2023. augusztus 19., szombat

เร้น - COCKTAIL

 



 

Ahogy a tegnapi posztban írtam, a kedvenc bandámtól 2 dal jött ki egymás után. Most visszatérek az elsőre. Mikor megláttam, nagyot csodálkoztam, bár náluk nem ritkaság, hogy minőségi klipet forgatnak a dalaikhoz. Szinte a legtöbb egy külön kis történet. 

Ez most egy egészen egyedi dal, ami az augusztus 24-én megjelenő Man Suang c. thai film betétdala.  Főszerepben a KinnPorsche két sráca, Apo és Mile. (Illetve még két színész van a filmben a sorozatból, Tong és Bas.) Egy khon táncos, és egy taphon zenész ( két kezes tradicionális thai dob) szerepében lehet majd őket látni. 



 

A filmről eddig annyit lehet tudni, hogy 173 évvel ezelőtt játszódik, III. Ranma király uralkodása idején. Man Suang egy híres szórakozóhely, ahol a thai khon művészet áll a középpontban.

A khon (thai nyelven โขน) tradicionális thai színpadi táncelőadás, amelyet hagyományosan kizárólag férfiak adtak elő a királyi udvarban, jellegzetes maszkban. Az előadást dobszóval kísérik, és négy karakterre épül: férfiak, nők, majmok és démonok. A maszk viselése miatt eltúlzott mozdulatokkal kell az egyes érzelmeket kifejezni. A khon akrobatikus táncelemeket is felvonultat. A maszkokat papírmaséból készítik.

A színfalak mögött pedig hatalmi konfliktusok, erőszak, árulás, titkok, hazugságok, és maga a halál rejtőzik. Két fiatal férfi belép az ottani társulatba, hogy nyomozzanak egy eltitkolt igazság ügyében. Ott találkoznak egy taphon zenésszel, és hármójuk között kapcsolat alakul ki, miközben Man Suang sötét titka és rejtett indítékaik apránként kezdenek napvilágra kerülni. Ez a küldetés gyilkossággal, lázadással, az igazság keresésével és jelentős változással jár mind az ország, mind a három férfi számára. 

Maga a klip szerintem eszméletlen látványosra sikerült. A tradicionális thai táncos előadás miatt biztos meg fogom nézni a filmet. Illetve a trailer, és a dal klipje alapján ez egy kosztümös, tradicionális témát bemutató, izgalmas történet. Még itt a végén hozzáteszem, hogy valószínűleg homoszexuális tartalommal is rendelkezik, nehogy meglepetés érje azt, aki nekiáll majd megnézni.


A dal klipje: 

 


A film trailere: 

 



Elrejteni - COCKTAIL


Elrejteni a gyengeséget,
elrejteni a szívemet ért sebeket.
Eltitkolni a trauma nyomait,
megtartani biztonságban a titkot.
Elrejteni a szándékot,
hogy senki se kérdezze.
Eltitkolni a várakozást, mélyre temetve,
nem mutatva érzelmet.

Mert gyenge vagyok,
mert a szívem egy vesztes.
Szenvedője vagyok a fájdalmas sorsnak,
az életnek, melyet sosem választottam.
Nem akarom, hogy ezt a sebzett szívet
meghallják, vagy meglássák.
Elrejteni a várakozást, az emlékeket,
amik még mindig eszembe jutnak.
Eltitkolni az igazságot, az elveszett és
megtalált álmot, a felemelkedést és bukást.

Egy szomorú valaki vagyok, még
mindig fuldoklom a keserű szerelemtől.
A szerelemtől, amit egykor dédelgettünk,
de mérgezővé vált. Nagyon megbántott,
és zavart vagyok ahhoz, hogy szeretni tudjak.
Így hát el kell temetnem az
érzéseimet mélyen magamba.
Szóval álarcot öltök magamra,
és magamba zárom a sötét lelket.
Túl rég volt már, és túl elveszett vagyok
ahhoz, hogy valaki rám találjon.
Mindent elrejtek, magányosan.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése