2021. augusztus 9., hétfő

Now & Forever - Karn The Parkinson

 


 Egy vidám, kedves kis dal, ami egy cukorborsó thai sorozat (I Need Romance) betétdala. Ez is teljesen véletlenül került elém, és épp most nézem, könnyed, de egyben komoly tartalma is van a történetnek.

A dalhoz leírom a rövid történetet, mert így jobban meg lehet érteni:

Maga a dal a történetben a főszereplő srác egyik dala, ami a slágerlisták élén szerepel, és arról a lányról szól, aki számára a legfontosabb az életében.

Adott egy éppen megszületett kisfiú, és egy akkor 7 éves kislány. Mikor az anyja elfoglalt, akkor a kislány vigyáz a fiúcskára, akinek a Tofu becenevet adja. Amíg a fiú 9 éves nem lesz, ő az, aki az élet fontos dolgaira megtanítja. Többek között arra, hogy kell zongorázni, és egy-egy emberi érzelem milyen, és mit jelent. A kisfiú számára sokat jelent a lány, nagyon ragaszkodik hozzá, és már akkor megszereti. Aztán elszakadnak egymástól, mert Tofu Amerikába költözik. Nagy keservesen válik el a lánytól, de megígéri neki, hogy vissza fog hozzá térni egyszer. A lányból az egyik online divatüzlet sikeres főnöke lesz, a fiúból pedig az egész világon ismert zenész, dalszerző, DJ. A dalaiban néha arról ír, hogy mit érez a lány iránt, és mennyire hiányzik neki. 17 év telik el, amikor visszatér Thaiföldre. Szeretne találkozni a lánnyal, aki úgy tűnik azóta teljesen megváltozott, és hallani sem akar Tofu-ról. De az anyja keresztül húzza a számításait, és kénytelen lesz a házába, az emeleti szobába befogadni a srácot. Az pedig a sorozatból kiderül, hogy mit kezdenek egymással, illetve a srác gyerekkori szerelme a lány iránt, vajon elég erős volt-e ahhoz, hogy felnőttként végül egy pár legyen belőlük.


A dal klipje a sorozatból: 


Aki zenének lementené, annak a beszédtől mentes verzió: 



Most és mindörökké - Karn The Parkinson


Most és mindörökké, és örökké...
Most és mindörökké, és örökké...

Most vagy soha, elérem, hogy az enyém légy!
Légy enyém késő éjjel, vagy amikor a nap felkel!
Légy az én fénylő kék egem, igen!
Légy az egyetlen igazságom, igen!
Most és mindörökké, örökre, örökre.

Ó, tudom, tudom,
tudom, hogy te vagy az.
Akibe belezúgtam, belezúgtam,
belezúgtam... az te vagy!
Nem tudom levenni rólad a szemem.
Te lány! Olyan jól nézel ki,
ahogy a hajad bársonyosan leomlik.

Igen, és nem tudlak kiverni a fejemből.
Hidd el, megpróbáltam!
Teljesen a rabod vagyok,
annyira nagyon szeretlek.
Az illatod csak megőrjít engem,
kezdem elveszíteni az eszem.
Szóval nem bírok tovább várni ma este.

Most vagy soha, elérem, hogy az enyém légy!
Légy enyém késő éjjel, vagy amikor a nap felkel!
Légy az én fénylő kék egem, igen!
Légy az egyetlen igazságom, igen!
Most és mindörökké, örökre, örökre.

Mégis bejártam az egész világot.
Az emberek a nevemet kiáltották.
De te vagy számomra az egyetlen.
Te lány! Tudod jól az igazat.
Ha mellettem maradsz,
feláldozom az életem miattad.

Igen, és nem tudlak kiverni a fejemből.
Hidd el, megpróbáltam!
Teljesen a rabod vagyok,
annyira nagyon szeretlek.
Az illatod csak megőrjít engem,
kezdem elveszíteni az eszem.
Szóval nem bírok tovább várni ma este.

Most vagy soha, elérem, hogy az enyém légy!
Légy enyém késő éjjel, vagy amikor a nap felkel!
Légy az én fénylő kék egem, igen!
Légy az egyetlen igazságom, igen!
Most és mindörökké, örökre, örökre.

Most vagy soha, elérem, hogy az enyém légy!
Légy enyém késő éjjel, vagy amikor a nap felkel!
Légy az én fénylő kék egem, igen!
Légy az egyetlen igazságom, igen!
Most és mindörökké, mindörökké.
Most és mindörökké, mindörökké.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése