel cover dalt. Jó választás volt. 

Még annyi infó hozzá, hogy ezt a dalt felhasználták a 2Moons c. thai sorozathoz is. - több feldolgozása van -

 

 

 

A dal eredetije: Chinawut Indracusin, ha igaz egy 2009-es dal - ezt nem tudom pontosan - 

 



Átlagos srác - Zee Pruk


Nem kell félned, nem kell idegeskedned.
Nem kell udvariaskodnod, nem kell aggódnod.
Mindent, amit érted teszek, azért
soha nem kérek semmit cserébe.

Csak vigyázni akarok rád.
Nem kell, hogy figyelmet fordíts rám.
Csak csendben melletted lenni,
ennyi boldoggá tesz engem.

Azt nem is remélem,
hogy észreveszel egy átlagos srácot.
Nem hiszem, hogy elérhetem a csillagokat az égen.
Csak egy átlagos ember vagyok,
aki két lábban áll a Földön.
Egy átlagos srác, aki nem fontos.
Nem vagyok különleges, mint oly sokan mások.
Csak magamat, és a szívemet adhatom neked.

Nem kell semmit sem adnod cserébe.
Csak azt mondd, mire van szükséged!
Mással nem törődök, még ha oly nehéz is.

Azt nem is remélem,
hogy észreveszel egy átlagos srácot.
Nem hiszem, hogy elérhetem a csillagokat az égen.
Csak egy átlagos ember vagyok,
aki két lábban áll a Földön.
Egy átlagos srác, aki nem fontos.
Nem vagyok különleges, mint oly sokan mások.
Csak magamat, és a szívemet adhatom neked.

Csak egy átlagos ember vagyok,
aki két lábban áll a Földön.
Egy átlagos srác, aki nem fontos.
Nem vagyok különleges, mint oly sokan mások.
Csak magamat, és a szívemet adhatom neked.
Soha nem adom senki másnak.