2022. március 30., szerda

Just Wanna Be With You - Zom Marie

 


Már kijött a You are my Heartbeat című sorozat, amiről korábban írtam.

Ez a kínai The Fox's Summer thai verziója. Szóval aki azt szerette, annak ajánlom ezt a verziót is. :)


 



Csak veled akarok lenni - Zom Marie


Titkoltam valamit előled.
Messziről figyellek, de
távolságot tartok tőled.
Mert félek, hogy megtudod a titkomat.
Ahhoz sosem voltam elég bátor,
hogy elmondjam neked.
Csak úgy teszek, mintha
jégből lenne a szívem.
Közben olyan magányos vagyok,
és csak szükségem lenne valakire.
A szívem meg akar nyílni előtted,
hogy befogadjon téged.
Csak azt akarom, hogy ezt tudd!

Egyedül téged akarlak. Csak téged!
A szívem azt súgja, hogy
fülig szerelmes vagyok beléd.
Minél inkább próbálom tagadni,
annál jobban elveszítem önmagam.
Kérhetem, hogy légy mellettem?
Csak veled akarok lenni.

Ha úgy döntök, hogy nem mondom el,
és továbbra is el kell viselnem,
az zavarna, mivel ez a szerelem
tovább nem várathat magára.
Folyamatosan növekszik a szívemben,
muszáj lesz elmondanom neked.
Csak úgy teszek, mintha
jégből lenne a szívem.
Közben olyan magányos vagyok,
és csak szükségem lenne valakire.
A szívem meg akar nyílni előtted,
hogy befogadjon téged.
Csak azt akarom, hogy ezt tudd!

Egyedül téged akarlak. Csak téged!
A szívem azt súgja, hogy
fülig szerelmes vagyok beléd.
Minél inkább próbálom tagadni,
annál jobban elveszítem önmagam.
Kérhetem, hogy légy mellettem?
Csak veled akarok lenni.

Elegem van a makacs szívemből,
és fel kell fednem az igazságot,
hogy: Szeretlek!
Egyedül téged akarlak. Csak téged!
A szívem azt súgja, hogy
fülig szerelmes vagyok beléd.
Minél inkább próbálom tagadni,
annál jobban elveszítem önmagam.
Kérhetem, hogy légy mellettem?
Csak veled akarok lenni.



2022. március 29., kedd

My World Has Only You - Pinpin

 



Kicsit bajban vagyok, mert erről a srácról nem sok mindent találtam. Annyit tudok, hogy dalszerző, és énekelni is szokott. A Why R U? sorozat zenéi kapcsán hallottam róla először.

A dalt nagyon sok bl sorozat összevágott videójához szokták felhasználni. - Reminders, TharnType, Love By Chance, UWMA, Why R U - 

 


 

Az eredeti dalt ชลธร คงยิ่งยง énekli, és a Water Boyy sorozat betétdala. 

 

 

 

 A világomban csak te létezel - Pinpin


A szerelem minden csodálatos
pillanatban összekapcsol kettőnket.
Bár nem tudom az okát...
Ez késztet minket arra, hogy találkozzunk.
Elfeledtette velünk a magányos időket.
Nagyon boldoggá tett minket.
Végre minden nap itt vagy nekem.
Olyan forró vágy éget.
De ha egy nap elhagysz,
nem tudok majd tovább élni.

A világomban csak te létezel.
Csak te, egyedül!
Senki más nem olyan fontos.
Figyelj rám!
Ha nem vagy velem, céltalanul kóborlok.
Az én világomban csak te létezel.
Csak te vagy a szívemben!
Nem számít, meddig tart, szeretlek!
Csak téged szeretlek, örökké!
A szívemben egyedül te létezel!

Ha előfordul, hogy könnyekben törünk ki
azért, mert épp nem értjük egymást...
Tudod, az csak egy pillanatnyi dolog, amitől
jobban meg akarjuk ismerni a másikat.
Ezután jobban fogjuk szeretni egymást?
Végre minden nap itt vagy nekem.
Olyan forró vágy éget.
De ha egy nap elhagysz,
nem tudok majd tovább élni.

Az én világomban csak te létezel.
Csak te, egyedül!
Senki más nem olyan fontos.
Figyelj rám!
Ha nem vagy velem, céltalanul kóborlok.
Az én világomban csak te létezel.
Csak te vagy a szívemben!
Nem számít, meddig tart, szeretlek!
Csak téged szeretlek, örökké!
A szívemben egyedül te létezel!

Az én világomban csak te létezel.
Csak te, egyedül!
Senki más nem olyan fontos.
Figyelj rám!
Ha nem vagy velem, céltalanul kóborlok.
Az én világomban csak te létezel.
Csak te vagy a szívemben!
Nem számít, meddig tart, szeretlek!
Csak téged szeretlek, örökké!
A szívemben egyedül te létezel!



2022. március 24., csütörtök

Back at One - Billkin

 



Ez most rendhagyó dalfordítás lesz. Ugyanis maga a dal egy amerikai énekes, Brian McKnight 1999-es dala. Szóval egy jó régi nótát sikerült Billkin-nek előásni. De jól tette, mert legalább így az eredeti előadót felfedeztem. - nagyon jó hangja van - 

A dalt küldöm Nanatinak, akinek ma van a szülinapja! :)


Billkin előadásában: 



Az eredeti dal: 

 



Vissza az elsőhöz - Billkin


Tagadhatatlan, hogy együtt kellene lennünk.
Hihetetlen, hogy azt szoktam mondani,
soha nem fogok elbukni.
Az alapokat ismerni kell.
Ha nem tudod, mit érzek,
akkor hadd mutassam meg,
én vagyok az igazi!
Az idő mindenre választ ad. Igen!

Egy... Olyan vagy, akár egy valóra vált álom!
Kettő... csak veled akarok lenni!
Három... Kedves, azt világosan látni,
hogy te vagy az egyetlen számomra és...
Négy... Ismét az első három lépés.
Öt... Szeress belém!
Ha valaha is úgy hiszem,
hogy mindent elintéztem,
akkor az elsőtől kezdem!

Annyira hihetetlen, hogy a
dolgok magától megoldódnak...
és minden érzésről tudod, miről is szól...
és kellemetlen egymástól távol.
Soha nem jutottam volna messzire, mert
te is tudod, nálad van a szívem kulcsa.
Ennek oka...

Egy... Olyan vagy, akár egy valóra vált álom!
Kettő... csak veled akarok lenni!
Három... Kedves, azt világosan látni,
hogy te vagy az egyetlen számomra és...
Négy... Ismét az első három lépés.
Öt... Szeress belém!
Ha valaha is úgy hiszem,
hogy mindent elintéztem,
akkor az elsőtől kezdem!

Búcsúzz el az éjszaka sötétjétől!
Látom, ahogy a nap felkel.
Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek,
akinek az élete még csak most kezdődik.
Eljöttél, és új életet leheltél a magányos szívembe.
Épp időben nyújtottál mentőövet.

Egy... Olyan vagy, akár egy valóra vált álom!
Kettő... csak veled akarok lenni!
Három... Kedves, azt világosan látni,
hogy te vagy az egyetlen számomra és...
Négy... Ismét az első három lépés.
Öt... Szeress belém!
Ha valaha is úgy hiszem,
hogy mindent elintéztem,
akkor az elsőtől kezdem!



2022. március 23., szerda

Just Being Friendly - NuNew

 



A Cutie Pie 5. részében ismét énekelt a bárban egy dalt NuNew. Megkerestem az eredetijét, és lefordítottam, mint ahogy az előzőnél is tettem. A Tilly Birds kb 1 éve megjelent dala, amit ha minden igaz, felhasználtak betétdalként a Cupid's Last Wish c. bl sorozathoz. Maga a dal engem egyből a Bad Buddy egyik betétdalára emlékeztetett - Same Page - , amit ugyanez a banda követett el. :)


A sorozatból kivágott jelenet, amikor előadja NuNew: 



Aki rendes, stúdió minőségben szeretné lementeni a dalt magának NuNew előadásában, innen tudja beszerezni:

   


Az eredeti dal klipje: 



Csupán barátságosnak lenni - NuNew


Itt hagyd abba! Ne ragadtasd el magad!
Csak barátok vagyunk,
bár ennél azért többet érzek.
Fejezd be azonnal!
Hagyd abba, amit elkezdtünk!
Kérlek, ne játssz így velem!
Állandóan írsz nekem, nappal és éjjel.
Ez több, mint amit a barátok tesznek.
Ami úgy tűnik, lényegtelen... de téged minden
apró dolog érdekel, ami velem kapcsolatos.
Kérdőre vonsz... Mi folyik köztünk?
Mire gondolsz, hogy így játszadozol velem?
Összezavarodtam, és kíváncsi vagyok.
A barátok is ezt művelik egymással?

Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok
nyugodtan maradni, ha egymás közelében vagyunk.
Megannyi kérdés nyomja szívemet,
amit már nem bírok elviselni.
Szóval, kérlek válaszolj rögtön!

Ne játssz velem, ha csak
a barátom akarsz lenni.
Nem baj, ha átlépem a határt?
Csak mondd meg, hogy
ugyanott állok-e, ahol te.
Ne légy ilyen barátságos!

Még csak barátok vagyunk,
de ennél több akarok lenni.
Ó, persze... Lehetünk a legjobb barátok.
Milyen barát mond édes szavakat lefekvés előtt?
Melyik szagolja meg a hajad,
és mondja, hogy jó az illata?
Annyira összezavarodok, valahányszor
ilyen közel kerülsz hozzám.
Ha szükségem van valakire,
te ott vagy, hogy megölelj.
A te szíved és ugyanúgy érez, mint az enyém?
Álmodozom kettőnkről, de tudom,
hogy ez soha nem válhat valóra.

Ne játssz velem, ha csak
a barátom akarsz lenni.
Nem baj, ha átlépem a határt?
Csak mondd meg, hogy
ugyanott állok-e, ahol te.
Ha nem ugyanazt érzed,
szerintem nem lehetek a barátod többé.
Arra várok, hogy tisztázd...
Csak barátok lehetünk?
Szóval, ne légy ennyire barátságos!

Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok
nyugodtan maradni, ha egymás közelében vagyunk.
Megannyi kérdés nyomja szívemet,
amit már nem bírok elviselni.
Szóval, kérlek válaszolj rögtön!

Ne játssz velem, ha csak
a barátom akarsz lenni.
Nem baj, ha átlépem a határt?
Csak mondd meg, hogy
ugyanott állok-e, ahol te.
Ha nem ugyanazt érzed,
szerintem nem lehetek a barátod többé.
Arra várok, hogy tisztázd...
Csak barátok lehetünk?
Szóval, ne légy ennyire barátságos!



2022. március 22., kedd

Don’t Act Like This No Matter Who You’re With… Understand? - Ohm & Nanon

 


 

BOLDOG SZÜLINAPOT OHM-nak! :) 

 

 

A jeles napra való tekintettel egy cover-t hoztam a párostól. Az eredeti dal 2011-es évjáratú, előadója Bird Thongchai.


Csak amolyan sufni felvétel van róla... gondolom ez valami próba volt. 

 


Eredeti dal:



Ne viselkedj így... - Bird Thongchai


Ha valaki ránk néz, valószínűleg
azt hiszi, hogy egy pár vagyunk.
Mellesleg, fontos vagyok számodra.
Bár néha még mindig követek el hibákat.

A világ megszűnik körülöttem,
mindig mikor megölelsz.
Megfeledkezek magamról,
ha örülsz annak, hogy látsz.
Lefagytam attól, ahogy viselkedtél,
és majdnem beléd szerettem.
Szerencsére rádöbbentem,
hogy te nem érzel ilyesmit.

Ne viselkedj így!
Nem számít, kivel vagy, érted?!
Ha nem szeretsz valakit,
nem kell így viselkedni.
Ne csináld ezt, mert úgy fognak
rád tekinteni, mint aki kegyetlen!
Úgy viselkedtél, mintha éreznél
irántam valamit, de ez nem így van.

Megértelek téged, mert régóta ismerlek.
Tudom, hogy soha nem gondoltál többre,
soha nem fogsz szeretni.
Barátok vagyunk, szóval
csak emlékeztetlek, hogy...

Ne viselkedj így!
Nem számít, kivel vagy, érted?!
Ha nem szeretsz valakit,
nem kell így viselkedni.
Ne csináld ezt, mert úgy fognak
rád tekinteni, mintha kegyetlen lennél!
Úgy viselkedtél, mintha éreznél
irántam valamit, de ez nem így van.


2022. március 21., hétfő

KinnPorsche, avagy maffia sztori kicsit más megközelítésből

 


 

Volt már korábban egy bejegyzésem a témával kapcsolatban, ezt mindenképp ajánlom elolvasni, mert fontos információk vannak benne. Többek között a sorozat ismertetője, OST, képek.

Itt találjátok: KINNPORSCHE

 


 

Igazából most csak annyival egészítem ki a korábbi bejegyzést, hogy fordítani fogom a történetet. - amennyiben lesz hozzá angol softsub - Ezt már néhány helyen elmondtam, de gondoltam akkor konkrétumként kiírom. Terveim szerint igyekszem majd a megjelenés után pár nappal a feliratot elkészíteni. Ahogy azt tettem a Golden Blood, és a Bad Buddy esetében. 

Ha már megemlítettem a Bad Buddy-t... Az abban szereplő Tong bácsi ennek a sorozatnak a rendezője, Khom Kongkiat Khomsiri

 



FIGYELMEZTETÉS...

 

 

Ugyan az előző bejegyzésben már leírtam, hogy mire kell számítani a sorozattal kapcsolatban, gondoltam hogy biztosan tiszta legyen mindenki számára, hogy mire vállalkozik, újra felhívom rá a figyelmet, hogy:

Aki kényes mindenfajta erőszak képi megjelenítésére, és a durva dolgok, meztelenkedés, homoszexuális tartalom zavarja, az inkább hagyja ki ezt a sorozatot. Lesz benne gyilkolászás, durva verekedés, erőszak...  akár olyan is, hogy egy férfi a másikat arra kényszeríti, hogy legyenek együtt. Illetve lesz több férfi páros, akik nem lesznek túl szégyenlősek, és a szokásosnál több meztelen jelenetet kap a néző. Sőt... ez a sorozat sokkal brutálisabb, reálisabb formában nyúl a témához, mint az eddigi boys love sorozatok. Tehát aki a lágy, romantikus, cuki vonalat kedveli, ahol nem mutatják premier plánban a dolgokat, annak nem ez a sorozata.


- Pár kép a Kinn Porsche párosról -








Amikor nem veszik komolyan magukat:



 

Amikor lekerül a felső:




De hogy valami cuki dolgot is mutassak a két főszereplőről, hoztam pár képet, mennyire szeretik a cicákat. :)





2022. március 19., szombat

The Era of the World - 8. rész felirat

 


Felirat: ITT

 

ไม่มีมิตรแท้หรือศัตรูถาวร - COCKTAIL

 


Tegnap jelent meg a kedvenc bandám új dala. :) Nagyon termékenyek mostanság. Ők mindig tudnak valami újat mutatni, valami szokatlant, egyedit. Ez az új dal eszméletlen jó klipet kapott. Mint egy fantasy játék, vagy film. Nagyon szuperek a díszletek, helyszínek, jelmezek. 

 

 

 

 

 Nincsenek igazi barátok, állandó ellenségek - Cocktail


Barátság...
Örök barátság
Nem az... nem az...
Barátság... barátság...
Örökös...
Ellenségeskedés sincs.

Ki is tudná azt, mi
jár éppen a fejemben?
Bár a szőlőtőkék göröngyösek,
világosan látni őket.
A szívünk, lelkünk, elménk
az, ami sokkal csavarosabb.
A durva tengerek nem olyan gonoszak,
a felhős napok nem olyan ködösek.
Amit látsz, az lehet
nem az, amit vársz.

Nincsenek örök szövetségesek,
nincsenek örök ellenségek.
Az igazság rejtve van,
a világ tele van hamis baráttal.
Szerelmesnek lenni csak egy időszak.
A szerelem nem örökre szól.
A gyűlölet sem állandó.
Soha ne mondd, hogy soha!
Amikor a világ megfordul,
és változnak az idők,
az igaz lehet hamis,
az ismerős pedig idegen.

Egy napon romba dőlnek a
megjegyzések és vélemények.
Csak a természet törvényei uralkodnak.
Egy napon romba dőlnek a
megjegyzések és vélemények.
Csak a természet törvényei uralkodnak.
Nem az... nem az...
Nem az... nem az...

Nincsenek örök szövetségesek,
nincsenek örök ellenségek.
Az igazság rejtve van,
a világ tele van hamis baráttal.
Szerelmesnek lenni csak egy időszak.
A szerelem nem örökre szól.
A gyűlölet sem állandó.
Soha ne mondd, hogy soha!
Amikor a világ megfordul,
és változnak az idők,
az igaz lehet hamis,
az ismerős pedig idegen.



2022. március 18., péntek

How You Feel? - NuNew

 


A Cutie Pie második betétdala. Egész szép lett, tetszik a tengerpartos klip.

 

 

 

 

 Mit érzel? - NuNew


Az egyetlen dolog, ami bizonytalanná tesz,
hogy mi bújik meg a tekinteted mögött.
Ez a szerelem?
Akárhányszor közel vagyunk egymáshoz,
mintha éreznél irántam valamit.
Ugyanazt, amit én érzek irántad.
A szerelem...
Csak mondd, hogy szeretsz!
Túl nehéz ezt megtenni?

Mit érzel? Mi vagyok neked?
Különleges vagyok számodra?
Vagy csak egy senki vagyok?
Mennyit jelentek neked? Mit érzel?
Ha én vagyok a szívedben,
csak hallani akarom, hogy
azt mondod, szeretsz!
Megtennéd ezt értem?

Mielőtt teljes szívemből szeretnélek,
biztosítanál arról, hogy ugyanígy érzel?
Hogy nem csak én érzem ezt...
A szerelem...
Csak mondd, hogy szeretsz!
Túl nehéz ezt megtenni?

Mit érzel? Mi vagyok neked?
Különleges vagyok számodra?
Vagy csak egy senki vagyok?
Mennyit jelentek neked? Mit érzel?
Ha én vagyok a szívedben,
csak hallani akarom, hogy
azt mondod, szeretsz!
Megtennéd ezt értem?

Mit érzel?
Csak egyszer akarom hallani tőled.
Hallani akarom, ahogy
azt mondod, szeretsz!
Megtennéd ezt értem?
Mit érzel? Mit érzel?
Csak egyszer akarom hallani tőled.
Hallani akarom, ahogy
azt mondod, szeretsz!
Megtennéd ezt értem?



2022. március 17., csütörtök

Chocolate - Zee, Tommy, Boun, Talay, Mark, Kacha

 



Hat elég ismert thai srác énekli ezt a dalt. A Be My Boyfriends 2 projekt dala. Nem olvastam utána, de ahogy láttam ez egy filmhez (ROSE IN DA HOUSE) fog kapcsolódni, azaz a srácok abban fognak szerepelni, meg gondolom lesz hozzá közönségtalálkozós program is.

A film trailere: ITT

A dalt Nórinak küldöm, Boldog Születésnapot kívánok! :) 


 

 

 

 Csokoládé - Zee, Tommy, Boun, Talay, Mark, Kacha


Nem vagyok olyan, aki kedveskedik,
nem fogadom el a hibáimat.
Kedvesnek lenni nem az
én világom, elmondom neked.
Nem vagyok egy szószátyár faja,
de itt maradhatok egész éjjel.
Nem vagyok annyira kedves,
viszont aljasnak sem mondhatsz.

Bébi! Nézz körül! Nem kell máshol keresned.
Légy velem, nem engedlek át másnak!
Nem kell ebből ügyet csinálni,
mert nem találsz jobb pasit nálam!
Az, amire szükséged van, ott van előtted.
Gyere kicsit közelebb, és mondd, hogy ez jó!
Van egy titkos íz, amit megkóstolhatsz, ó!
Nem vagyok nehezen kezelhető.
Találd meg a módját, és rájössz majd!
Gyere, vár még egy falat!

Kókusztej és sötét likőr,
fehér cukormáz öntet.
Kóstold meg, mind jó!
Én is ugyanolyan finom vagyok.
Egy hely mellettem le van foglalva.
Gonosznak hívnak...
Valóban, csak hozzád vagyok jó.
Ha akarok valamit,
megszerzem. Légy résen!
Hogy tetszik? Nem harapok!

Bébi! Nézz körül! Nem kell máshol keresned.
Légy velem, nem engedlek át másnak!
Nem kell ebből ügyet csinálni,
mert nem találsz jobb pasit nálam!
Az, amire szükséged van, ott van előtted.
Gyere kicsit közelebb, és mondd, hogy ez jó!
Van egy titkos íz, amit megkóstolhatsz, ó!
Nem vagyok nehezen kezelhető.
Találd meg a módját, és rájössz majd!
Gyere, vár még egy falat!

Kóstold meg!
Gyere kicsit közelebb, és mondd, hogy ez jó!
Van egy titkos íz, amit megkóstolhatsz, ó!
Nem vagyok nehezen kezelhető.
Találd meg a módját, és rájössz majd!
Gyere, vár még egy falat!
Gyere, vár még egy falat!


2022. március 16., szerda

Away - Ploychompoo



Ezt a dalt Nanatinak fordítottam. :) Nagy kedvence Tor Thanapob. Aki szerette a Hua Jai Sila című thai sorozatot, annak is egy kis meglepi. :) 

 

 



Távol - Ploychompoo


Csak messziről nézhetlek.
Figyellek az árnyékból.
Megfigyelni az embereket,
akik körülvesznek,
de soha nem voltam ott,
és soha nem jön el az a nap.
Csak álmodni tudok ilyen dolgokról.
Csak messziről nézve,
az is több, mint a boldogság nekem,
remélve, hogy most az egyszer
majd felém fogsz nézni.

Több millió szó van a szívemben.
De ügyelnem kell arra, hogy
egyetlen szót se szóljak.
Ha egyedül vagyok, csak
akkor mondom magamban,
hogy szeretlek. Szeretlek!
Bárcsak hallanád a szívem szavát!
De valószínűleg túl halk, hogy halljad.
Egy szó a szerelemről, amit elfújt a szél.
Mielőtt elérné a szívedet, már elhalkul.

Bár előfordul néhányszor,
hogy közel állunk egymáshoz.
De mindig átnézel rajtam.
Csak messziről nézve,
az is több, mint a boldogság nekem,
remélve, hogy most az egyszer
majd felém fogsz nézni.

Több millió szó van a szívemben.
De ügyelnem kell arra, hogy
egyetlen szót se szóljak.
Ha egyedül vagyok, csak
akkor mondom magamban,
hogy szeretlek. Szeretlek!
Bárcsak hallanád a szívem szavát!
De valószínűleg túl halk, hogy halljad.
Egy szó a szerelemről, amit elfújt a szél.
Mielőtt elérné a szívedet, már elhalkul.

Több millió szó van a szívemben.
Bárcsak hallanád a szavát,
hogy szeretlek. Szeretlek!
Bárcsak hallanád a szívem szavát!
De valószínűleg túl halk, hogy halljad.
Egy szó a szerelemről, amit elfújt a szél.
Mielőtt elérné a szívedet, aztán...

Több millió szó van a szívemben.
De ügyelnem kell arra, hogy
egyetlen szót se szóljak.
Ha egyedül vagyok, csak
akkor mondom magamban,
hogy szeretlek. Szeretlek!
Bárcsak hallanád a szívem szavát!
De valószínűleg túl halk, hogy halljad.
Egy szó a szerelemről, amit elfújt a szél.
Mielőtt elérné a szívedet, már elhalkul.

(Nem fáj a füled ilyen hangos zenétől?)
Ez a tiéd!
Köszönöm, hogy befejezted a dalomat!)

Több millió szó van a szívemben.
De ügyelnem kell arra, hogy
egyetlen szót se szóljak.
Ha egyedül vagyok, csak
akkor mondom magamban,
hogy szeretlek. Szeretlek!
Bárcsak hallanád a szívem szavát!
De valószínűleg túl halk, hogy halljad.
Egy szó a szerelemről, amit elfújt a szél.
Mielőtt elérné a szívedet, már elhalkul. Aztán...


2022. március 14., hétfő

Silhouette - Win Metawin

 

 

Ismét egy dal a thai Boys Over Flowers sorozattal kapcsolatban. Ilyen sok dal szerintem egyik sorozathoz sem jött ki. Legalábbis olyan, ami mind direkt ahhoz készült, és nem feldolgozás. A Together-nél emlékszem sok dalra, de ott jobbára a Scrubb dalainak feldolgozása szerepelt.

 

 



Sziluett - Win Metawin


Nem számít mit jelent,
a kezdet vagy a búcsú.
Mint a napfény reggel,
vagy amikor épp elhalványul.
Bár nem ragyog,
becsukom a szemem és a szívem,
elbújok a sötétben.

Lehet, hogy nem érdemlem
meg a szerelmet.
Félek, hogy megbántok valakit.
A szerelem csak egy
sötét árnyék a szívemben.
Még nem áll készen az
újrakezdésre, és szeretni valakit.

Mint egy elveszett kis lélek,
már korábban is megsérültem.
Félek közel engedni valakit.
A válasz a láthatáron van,
ahol a fény átragyog.
Bár nem fénylik,
becsukom a szemem és a szívem,
elbújok a sötétben.

Lehet, hogy nem érdemlem
meg a szerelmet.
Félek, hogy megbántok valakit.
A szerelem csak egy
sötét árnyék a szívemben.
Még nem áll készen az
újrakezdésre, és szeretni megint.

Lehet, hogy nem érdemlem
meg a szerelmet.
Félek, hogy megbántok valakit.
A szerelem csak egy
sötét árnyék a szívemben.
Még nem áll készen az
újrakezdésre, és szeretni valakit.

Remélem, hogy a fény felragyog,
és elüldözi az árnyékot.
Hogy rátaláljak egy új napra,
amikor ismét képes leszek szeretni.


2022. március 13., vasárnap

Egyedi összeállítású ezüst karkötő, Bad Buddy témával

 


Pár hónapja jött egy ötletem, hogy kedvenc színészekhez, sorozathoz kapcsolódóan összeállítsak karkötőt. Mivel egyébként ékszerek közül fülbevalót, és karkötőt hordok, ha éppen nem dolgozom. 

Biztos sokan ismerik a PANDORA karkötőket, amikre mindenféle formájú, témájú ezüst függőket lehet kapni. Aztán az ember olyat rak össze, úgy variálja, ahogy akarja. Így lesz mindenkinek teljesen egyedi darabja. 

Gondoltam megosztom, hogy nekem milyen van. Már csak azért is, mert a thai Bad Buddy sorozathoz kapcsolódik. :) Illetve részletesen képpel, linkkel megmutatom, hogy az egyes charmok hogy néznek ki hivatalos képen, és mi a nevük, hol vettem, ha valaki szeretne ezek közül magának beszerezni.

 

Így néz ki a karkötőm:


Pár kép a charmokról:





 


 

Az ékszerek többféle márka darabjai. Pandora, Gnoce ami ismertebb márka, és a karkötő nagy részét kiteszi, a többi Ékszerkirály és Ebay oldalról vásárolt. Plusz egy Thomas Sabo charmom is van, a vietnámi papucs. 

Amire nagyon kell figyelni

Hogy a charmok kompatibilisek legyenek a karkötővel, amire felkerülnek, azaz ráférjenek. A Pandora Moments fajtájú karkötőkre kb az összes márka charmjai jók. Tehát ezt a fajtát ajánlanám elsősorban. Azon belül van egészen sokféle.  


Részletezve az egyes darabok:

Hivatalos képet teszek ki mindegyikről, a nevükre ha rákattintotok, akkor az oldalra visz, ahol meg lehet nézni a részletes információkat, illetve, hogy mennyi az ára.

A Pandora darabok esetében a hivatalos oldalt linkelem, ahol elvileg ugyanúgy lehet vásárolni, de nem online áruházként működik, hanem a kinézett darabok infóival vagy emailben, vagy telefonon lehet megrendelni azokat, és házhoz hozza a futár. Aki online áruházból vásárolna azoknak a viszonteladók oldalait ajánlom. - Juta Óra-Ékszer, Velekey ékszervilág, Divatékszerbolt, Serebro, Újvilág Ékszer Óra -

 

Tehát akkor maguk a darabok, képekkel, linkekkel:

 


PANDORA Moments szívzáras kígyólánc karkötő



Pandora Csillagok és galaxis biztonsági lánc



Pandora Szívecskés karika klip charm



Pandora Fényes szerelemlakat charm



Pandora Áttört hangjegyek charm



Ékszerkirály Ezüst P betű charm cirkónium kristállyal



Ékszerkirály Ezüst charm, gitár


Ékszerkirály Ezüst charm, smiley


Ékszerkirály Ezüst charm, rögbilabda



Ebay Silver Treble Clef Music Charm




Thomas Sabo flip flop charm - ez a fajta már nem kapható, fb-os ékszeres adás-vétel csoportban vettem, de más fajtákat lehet beszerezni -



Gnoce Broken Heart with Bandage




Gnoce Heart Hallow Custom Engravable Photo Charm

 

Igazából ez a képes charm, ami miatt megírtam a bejegyzést. Mivel a Gnoce-tól lehet egész sokféle fotó charmot rendelni. Bármilyen fotó kérhető bele, amit feltölt az ember oda az oldalra nekik, abból készítik el. Tehát mindenki viselheti kedvenc színészei, énekesei, egyéb sztárja képét ékszer formájában. :) Egyéb képet, mintát ugyanúgy bele lehet tenni ezekbe a formákba. Pl valami jelképet, figurát, anime karaktert, stb... Ki mit szeretne. Ugyan a fotóim nem adják vissza, de ilyen picibe is kiváló minőségben elkészítik. 

Ha esetleg valakinek infó, segítség kell a Gnoce rendeléssel kapcsolatban, nyugodtan keressetek meg! :) Paypal-al lehet náluk fizetni. Arra figyelni kell, hogy a Maestro kártyát nem fogadják el, csak a Mastercard-ot, meg talán a VISA-t. Illetve más rokon, barát segíthet annyival, hogy ő a paypal fiókjával kifizeti. Így vásároltam náluk utoljára, mert akkor már nem fogadták el a Maestro kártyát.

Nagyon szép ajándéknak is. - akár nyakláncra is felfűzhető, vagy kulcstartóra - Ha valaki magának rak össze egy témára karkötőt, az főleg egyedi lesz, és személyes.