2021. december 12., vasárnap

Kwan és Riam: A thaiföldi Rómeó és Júlia története

 



A Bad Buddy 7. részében előkerül egy thai történet, egy dráma, egy szerelem története, amit nagyjából minden thai ember ismer. Olyan, mint nálunk a Rómeó és Júlia. 

Ezt a történetet fogják kicsit átdolgozva előadni színdarabként az egyetemisták a sorozatban. Magát a történetet szeretném ebben a posztban megosztani. Azaz a rövid tartalmát, illetve pár infót vele kapcsolatban.

Több feldolgozása van a történetnek, filmek, illetve sorozat formájában. Én egyet emelek most ki, a 2014-es The Scar c. filmet. - a bejegyzés képein annak főszereplő párja látható - 

 


"Kwan és Riam tragikus történetét többször is megfilmesítették és feldolgozták Plae kao, (Régi sebek), címmel. Franciaországban Old Scars, (Régi hegek), címmel mutatták be 1981-ben, ahol fesztivál díjat is nyert. Az eredeti történet 1936-ban játszódik Bang Kapi környékén, amikor az emberek még kis mezőgazdasági falvakban éltek és rizstermesztéssel foglalkoztak.

Kwan a fia és Riam a lánya annak a két rivális falu vezetőnek, akik esküdt ellenségei egymásnak. Mindkét fiatal a rizsföldeken dolgozik vízi bivalyokkal, amikor megismerkednek. Kwan szenvedélyesen udvarol Rian-nak, aki először ellenzi a fiú udvarlását, de Kwan kitartó, vidám fiatalember, aki bambusz fuvolán játszik, énekel kedvesének. Kwan könyörög Riam-hez, mondván neki, hogy inkább meghal a folyóban, mint viszonzatlan legyen a szerelme. Riam megadja magát Kwan bűbájainak, és a folyó egyik szigetén található Chao Pho Sai nevű szellem szentélyben mindketten megfogadják, hogy örökké szeretni fogják egymást.

Szerelmük azonban kitudódik, és Riam apja csillapíthatatlan haragra gerjed, mivel ő az egyik nemes fiának szánta a lányát.

Az apa és fia, Roen, valamint néhány férfi megtámadják Kwant a szellem szigeten, ahol karddal megsebesítik az arcát. A heg megmarad örökre az arcán és Kwan úgy gondolja, hogy ez a sebesülés a bizonyíték arra, hogy Riam-ot örökké szeretni fogja.- “A régi sebem egy szerelmi seb, ami bizonyítja, hogy örökké fogom szeretni Riam-et. Az új sebem egy várakozó seb a szívemben, mely örökké várja Riam-et”.

Ezalatt Riam-et az apja bezárva tartja és mivel a lány engedetlen, úgy dönt, hogy lányát eladja Mrs. Thongkham-nak, aki egy Bangkokban élő, gazdag pénzkölcsönző hölgy. Mikor a nő meglátja a lányt, meglepődik mekkora a hasonlóság Riam és az ő halott lánya között. Ahelyett, hogy szobalánynak alkalmazná, örökbe fogadja, szép ruhába öltözteti, taníttatja és bemutatja a magas rangú bangkoki elitnek, köztük egy jómódú nemes fiának, Somchai-nak. 

 

Eközben Kwan nagyon elkeseredik, akit apja többször is kérlel, álljon szerzetesnek, hogy így mossa le magáról a balszerencséjét. A fiú nem hallgat apjára, ám egy alkalommal, amikor vizet iszik az ivó tökből, vért lát benne víz helyett. Ekkor leborul az apja lába elé és megígéri, rövidesen bevonul a templomba és szerzetessé avattatja magát, de hozzáteszi, “ha addig még élek”.

Riam édesanyja nagyon megbetegszik és értesítik a lányt, hogy az anyja halálán van. Riam Somchai hajóján tér vissza a faluba, hogy megadja anyjának a végtisztességet. Kwan is megjelenik, hogy lerója tiszteletét a halott előtt és a két fiatal találkozik. Riam meglátja a heget Kwan arcán és lelkéből felszínre törnek az elfojtott romantikus emlékek. A fiú kérésére Riam megígéri, hogy másnap találkoznak a szigeten lévő szellem háznál, ahol szerelmi fogadalmat tettek egymásnak.

Kwan késve indul el a találkozóra, ugyanis előtte felgyújtja Somchai hajóját, így akadályozva meg szerelmét, hogy elhagyja őt. Riam apja, valamint bátyja, Roen és Somchai hajtóvadászatot indítanak, hogy elkapják Kwant. Amikor Somchai megpillantja a fiút, a nála lévő pisztollyal mellbe lövi. A halálos sebet kapott Kwan utolsó erejével a folyóba ugrik, hogy átússzon szerelméhez a szigetre. Mikor Riam meglátja az úszó és vérző Kwant, beugrik ő is a folyóba és a szerelme kezében lévő kést megkaparintva halálos sebet ejt magán, hogy szerelmével együtt haljon meg."

 

- a történetről szóló részlet a vilagcsavargo.eu oldalról származik -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése