2023. március 18., szombat

Szépséges keleti hajtűk

 

Gondolom az mindenkinek megvan (ha nem látott valaki élőben esetleg igazi hajtűt), hogy keleten elég elterjedt a viselése. Főleg tradicionális alkalmakra, megfelelő ruhákhoz. De csak úgy a mindennapokban is hordják. Ezerféle fajta, formájú, alapanyagú létezik, egyik szebb, mint a másik. 

Most pár saját fotómat osztom meg, a napokban megérkezett hajtűgyűjteményről. :) Gondoltam érdemes, mert szépek, és nem mindennap jön ilyen szembe az emberrel. 

Egyik sem a sajátom, egy kedves ismerősömnek rendeltem meg, aki majd ajándékba szánja őket. Engedélyt kértem tőle (a megosztáshoz is a blogon), hogy kibontsam a fotózás erejéig őket aztán szépen mentek vissza a csomagolásukba. 

Ha a képekre rákattintotok, akkor nagyobb méretben láthatjátok őket!

 



Annyit kell tudni róluk, hogy van köztük fa, fém, és műanyag alapanyagú. Egy drágább volt köztük, a többiek mind kb nagyjából ezer forintos egységárra jöttek ki (a pár száz forintos szállítást is beleszámolva, amelyiknél volt). Szóval olcsón hozzá lehet jutni egészen szépekhez. Mindenképpen az Aliexpress-t ajánlom, mert onnan mindenféle áfa, és vámmentesen érkeznek az országba a keletről rendelt holmik. 




Ezzal kezdem a sort, ami 3500 ft körül volt. Ez valamilyen nemes fa fajtából van, nem csak valami sima fa pálcából azért annyi az ára.

Szép sorban itt a többi. :)















 
 
 


Ha választani kellene, nem tudom melyiket mondanám a legszebbnek... talán nekem a lótuszos tetszik legjobban. :)



2 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek!!! Örülök, hogy megérkeztek szerencsésen :D.

    VálaszTörlés
  2. Valaki nagyon boldog lesz.:D
    Hát igen nehéz a választás egyik szebb mint a másik!

    VálaszTörlés