2023. február 25., szombat

About Us - Picks

 


 BLACK & WHITE OST

Elővettem egy örök kedvencemet, ami - gondolom sokak meglepetésére - egy tajvani krimisorozat.  Lassan 15 éves lesz, szóval nem mai csirke. Mégis azt mondom, hogy aki szereti a keleti sorozatokat és még nem látta, az feltétlenül nézze meg. Mert minden a helyén van benne, egyszerre vicces, izgalmas, de ugyanakkor sötét, komoly dolgokat is felvonultat. A karakterek - főleg a két főszereplő totál ellentétes személyiségű nyomozó - szépen kidolgozottak, szerelmi szál is van, zsebkendőt is igényel néha, mikor a néző érzelmeivel játszik a történet. Mivel már régi, akár azt is mondhatnám, hogy nagy klasszikus a keleti sorozatok nézői körében. Szóval amolyan igazi, bármikor elővehető darab. 

Anno taroltak a különféle tv-s díjátadókon: Az év legjobb sorozata, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb rendezés, Legjobb látvány kategóriákban. 

Ennek a szuper sorozatnak, pont olyan jók a zenéi, mint maga a története. Már kettőt korában lefordítottam. ITT és ITT

Most egy kevésbé ismert betétdalt hoztam belőle, amit én konkrétan nagyon szeretek.


 

 

Akinek esetleg kedve támadt a megnézéséhez, utána néztem, ahova anno felkerültek a magyar feliratok, ott most is megtalálhatóak. Link: ITT

Illetve a részek raw (feliratmentes) videóit HD verzióban feltették Youtube-ra, ennek listája: ITT

 (Annyi, hogy kicsit időzíteni kell a feliraton, első résznél kipróbáltam, ott pl 3 másodpercet.) 

 



Rólunk - Picks


A zöld rizsföldeken állok,
és a távolban lenyugvó napot nézem.
Te a felhőket szemléled a kék égen.
A zene visszhangzik a fülemben,
az árnyékok meghosszabbodnak mögöttem.
A kétség egyre növekszik benned.
A kétségbeesés urrá lesz a szíveden.

Én állok elöl, és te mögöttem.
Te hallgatsz, én beszélek...
Nem mozdulok, te sem mozdulsz.
Nem beszélsz, így nem értelek.
De sosem mondod el könnyen,
hogy mire gondolsz.
Miért nézek mindig másfelé.

Én állok elöl, és te mögöttem.
Te hallgatsz, én beszélek...
Nem mozdulok, te sem mozdulsz.
Nem beszélsz, így nem értelek.
Tehát sosem mondod meg közvetlenül,
tudtad, hogy eljön az idő.

A saját királyságomban,
próbálom megteremteni a paradicsomot.
Te a kastélyodban vagy,
magas falat akarsz felhúzni.
A zene volt a híd köztünk.
Könnyek a dallamban...
A képzeletet felülmúló kép,
a kétségbeesés elönti a szívem.

Én állok elöl, és te mögöttem.
Te hallgatsz, én beszélek...
Nem mozdulok, te sem mozdulsz.
Nem beszélsz, így nem értelek.
De sosem mondod el könnyen,
hogy mire gondolsz.
Miért nézek mindig másfelé.

Én állok elöl, és te mögöttem.
Te hallgatsz, én beszélek...
Nem mozdulok, te sem mozdulsz.
Nem beszélsz, így nem értelek.
Tehát sosem mondod meg közvetlenül,
Tudtad, hogy eljön az idő, amikor
megfordulsz és messzire mész.

A kék ég fehér felhőkké foszlik,
és a sötétség rám borul.
Még mindig a zöld rizsföldeken állok,
és a távolban lenyugvó napot bámulom.
Minden rólunk szól, a hallgatásról,
a várakozásról, a várakozásról...
Végül nem mondunk semmit.
Még mindig a zöld rizsföldeken állok,
és a távolban lenyugvó napot nézem.



2023. február 24., péntek

Rock & Star - Fourth Nattawat

 



Ez a dal teljesen ropogós, ma jött ki, mivel a sorozat (My School President) most fejeződött be. Egy jó kis pörgős, fülbemászó dallamú zenét készítettek hozzá. Szerintem telitalálat volt ez a kölykökből álló banda, aminek a Csincsilla nevet adták. XD

 



 

 

 

Szikla és csillag - Fourth Nattawat


Gyönyörű vagy fent az égen.
Oda a messzeségbe akarok repülni.
Itt lent egy szikla vagyok, figyelem,
ahogy fényesen ragyogsz
egy csillagfényes éjszakán.
Csak te fogsz engem itt látni.
Nem félek, amíg bízol bennem.

Tarts velem! Szeretném, ha
tudnád, nem számít mennyi ideig,
nem számít milyen messzire.
Te vagy nekem az egyetlen,
és nem bánom, hogy szikla vagyok.
A háztetőkről kiáltok, hogy:
Nagyon-nagyon szeretlek!
Egy szikla vagyok,
aki követi a csillagot.

Felérlek ott az égben. Számodra
semmi sem tűnik túl magasnak.
Innen látlak téged.
Félelem nélkül fogom a kezed,
egy csillagfényes éjszakán.
Csak te fogsz engem itt látni.
Nem félek, amíg bízol bennem.

Tarts velem! Szeretném, ha
tudnád, nem számít mennyi ideig,
nem számít milyen messzire.
Te vagy nekem az egyetlen,
és nem bánom, hogy szikla vagyok.
A háztetőkről kiáltok, hogy:
Nagyon-nagyon szeretlek!
Egy szikla vagyok,
aki követi a csillagot.

Egy csillagfényes éjszakán.
Csak te fogsz engem itt látni.
Nem félek, amíg bízol bennem.

Tarts velem! Szeretném, ha
tudnád, nem számít mennyi ideig,
nem számít milyen messzire.
Te vagy nekem az egyetlen,
és nem bánom, hogy szikla vagyok.
A háztetőkről kiáltok, hogy:
Nagyon-nagyon szeretlek!
Egy szikla vagyok,
aki követi a csillagot.
Egy szikla vagyok,
aki követi a csillagot.



2023. február 21., kedd

Tomorrow - Ford Arun

 



Pár napja jött ki a Moonlight Chicken című thai minisorozat ending dala. Ez egy bl történet, nem terveztem nézni, viszont tegnap egy rövid videóbevágásban láttam egy részletet, ami nagyon megfogott. A két mellékszereplő srác történetszála volt. Heart siketnéma, Li Ming pedig egy thai kifőzdében segít a bácsikájának. Ha jól gondolom, valami szerencsétlenül sül el, és a srác bajt okoz, amit azzal akar jóvá tenni, hogy segít mindenben a siketnéma fiúnak cserébe. Közben megtanulja, hogy kell egy olyan ember barátjává válni, aki egyáltalán nem átlagos, hisz nem hallja őt, és nem is érti a beszédét. 

A videó részletben, amit láttam, abban az volt, hogy egy siketnéma gyülekezet találkozójára viszi el Li Ming a fiút, ahol egy szál zongorával kísérve ez a dal szól. A közönségben pedig az összes "hallgató" süket. Egy jeltolmács lány fordítja a dalszöveget. A dal alatt pedig Li Ming a gyülekezet vezetőjét arról faggatja, hogy valahogy képesek-e a siketnémák felfogni a zenét. Illetve hogy ők hogy fejezik ki, mit éreznek, hogy fejezik ki, ha szeretnek. A fiú azt is elmondja, hogy mindig aggódik, nem igazán tudja miként kommunikáljon jól Heart-el. Aztán a dal alatt odamegy hozzá, és magával húzza a nagy hangszóróhoz, és ráteszi a kezét, hogy a zene ritmusát fizikálisan is érezhesse Heart. Nekem nagyon tetszett ez a kis részlet a történetből, így leírva nem olyan nagy szám, de a zenével együtt szép. Nem csodálom, hogy ilyen érzékeny témát mutat be, hisz Aof a rendezője, aki a Bad Buddy-t is jegyzi.


 Mivel bl témájú sorozatról van szó, ezért hoztam csak simán a dalt, és külön az eredeti klipet - igazából semmi nincs a videóban, ami cenzúrát kíván -

Csak zenével a dal: 


Az eredeti klip: 

 




Holnap - Ford Arun


Ma este...
Nem számít merre jársz. Boldog vagy-e,
vagy könnyek között bánatos.
Ma este...
Nem számít, hogy eljön-e a szerelem.
Karnyújtásnyira van hozzád, vagy távol.

Eljön a holnap, hogy rátalálj, és
felszárítsd a könnyes szemed.
Holnap neked kell megragadnod,
és megbecsülnöd a kincset.
Holnap lesz rá alkalmad
hogy szeress, és előre lépj!
Holnap újra kezdhetjük,
szóval csak várj!

Ma este...
Nem számít, hogy melyik utat választod.
Messze vár rád, vagy itt a sarkon túl.

Eljön a holnap, hogy rátalálj, és
felszárítsd a könnyes szemed.
Holnap neked kell megragadnod,
és megbecsülnöd a kincset.
Holnap lesz rá alkalmad
hogy szeress, és előre lépj!
Holnap újra kezdhetjük,
szóval csak várj!

Holnap neked kell megragadnod,
és megbecsülnöd a kincset.
Holnap lesz rá alkalmad
hogy szeress, és előre lépj!
Holnap újra kezdhetjük,
szóval csak várj!




2023. február 18., szombat

The Tale of the Spirit Stone - 25. rész felirat

 


Felirat: ITT

 

A teázó sárkányok

 

Hatezer éve nem rajzoltam... Ma azonban egy nagyon kis kedves, cuki projektet vetettem papírra.

Ez tényleg csodaszámba megy nálam, mert régóta nem foglalkoztam rajzolással. Miért?.... Nem is tudom... talán egy korszak lezárult, mikor abbahagytam, vagy csak szünetet akartam, mert gyerekkorom óta rajzoltam, és imádtam alkotni, mindenfélét. Néha felkérésre is, vagy ajándékba. Lehet csak elfogyott a lelkesedés, ihlet... 

De most újra elővettem a színeseket, filceket, tollat... és kicsit keleti, kicsit tea, kicsit sárkány született belőle. :) Mindez egy véletlennek köszönhető, illetve valakinek, aki remélem, hogy örülni fog neki. 

- Nem saját ötlet. Annyiból igen, hogy a két sárkány két meglévő kabala után született. Az eredeti rajz: Sixthleafclover Studios -

 


 


2023. február 17., péntek

Epochal Times - Bii & Andrew & Dino & Ian

 


 

Egy régi kedvenc dalomat hoztam. Szó volt róla a napokban Snitten, gondoltam nem hiányozhat a sorból. Anno nagyon sokan szerették a Bromance c. tajvani sorozatot, a dal pedig annak a zenéje.

 

 

 


Az idő érája - Bii, Andrew Tan, Dino Lee, Ian Chen


Behunyom a szemem, és figyelek
a meteorra, ami még messze van.
Az éjszakában a fények körvonalai
túl erőteljesek, makacsul repdesnek.
Egy mély levegő, és
láthatod a Csendes-óceán alját.
Van egy magányos erdő,
ami őrzi a friss levegőt.
Álom... hirtelen nem emlékszem
az angyallal kötött megállapodásra.
Ökölbe szorul a kéz, de a
következő pillanatban már nem sírsz.

Olyan szép, hogy ez az életem. Ez az én időm.
A mai este olyan csodálatos, lefestem a jövőmet.
Felébredtem, és a kék ég még mindig ott van,
és a szerelem soha nem tűnik el.
Büszke létezésem, kitárom kezem,
és találkozok e korszak szívével.

Kopár dombok születnek,
a hegyeket nehezebb megmászni.
Túl mélyre zuhantam alá, a Föld szívébe,
amit közel éreztem magamhoz.
A legszebb kép, amikor a
hullámokat felkorbácsolja a szél.
A palába faragott titkok,
évszázados romantikus utazás.
Álom... hirtelen nem emlékszem
az angyallal kötött megállapodásra.
Ökölbe szorul a kéz, de a
következő pillanatban már nem sírsz.

Olyan szép, hogy ez az életem. Ez az én időm.
A mai este olyan csodálatos, lefestem a jövőmet.
Felébredtem, és a kék ég még mindig ott van,
és a szerelem soha nem tűnik el.
Büszke létezésem, kitárom kezem,
és találkozok e korszak szívével.

Olyan szép, hogy ez az életem. Ez az én időm.
A mai este olyan csodálatos, lefestem a jövőmet.
Felébredtem, és a kék ég még mindig ott van,
és a szerelem soha nem tűnik el.
Büszke létezésem, kitárom kezem,
és találkozok e korszak szívével.



2023. február 15., szerda

No Fear in My Heart - Zhou Shen

 


 

Újabb dalt hoztam tőle. :) Ez is szép, mint tőle általában minden.

 

  



Nincs félelem a szívemben - Zhou Shen


Mi elől menekülsz?
Mit szeretnél eltitkolni?
Kinek akarsz tetszeni?
Egyszer már térdre kényszerültél,
de vajon ez a közömbös világ
valaha is barátságos volt-e veled?

Szóval gyűlölsz veszélyben lenni,
a végzet szakadékába zuhanni,
és mindent elveszíteni.
Szorosan kapaszkodsz, mintha
egy szikla peremén egyensúlyoznál.
Nagyon óvatos vagy, és
annyira büszke arra,
amiről úgy tűnik, hogy a tiéd.
Az élet tökéletesnek tűnik.

El tudnád engedni a kezeddel.
Legyen merszed félelem nélkül leesni.
Zuhanj a sötétbe!
Zuhanj a talaj felé, mintha
a végtelen tengerbe, vagy
a kék égbolt felé tennéd.

Hagyd, hogy a szívem egyszer
csordultig megteljen fájdalommal!
Vigyél el mindent, és hadd
legyen üres a markom!
Csak ha egyszer közel állok a halálhoz,
akkor leszek önmagam.
Később újjászületek.

Ez az igazi énem!
Ez az igazi énem!
Az egyik zseniális.
Az egyik szárnyal.
Az egyik fékezhetetlen szellem.
Ez az igazi énem!
Egyszer elmosolyodom,
minden nyomorúság hamuvá válik.



2023. február 14., kedd

Szívtől szívig

 



A szerelmesek napjára hoztam egy kis dal válogatást. Két szebb, szomorkásabb, és egy vidám, kedves dalt. :) Minden énekes már szerepelt itt a blogon. Nagy kedvencem Ayunga és Cai Chengyu egyik legszebb közös dalát is beválogattam, mert végre találtam hozzá angol szöveget. Szerintem gyönyörű dal, érdemes mindenképpen meghallgatni. A napokban fedeztem fel magamnak a Slot Machine egyik újabb dalát, aminek a zongorás változata valami csoda szép. Azzal kezdem majd a sort. :) A végére egy bohókás, vicces klip szól Nont Tanont-tól a Valentin napról. Jót mosolyogtam rajta. :) 

Szóval mindenkinek sok szeretettel küldöm a dalokat, akik szerelmesek, vagy voltak, vagy majd lesznek! 

 



Milliónyi szó - Slot Machine


Bárhol is legyél...
A távolság szétszakíthat minket,
de itt vagy velem a szívemben.
A szerelmet nem érdekli
se éjjel, se nappal.
Az érzésünk soha nem halványul el.
Tisztán látom,
minden másodpercben érzem,
közel vagy hozzám.

Milliónyi szót mondanék,
csak hogy elmondjam,
soha semmi nem változott meg.
Te vagy az egyetlen a szívemben.
Mindig te leszel a legkülönlegesebb nekem.

Mikor a szemedbe nézek,
az a fellegekbe röpít engem.
Olyan sebezhető vagyok
miattad, még titokban is.
Ha megfogod a kezemet,
soha nem leszünk egyedül.
Mindennap szeretlek, és
ez az idők végezetéig fog tartani.

Milliónyi szót mondanék,
csak hogy elmondjam,
soha semmi nem változott meg.
Te vagy az egyetlen a szívemben.
Mindig te leszel a legkülönlegesebb nekem.

Milliónyi szót mondanék,
csak hogy elmondjam,
soha semmi nem változott meg.
Te vagy az egyetlen a szívemben.
Mindig te leszel a legkülönlegesebb nekem.

Milliónyi szót mondanék,
csak hogy elmondjam,
te vagy az egyetlen,
kérlek ezt ne feledd!
A szívem az első naptól
kezdve hozzád tartozik.
Milliószor mondanám, hogy szeretlek!

...A fellegekbe röpít engem.
Olyan sebezhető vagyok miattad.
Ha megfogod a kezemet,
soha nem leszünk egyedül.
...A fellegekbe röpít engem.
Olyan sebezhető vagyok miattad.
Ha megfogod a kezemet,
soha nem leszünk egyedül.

............................................................................................



 

 

 

 Ő - Ayunga, Cai Chengyu


Ő volt... örökké ő.
Nem búcsúztam el, de évek múltával
örökre feledésbe fog merülni.

Azok a hazugságok, azok az illatok.
Soha nem tűnnek el.
Emlékezni fogok rá, hiányozni fog.

A mosolya...
Ő soha nem fog visszatérni.
Csak hallani...
Olyan, mint egy üres álom.

Ő volt... Szeretem őt!
A fájdalom hagyja, hogy a szív
nyugodtan kitárja kapuját.
Újra érezni, újra összetörni.

Ő volt... örökké ő.
Nem búcsúztam el, de évek múltával
örökre feledésbe fog merülni.

Azok a hazugságok, azok az illatok.
Soha nem tűnnek el.
Emlékezni fogok rá, hiányozni fog.

Ő volt... A mosolya. Örökké ő.
Nem tudok visszatérni.
Csak hallom...
Olyan, mint egy üres álom.

Szeretem őt! Szeretem őt!
A fájdalom nyugalmat hoz majd.
Újra összetörhet a szívem.
Még mindig hiányzik.
De nem tehetek semmit.
Nem találom az eddigi üzeneteidet.
Nem! Nem! Nem!

Örökké ő.  A mosolya.
Mindig csak ő!
Nem tudok visszatérni.
Csak hallom...
Olyan, mint egy üres álom.

A mosolya, a mosolya.
Ő soha nem fog visszatérni.
Csak hallani...
Olyan, mint egy üres álom.

Szeretni őt... fájdalmas lesz.
A nyugalom kapuja...
Újra összetörhet a szív.
Ő...

Örökké ő! Örökké ő!
Örökké ő! Örökké ő!
Örökké ő! Örökké ő!
Örökké ő! Örökké ő!

....................................................................



 

 

 

Nem romantikus - Nont Tanont


Én vagyok az, aki nem
nagyon élvezi a Valentin napot.
Nem tudom, mi értelme van a meglepetésnek.
Elég az is, ha csak egymásra gondolunk.
Nincs szükség meglepetésre.
Csak tudd, hogy szeretlek!
Ha romantikusnak kell lennem valakivel...

Csak te érted teszem, egyedül annak,
akit a kedvesemnek nevezek.
Megérdemled az édes, szerető szavakat.
Mindenre kész vagyok a boldogságodért.
Nem vagyok romantikus alkat, de ha
annak kell lennem, csak érted teszem.
Nem vagyok romantikus, szóval ez
nem romantikus, nem romantikus.

(Ha valóban romantikusnak kell lennem,
azt kívánom, az a személy te legyél.
Ezt senki másnak nem teszem meg.)

Nem igazán szokásom virágot adni.
A virágok úgyis elhervadnak.
De ha tényleg azt kell ajándékoznom,
csak egyetlen ember van a világon,
aki megérdemli őket.
Az, akire mindig gondolok,
még akkor is, ha becsukom a szemem.
Az, aki a mindent jelenti számomra
a tündérmeséken is túl.
Ha romantikusnak kell lennem valakivel...

Csak te érted teszem, egyedül annak,
akit a kedvesemnek nevezek.
Megérdemled az édes, szerető szavakat.
Mindenre kész vagyok a boldogságodért.
Nem vagyok romantikus alkat, de ha
annak kell lennem, csak érted teszem.

Nem vagyok romantikus, szóval ez
nem romantikus, nem romantikus.
Nem vagyok romantikus alkat, de ha
annak kell lennem, csak érted teszem.
Nem vagyok romantikus, szóval ez
nem romantikus, nem romantikus.
Nem vagyok romantikus, szóval ez
nem romantikus, nem romantikus.