2020. december 31., csütörtök

Thankful For Togetherness - Saint Suppapong

 


 

 Ez a nagyon szép, és tartalmas dal idén az utolsó dalfordításom. 

Eredetije: August Band, 2007-es 

 



Hála az összetartozásért - Saintsup


Mindig sokféle történetet hallunk a szeretetről.
Ha megpróbálunk megállni egy pillanatra,
és figyelünk, rájövünk, hogy nem egyedül vagyunk.
Sokféle ember van, akik más úton járnak mint mi,
keresve a szeretetet, hogy megtöltsük szívünket.

Vannak jó emlékek a szerelemről.
Vannak, akik elégedettek a beteljesült reményeikkel.
Néhányan szomorúak. De a szomorúság
megacélozza a szívünket, hogy még erősebb legyen.
Nem sokkal később ez már úgyis a múltba vész.
Mikor mindent visszakapunk,
nem tudunk elég hálásak lenni érte.

Ha a szívünk egyszer sem szeretett volna,
a képzeletünk sem lenne olyan színes ma.
Amikor elestünk, nem lett volna elég erőnk,
hogy mások segítő kezét elfogadjuk.

Ha az élet ösvénye, amin járunk maga a dal,
azt a kettőnk hangja töltené be.
Soha nem lenne olyan nap, hogy
egymás nélkül sétálunk bárhova is.
Ha az élet egy dallam,
te vagy a dalszöveg, ami értelmet ad neki.
Lenyűgözve a szívem, erőt adva az útra.

Az élet útjait fürkészve, valaki azt reméli,
hogy végigjárhat egyet.
Az a baj, hogy minél többet vársz, annál hosszabb lesz.
Minél több mindent magad mögött hagysz,
annál jobban fog fájni a szíved.
Ha egy nap jön valaki, akire vártunk,
a Mennyek nem sebeznek meg minket.
De ha ő nem az igazi, nem számít,
mi történik, az csak rossz lesz.
Akkor sóhajtozhatunk, könyörögve felnézhetünk
az égre, hogy onnan segítséget reméljünk.
Mikor szerelmes leszel valakibe,
ha módodban állna, beleegyeznél bármibe.
Ha csak összetartozás van, arra magyarázatot akarok.

Ha az élet ösvénye, amin járunk maga a dal,
azt a kettőnk hangja töltené be.
Soha nem lenne olyan nap, hogy
egymás nélkül sétálunk bárhova is.
Ha az élet egy dallam,
te vagy a dalszöveg, ami értelmet ad neki.
Lenyűgözve a szívem, erőt adva az útra.

Fáradtan, sóhajtozva, nem tudom,
mikor lesz rá remény. Nem tudom, mikor...
Csak egyetlen egyszer, egyszer találnám meg!
Bár biztosan fájdalmas lesz,
legalább megtudom, milyen a szerelem.
Miért keressük, kutatjuk mi emberek,
hogy milyen a szerelem? Megpróbáljuk elérni.
Néha könnyekben végződik, de az segít elviselni.
Bár lehet, hogy fáj, az idő begyógyítja a sebeket.
Eljön a nap, mikor felnövünk, és hálásak leszünk.
Ha egy szív soha nem szeretett,
ahogy telik az idő, értéktelen szívvé lesz.
Ha van valami, amire kicserélhetem,
szerintem az összetartozás sokat ér, arra cserélném.

Ha az élet ösvénye, amin járunk maga a dal,
azt a kettőnk hangja töltené be.
Soha nem lenne olyan nap, hogy
egymás nélkül sétálunk bárhova is.
Ha az élet egy dallam,
te vagy a dalszöveg, ami értelmet ad neki.
Lenyűgözve a szívem, erőt adva az útra.

Útjaink szorosan, egymás mellett vezetnek,
amit kettőnk hangja tölt majd be.
Útjaink szorosan, egymás mellett vezetnek,
amit kettőnk hangja tölt majd be.
Amíg csak lehet, amíg csak lehet!




2020. december 29., kedd

Dramacool: infók és letöltés



Egy ideje elég döcögősen lehet beszerezni viki-ről dolgokat, sőt van, hogy youtube-on se lehet fellelni egy-egy sorozatot. Viszont van két olyan régi sorozatos oldal, ahova szinte tényleg minden felkerül. Az egyik a Doramax264, a másik a Dramacool. Meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb sorozat, ami netre felkerült az a Doramax-on van fent a mai napig, és ez már kb 10 éve is így volt. Csak az idő múlásával a linkek sajnos törlődnek, vagy lejárnak, ezért a régebbi sorozatoknál már nem lehet a videókat megtalálni. - de szokták néha pótolni a régebbieket is - De ha valamit az ember keres, és máshol nem találja, akkor érdemes ezen két oldalon keresni, és még akkor letölteni, amikor frissként felkerül.
Azért is ajánlom most a DramaCool oldalt, mert gyerekjáték letölteni róla. Igazából csak egyetlen gombot kell megnyomni a videó letöltéséhez, és már hozza is le a gépre, azt hiszem ennél egyszerűbb nem is kell. - persze vannak rajta reklámok, de azokkal vagy nem kell foglalkozni, vagy be kell zárni a felugró kis ablakot -

Szóval ebben a bejegyzésben erről az oldalról szeretnék egy kis ismertetőt írni, valamint a letöltés menetét útmutatószerűen megosztani, hogy ezzel segítsek másoknak.

Akkor lássuk! :) Maga az oldal itt érhető el: DRAMACOOL




Így néz ki, ha megnyitjuk az oldalt. 
Aki angol felirattal is boldogul, az ott helyben az oldalon tudja a sorozatokat, mozikat online nézni!

Pár dolgot megjelöltem pirossal. 
Legfelül egy szürke ABC van, az arra szolgál, hogy ABC sorrendben lehet ott megtalálni  felsorolva a sorozatok címeit, ami fent van az oldalon. 
Mindjárt alatta, jobb oldalon ott van a kereső sáv, ahova be lehet gépelni címet, és egyből direkt rákeresni, a találatok ott fognak sorban megjelenni a kis sáv alatt. 
Alatta egy hosszú zöld sávban különféle menüfülek vannak. A sárga alapon fehér házikó mindig visszavisz a főoldalra. Mellette van a "Drama list" fülön a sorozatok listája, az mellett pedig a mozik listája. Ezt a kettőt érdemes használni. A többi már csak extra. XD 
A menüsor végén van egy fontos dolog, mégpedig a 'LOGIN' gomb, ott lehet BEJELENTKEZNI az oldalra. Ami azért fontos, mert úgy lehet letölteni nagyon könnyen. 
Nagyjából ennyivel már lehet is nézelődni az oldalon. :) 

 
Amit lépésenként leírok, az a LETÖLTÉS lesz. 

1. Mint írtam van a LOGIN gomb. Arra katt rá! A következő kicsi ablak fog megjelenni:
 

 
 2. Ami jó hír, az hogy be lehet lépni a google fiókkal. - amivel egyébként kb minden mást használ az ember... youtube-ot, blogokat, stb - 
Szóval a piros téglalapra kattintva azzal beléphetünk. - csak meg kell nyomni, ha amúgy is be vagyunk jelentkezve, én állandó jelleggel be vagyok jelentkezve, mert a youtube és a blogom használatához kell -  
De fel lehet regisztrálni az oldalra, mint minden más oldalra, fórumra, egyéb helyre, ha valakinek az szimpatikusabb. 
Azt alul a zöld "Sign up"-ra kattintva tudja megtenni. Akkor meg kell adni nevet, kétszer a jelszót, és egy email címet, mint amúgy minden más regisztrációnál. - ezt most nem fogom részletezni - Aki ezt választja az oda tudja beírni az email, és jelszó kombóját, ahova a kapocs jelet tettem. Aztán persze a sárga "Sign in" gombot kell megnyomni.

3. No, ha bent vagyunk, igazából már nagyon egyszerű minden. Mert csak meg kell keresni a kívánt sorozatot, vagy filmet, amit be akarunk szerezni. Beírjuk a kereső sávba, ami fent a jobb oldalon volt.
Ahogy beírjuk a találatok alatta egyből kis téglalapokban meg fognak jelenni, és csak rá kell kattintanunk arra, amit szeretnénk.
 



4. Miután rákattintottunk, meg fog jelenni az adott sorozat, mozi konkrét oldala, felül egy poszterrel, leírással, alatta a színészek képével, és az alatt egy felsorolásban ott találhatóak az egyes részek. 
Az összes részt úgy tudjuk előhívni, hogy a jobb oldalon a "Show all episodes" fülre kattintunk.
 


 
5. Amelyik részt le akarjuk tölteni annak a nevére kattintunk a listában. 
Akkor maga a rész oldala fog megjelenni, azaz az adott részt látnunk kell egy videó ablakban. Itt a példában én a Lost Tomb Reboot 12. részét választottam ki. Nem kell foglalkozni semmiféle reklámmal ami körülötte jelenik meg! Meg semmire nem kell rányomni.


 
6. Ami itt fontos lesz nekünk az a videó ablak alatt megjelenő két zöld gomb!
Azaz kétféle videó minőséggel lehet letölteni. Az első gomb a 640X360, a második pedig a  1280X720.
Amelyik szimpatikus, arra katt rá! 
 


7. Utolsó lépésben, miután megnyomtuk valamelyik zöld gombot, kicsi gondolkodás után a képernyőnkön meg fog jelenni egy szürke ablakban, hogy le akarjuk-e tölteni a videót? 
A Fájl mentése lehetőséget kell megjelölni. 
Aztán az OK-ra kattintva el kell fogadni, és a máris elkezdi letölteni a gép oda, ahova egyébként a letöltéseket helyezi. Win 10-nél a Start menü Letöltések menüfülénél lehet megnyitni a letöltött dolgok listáját, és ott fogjátok megtalálni.





 Igazából csak ennyi az egész! :) Jó gyakorlást mindenkinek! :) 


2020. december 28., hétfő

Tell Now - Tommy Sittichok

 


Erre a dalra is úgy találtam rá, hogy azt kerestem, mit énekelt Zee. XD 

Ezt karácsony első napján, a Mariza szépségklinika eseményén énekelte. Videót erről nem tudok konkrétba linkelni, mert csak Twitteren találtam meg.

Aki használ Twitter-t az megnézheti: ITT

 

 

 

 

Elmondom most - Tommy Sittichok


Tudom, nem lenne jó, ha ezt elmondanám...
Mert mi ketten barátok vagyunk.
Még nem vagyok benne biztos...
Mert néha amikor találkozunk, repes a szívem.
Minden alkalommal... minden alkalommal...
Most már csak te vagy a szívemben.
De félek, hogy ez megváltoztatna.

Ha most elmondom,
az valószínűleg nem lesz jó. Kedves...
Lehet, hogy néhány szó miatt elveszítelek.
Tudom, hogy barátok vagyunk,
de a szívem ennél sokkal többet érez.
Majd egyszer megkérdezem tőled...

Még most sem tudom, még most sem tudom...
Soha nem tudtam, mit érez a szíved.
Lehet, hogy most nem lenne jó elmondani.
Mindenki tudja, milyen vagyok.
Nem számít mit teszek, az úgysem lesz jó,
mert kikészít amit érzek. Őszinte akarok lenni.
De lehet, csak barátként gondolsz rám.
Szeretnék egy kívánságot kérni a Mennyektől...

Ha most elmondom,
az valószínűleg nem lesz jó. Kedves...
Lehet, hogy néhány szó miatt elveszítelek.
Tudom, hogy barátok vagyunk,
de a szívem ennél sokkal többet érez.
Majd egyszer megkérdezem tőled...

Ha most elmondom,
az valószínűleg nem lesz jó. Kedves...
Lehet, hogy néhány szó miatt elveszítelek.
Tudom, hogy barátok vagyunk,
de a szívem ennél sokkal többet érez.
Majd egyszer megkérdezem tőled...




2020. december 27., vasárnap

Love Siren - Saint Suppapong

 


Egy tavaly decemberi cover dal Saint-től. :) A My Ambulance c. thai sorozat betétdala.

Annyi az érdekessége, hogy elég sokféle verzió létezik belőle. Az eredeti klip például több, mint 6 perces. De van rövidebb verziója is, sőt van olyan, ahol vagy hatféle keleti nyelven énekelik el.  De létezik belőle egy kínai verzió, aminek totál más a szövege, csak a dallam egyezik. 

A magyar felirattal kapcsolatban annyit, hogy nem csak Saint verzióját vettem alapul az angol szövegnél, hanem a dal eredetijének szövegét is. 

 

 

Eredeti verzió:

 

 

Kínai verzió:

 

 

 Szerelmes figyelmeztetés - Saintsup


Néha le kellene higgadnod, és rám hallgatnod.
Egy nap talán nem látlak, és nagyon
magányosnak fogod érezni magad.
Biztos nehéz lenne, bár lehet találni mást.
Szeretném, ha tudnád, nem kell aggódnod.
Korábban mindig mindent olyan nagylelkűen megtettél.
Most olyan furán viselkedsz, hogy eláll a lélegzetem.
Rám se nézel, nem vigyázol már rám.
Lehet, te nem így érzed ezt. Azonban én mire gondoljak?

Gyerünk, kedvesem! Igen, a világot jelented nekem!
Tudom jól, mert te vagy az én gyémántom.
Nem számít, mit gondolsz. Ne menj sehova!
Szeretném, ha megértenéd, kicsim, minden rendben van.
Sziréna hangja... Tudod, hogy száguldok hozzád?
Nyugodj meg, pár perc múlva meglátod!
Te vagy a kincsem, aki a legjobb mindenben.

Nem akarok rákérdezni, de szeretném tudni:
Még mindig szeretsz engem?
Együtt vagyunk, de mégis oly távol egymástól.
Ki az, kit ma a szíved mélyén őrzöl?
Fogalmam sincs...
Kívánhatnám azt, hogy csoda történjen, és
visszatalálj hozzám? Legyen úgy, mint régen.
Itt vagyunk egymásnak, nem számít semmi más.
Mikor kinyitom a szemem, te itt leszel
velem, és vigyázunk majd egymásra.

Még mindig ugyanolyan makacs vagy.
Még mindig ugyanaz vagy, aki nem tudja, hogy kell kibékülni.
Csak egy szó... Miért olyan nehéz kimondani?
Mondanám, de  tőled szeretném először hallani.

Gyerünk, kedvesem! Igen, a világot jelented nekem!
Tudom jól, mert te vagy az én gyémántom.
Nem számít, mit gondolsz. Ne menj sehova!
Szeretném, ha megértenéd, kicsim, minden rendben van.
Sziréna hangja... Tudod, hogy száguldok hozzád?
Nyugodj meg, pár perc múlva meglátod!
Te vagy a kincsem, aki a legjobb mindenben.

Nem akarok rákérdezni, de szeretném tudni:
Még mindig szeretsz engem?
Együtt vagyunk, de mégis oly távol egymástól.
Ki az, kit ma a szíved mélyén őrzöl?
Fogalmam sincs...
Kívánhatnám azt, hogy csoda történjen, és
visszatalálj hozzám? Legyen úgy, mint régen.
Itt vagyunk egymásnak, nem számít semmi más.
Mikor kinyitom a szemem, te itt leszel
velem, és vigyázunk majd egymásra.



2020. december 26., szombat

This is Love - Peck Palitchoke

 


 Ez a dal annak az eredetije, ami a Boy for Rent c. thai sorozatban elhangzik a 10. részben. Ott egy fellépésen énekli Badz, vallomásként Smile-nak. 

Az eredeti dal:

 


A sorozatban elhangzó verzió, Tanutchai Wijitwongthong-tól: 

 

 

 Ez a szerelem - Peck Palitchoke


Olyan, mintha a világ gyorsan forogna,
még akkor is, ha igazából semmi sem mozog.
Olyan, mintha sokat beszéltünk volna egymással,
annak ellenére, hogy egy szót sem váltottunk.
Mintha semmi mást nem hallanék,
egyedül csak a dobogó szívem.
Mintha lenne valami megmagyarázhatatlan...
De tisztában vagyok vele,
annak ellenére, hogy ez az érzés
már csak a múlthoz tartozik számomra,
legalább olyan tiszta újra,
mintha csak tegnap történt volna.

Ez a szerelem. (Tudom, hogy ez a szerelem.)
Csak ez visszhangzik a fejemben.
(Tudom, hogy ez a szerelem.)
Mintha valami azt súgná, így érzek.
Ez ráébresztett, hogy téged őrizlek a szívemben.

Ez a szerelem.
Tényleg nem tudom, hogy lesz-e holnap.
Tényleg nem tudom, hogy
szembe kell-e nézünk a jóval, s rossz dolgokkal.
Csak azt tudom, hogy mostantól
semmi sem lesz már ugyanaz többé.
Mert most már csak te vagy a szívemben.
Annak ellenére, hogy ez az érzés
már csak a múlthoz tartozik számomra,
legalább olyan tiszta újra,
mintha csak tegnap történt volna.

Ez a szerelem. (Tudom, hogy ez a szerelem.)
Csak ez visszhangzik a fejemben.
(Tudom, hogy ez a szerelem.)
Mintha valami azt súgná, így érzek.
Ez ráébresztett, hogy téged őrizlek a szívemben.

A szerelem hangja elveszett valahol...
Te vagy az a szerelem, amit a szívem keres.
Ez a szerelem. (Tudom, hogy ez a szerelem.)
Csak ez visszhangzik a fejemben.
(Tudom, hogy ez a szerelem.)
Mintha valami azt súgná, így érzek.
Ez ráébresztett, hogy téged őrizlek a szívemben.

Ez a szerelem. (Tudom, hogy ez a szerelem.)
Csak ez visszhangzik a fejemben.
(Tudom, hogy ez a szerelem.)
Mintha valami azt súgná, így érzek.
Ez ráébresztett, hogy téged őrizlek a szívemben.
Ez a szerelem!
Tudom, hogy ez a szerelem, kedves!
Tudom, hogy ez a szerelem, kedves!


2020. december 25., péntek

Nyuszi Koala: karácsony 2020

 

Saint Zee Merry Christmas! 🐰🐨❤💙


Idén egy külön posztot szentelek karácsonyra a ZaintSee párosnak. Illetve azokat szeretném ezzel megörvendeztetni, akik kedvelik őket. :) 

Összegyűjtöttem pár cuki, kedves képet, róluk, és a velük kapcsolatban készült fanartokból.

Egyben ezt a kis meglepit szeretném küldeni a Nyuszi és Koala története c. fanfic olvasóinak! :) 

 



 
 

 
 










2020. december 24., csütörtök

Boy for Rent - 7. rész felirat

 

Felirat: ITT

Ebben a részben elhangzott dalt, illetve a magyar fordítását megtaláljátok: ITT

 

 

Karácsony 2020

 

Minden kedves olvasónak 

BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

 

Pár dalt hoztam az ünnepre, van itt régi thai Last Christmas videó, úgy kb... 94-ből, aztán egy modern feldolgozása ugyancsak a Last Christmas-nak, az egyik ismert thai bandától. Plusz Last Christmas hárfára.

 

   

 

 

 

   

 

Aztán egy szép karácsonyi dal az EXO nevű csapattól, és végül egy híres filmzene, ami szerintem gyönyörű, és jól illik az ünnephez.


  


    



2020. december 21., hétfő

If I had met you before - Mint Pattarasaya

 


Szinte nem is szoktam énekesnők dalait fordítani, nagy kivételnek számít, ha mégis rászánom magam. Egész egyszerűen sokkal szívesebben hallgatok férfi hangot, ha dalról van szó. A mostani kivétel egy sorozat miatt van, mivel ez a dal szerepelt a Boy for Rent c. thai sorozatban. Ezt a dalt énekli Liz és Kyro a 7. részben, mikor a tengerparti lakásába elviszi a lányt. 

 A dal eredeti verziója egy modern pop dal.

 

 

A gitáros verzió, ami jobban passzol a sorozatban hallottakhoz: 

 



Ha korábban találkozunk - Mint Pattarasaya


Korábban, egyszer megbántott valaki.
A szerelemből, ami egykor fontos volt,
végül csak illúzió lett.
Azóta falat építettem a szívem köré.
Közömbös, és nemtörődöm ember lettem,
hogy soha többé ne engedjek be oda senkit.
Te kivétel vagy!
Újra visszaváltoztattál a régi önmagammá.
Reszketett a szívem, mikor szerettél.

Nem voltak kérdések, amikor találkoztuk.
Ha ez korábban történik, sosem lettem volna szomorú.
Most már tudom, azért zárkóztam be a múltban,
hogy a jelenben téged szerethesselek.

Újra megtapasztaltam, milyen a szerelem.
A varázslatot visszahoztad, ami elillant.
Visszakaptam a szívem.
Attól a naptól fogva
újra visszaváltoztattál a régi önmagammá.
Reszketett a szívem, mikor szerettél.

Nem voltak kérdések, amikor találkoztuk.
Ha ez korábban történik, sosem lettem volna szomorú.
Most már tudom, azért zárkóztam be a múltban,
hogy a jelenben téged szerethesselek.



2020. december 20., vasárnap

Skyline - Tulanan Narasetapisarn



Egy egész különleges dalra sikerült rátalálnom. Kétféle verziója van, az egyiket egy ismert thai pop-opera énekes, Tulanan Narasetapisarn-tól hallhatjuk. Róla azt érdemes tudni, hogy az első - és azt hiszem mai napig egyetlen -  5 tagú thai pop-opera csapat énekese, Fivera-nak hívják őket.
Gyönyörű hangja van az úriembernek, és kínaiul adja elő a dalt. Nekem ez jobban tetszik, vagy ha lehet mondani, nekem ez volt első hallásra szerelem. A zenéje is más, tradicionális kínai hangzású.
A dal az I Told Sunset About You c. thai boys love sorozat opening dala. 
A klipben két iskolás fiú barátsága jelenik meg, szóval semmiféle extra tartalom nincs benne, nyugodtan lehet nézni.
 
 

 
 
 
A másik verziója thai nyelven van, és az egyik főszereplő, Billkin énekli. 
Ez a klip verzió, ebben sincs semmi extra, amitől ne lehetne nézni.
 

 
 
Aki ezt a thai verziót szeretné letölteni zenének, annak egy másik hosszúságú verziót linkelek, mert a klipet megtoldották a végén plusz fél perccel, ami már csak a sorozat reklámja volt, plusz refrénnel. Szóval zenének inkább ezt vigyétek: 
 
 


 
 

Láthatár - Tulanan Narasetapisarn


Ki érti a szerelmet?
Lehet nem ismerjük egymást az első találkozáskor,
de a szerelem első látásra, örökre szívünkbe költözhet.
Amikor egymásra találtunk, kitöröltük a fájdalmas múltat.
Te vagy az igaz szerelem, amire vágytam.
De a szerelem bonyolult.
Lehet, hogy nem teljesül az, amit kívánunk.
Ha legszívesebben együtt lennénk, miért vagyunk külön?

Nem számít, mit szán nekünk az ég,
hajlandó vagyok harcolni érted.
Még ha egy hatalmas, meredek
hegy is választ el, akkor sem félek.
Még az idő is szétválaszt minket,
hajlandó vagyok várni.
De ha a sors mást szán nekünk,
azt is el kell fogadnom? Muszáj?

Egy romantikus regény végén,
a legtöbb esetben mindenki újra
együtt lehet, akit elszakított a sors.
Hogy újra lássák egymást, és
még egyszer kimondják: Szeretlek!
De a valóságban a szerelmünk
nem biztos, hogy így alakul.
Nem számít, milyen keményen próbálkozunk,
nem lehetünk közelebb egymáshoz.

Nem számít, mit szán nekünk az ég,
hajlandó vagyok harcolni érted.
Még ha egy hatalmas, meredek
hegy is választ el, akkor sem félek.
Még az idő is szétválaszt minket,
hajlandó vagyok várni.
De ha a sors mást szán nekünk,
azt is el kell fogadnom? Muszáj?

Nem számít, mit szán nekünk az ég,
hajlandó vagyok harcolni érted.
Még ha egy hatalmas, meredek
hegy is választ el, akkor sem félek.
Még az idő is szétválaszt minket,
hajlandó vagyok várni.
De ha a sors mást szán nekünk,
azt is el kell fogadnom? Muszáj?