2022. január 2., vasárnap

Védelem az új évre: shimekazari, és kadomatsu

 



Barátnőm, Hijikata hozott Japánból újévi díszeket, amiket ott szokás mindig új év kezdetén kitenni a házakban, szentélyekben. Mivel ezt sokan nem ismerik, feltettem a blogomra róluk képeket.

 

 

Újévkor Japánban az ajtóra szalmából készült díszt (shimekazari) szokás kitenni. A shimekazari-ban található szalma abból a szalmából eredeztethető, amiből kötelet fonnak a szentélyeknél (shimenawa) és szent területet jelöl, védelmez az ártó szellemektől. Így a shimekazari funkciója is az, hogy az adott házat megvédje a rossztól. 

 


Általában különféle szerencsét hozó szimbólumokkal díszítik, mint pl itt a daru madár (tsuru), mely a jószerencse és a hosszú élet szimbóluma. A díszeken van egy írásjegyekkel (kanji) írt szöveg is, mint pl ebben az esetben a 謹賀新年 (Boldog Új Évet) és a 厄除け家内安全 (védelem a gonosz/balszerencse ellen, béke és jólét a családnak).

 


A harmadik képen két hasonló, bambuszos dísz látható, ez a kadomatsu, melyet a házak bejáratának jobb és bal oldalára szoktak helyezni. Különféle méretekben az egészen óriásitól az egészen apróig kapható. A bambusz és a fenyő a hosszú élet szimbóluma, míg a szilvavirág az évszakok váltakozását szimbolizálja. A felirata 迎春 (Újévi üdvözlés).
A kadomatsu mögötti függő díszen van egy zöld anyagba csomagolt piros fejű állat, ez egy shishi, vagyis egy oroszlán. Újévkor van olyan szentély, ahol ilyen oroszlán maszkban táncolnak. A shishi-nek védelmi funkciót tulajdonítanak, megóv az ártó szellemektől és a siker és jólét szimbóluma. A szentélyek bejáratánál is szoktak lenni ilyen oroszlán szobrok, illetve cserépből készült változatuk fellelhető háztetőkön is.

 

 - leírás: Hijikata, képek sajátok -

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek, és érdekesek, köszönöm, hogy meséltél róluk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nincs mit! Örülök, hogy érdekelt, és tetszik.

      Törlés