2023. augusztus 23., szerda

สงสัยโลกอยากให้เรารักกัน - Jam & Film

 



Már párszor eszemben volt, hogy végre fel kellene tennem a blogra a Jam-Film párost... Most végre sorra kerültek. :) Hogy kikről is van szó? Két thai színészről, akik szerintem elég érdekes karakterek. Film Thanapat előtte légiutas-kísérő volt. - Szívesen utaztam volna azon a gépen. XD - Jam Rachata pedig zenei egyetemen végzett, aztán 2017-ben a Mr. Thailand férfi szépségverseny egyik jelöltje volt.

 

 

Igazából Jam-el akkor találkoztam, mikor elkezdtem thai sorozatokat nézni, és az első thai fordításom (Boy for Rent) talán legelső részében egyből ott volt egy kb 1,5 perces jelenetben. Szóval csak beugró színész volt, egy bár vendégét alakította. Persze a sorozat szereplői között nem tüntették fel, nekem pedig szimpatikus volt, és tudni szerettem volna, hogy ki ő. Nagyjából szerintem az összes thai vonatkozású fb-os filmes csoportba felkerült a képe, hogy valaki tudja-e a színész nevét. XD De senki nem tudta akkor a megfejtést. Így hoppon maradtam, és nem tudtam kideríteni. 

 


Majd tavaly teljesen véletlenül elém került a To Sir, with Love c. sorozat, amiben egyszerre megismertem, amint a képernyőre került. Ez egy kosztümös lakorn sorozat, ami egy befolyásos család ügyes-bajos dolgait mutatja be. Fő szálként a család két fiának történetét láthatja a néző. Akik egyébként csak féltestvérek, mert az apukának 2 felesége van. Ráadásul a nagyobbikról (aki ugye mindent örököl) kiderül, hogy meleg. Régen még jobban elítélték, aki az volt, így titkolnia kellett sokáig. Aztán ő is szerelmes lett... és szembe kellett néznie a családjával. Egyébként a történetben nem ezen van a lényeg, mert nem bl sorozat, bárki bármit mond. Ebben a történetben Film játssza a gazdag úrfit, Jam pedig az ő szegény szerelmét. 

 


Szóval ez volt az első sorozat, ahol mindkettőjüket megismertem. Azóta ismét kaptak egy közös sorozatot, ami most már a vége felé közeledik. Ez a Laws of Attraction. Ez már inkább bl történetnek mondható, bár én ezt sem mondanám annak, mert igazából egy ügyvédes, nyomozós minisorozat. 

Néha szoktak együtt énekelni, konkrétan az első közös daluk miatt született ez a poszt. Nagyon jó kis klipet sikerült összerakni hozzá, elegánsak benne a srácok. 

Pár kép róluk... modellnek sem utolsók. :)

 




A klipről: igaz, hogy két férfi énekli a szerelmes dalt, de semmi olyan nem történik benne, szóval simán megnézhető.

 

   



A sors azt akarja, hogy szeressük egymást - Jam & Film


Mielőtt találkoztunk volna
nem tudtam, hogy létezel.
Lehet, hogy éppen szerelmes
voltál valakibe, és én is a
saját páromat kerestem.
Hát nem furcsa?
Milliónyi ember van a világon...
de mi mégis egymásra találtunk.

Hálás vagyok azért a dologért,
ami összehozott minket.
Hálás vagyok azért,
hogy belém szerettél.
Ez a legjobb szerencsés véletlen,
ami valaha történt velem.
Azt hiszem, a sors azt akarja,
hogy szeressük egymást.
Ezért sodort hozzád.

Ha nem találkoztunk volna aznap,
el se tudom képzelni, hol lennék ma.
Soha nem tapasztaltam még a szerelmet.
De most már ismerem, mert vagy nekem.
Hát nem furcsa?
Milliónyi ember van a világon...
de mi mégis egymásra találtunk.

Hálás vagyok azért a dologért,
ami összehozott minket.
Hálás vagyok azért,
hogy belém szerettél.
Ez a legjobb szerencsés véletlen,
ami valaha történt velem.
Azt hiszem, a sors azt akarja,
hogy szeressük egymást.
Ezért sodort hozzád.

Hálás vagyok azért a dologért,
ami összehozott minket.
Hálás vagyok azért,
hogy belém szerettél.
Ez a legjobb szerencsés véletlen,
ami valaha történt velem.
Azt hiszem, a sors azt akarja,
hogy szeressük egymást.
Ezért sodort hozzád.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése