2021. december 22., szerda

พอดี - COCKTAIL

 


 

Végre megint új dalok jöttek ki kedvenc bandámtól. :) Megjelent a Fate névre hallgató albumuk. Egyből 4 új dalt dobtak ki, klippel együtt. Majd sorban hozom a dalokat. Egy lassú, szép ballada az első.

 

   

 

 

 Csak... - COCKTAIL


Olyan közel álltunk egymáshoz,
de olyan rövid ideig voltunk együtt.
Szerettük egymást, de a
szerelmünk szakítással végződött.
Talán én voltam, aki túl fiatal, és
túl vak volt még, hogy tisztán lásson.
Mindig mikor veszekedtünk,
nem tudtam, hogy tegyem jóvá.
Egyszer fogtuk egymás kezét,
mintha nem tudnánk elválni.
Máskor fájdalmasnak tartottuk a
kapcsolatunkat, már kezdettől fogva.
De mindez egyszer rég volt,
mint minden, ami történt.
Már nem vagy velem,
de egy dolog biztos...

Remélem, majd egy nap jókor találkozunk.
Remélem, akkor örülünk annak,
hogy a szívünk más utat választott.
Senki sem tudja, mit hoz a jövő.
Párban, vagy egyedül, csak remélni tudom,
hogy a szívünk megnyugszik.

Egyszer megbántottalak,
egyszer megríkattalak.
Rossz útra tértem.
Megbocsátasz, vagy
legalább megpróbálod?
Az én hibám volt.
Bajt okoztam, és te
nem tudtál megbirkózni vele.
Ezért nem vagy velem,
és én csak remélni tudom...

Remélem, majd egy nap jókor találkozunk.
Remélem, akkor örülünk annak,
hogy a szívünk más utat választott.
Senki sem tudja, mit hoz a jövő.
Párban, vagy egyedül, csak remélni tudom,
hogy a szívünk megnyugszik.

Remélem, majd egy nap jókor találkozunk.
Remélem, akkor örülünk annak,
hogy a szívünk más utat választott.
Senki sem tudja, mit hoz a jövő.
Párban, vagy egyedül, csak remélni tudom,
hogy a szívünk megnyugszik.

Remélem, majd egy nap jókor találkozunk.
Remélem, akkor örülünk annak,
hogy a szívünk más utat választott.
Senki sem tudja, mit hoz a jövő,
tetteket vagy bűnhődést...
Csak remélni tudom, hogy
a szívünk végre találkozik.
Hogy a szívünk megnyugszik,
szép és édes szerelemre talál.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése