2021. október 21., csütörtök

Same Page - Tilly Birds

 


Úgy hozta a véletlen, hogy a napokban zsinórban olyan dalokat is fordítottam, amik bl sorozatokhoz kapcsolódnak. Nem direkt, így adta magát. Ez most sem lesz másképp. 

Annyit azért leírok, hogy azok a dalok, amiket aztán a bl történetekhez kiválasztanak nagyon sokszor már megjelent, korábbi zenék amiket nem az adott sorozathoz írtak, csak egyszerűen passzol hozzá a témája, ezért választják. Magyarul, a dalok nem direkt homoszexuális tartalommal bírnak, hanem szimplán szerelmes, romantikus dalok, amiket esetlegesen aztán átvesznek a bl sorozatokhoz. Ezt csak azért szerettem volna tisztázni, mielőtt még kapom a kérdést, hogy: mi van... már csak homokos történetek dalait fordítom? Egyébként pedig azt csinálok, amihez épp kedvem van. :)  

A mostani dal is korábbi, az eredeti klipje egy fiú és egy lány történetét meséli el. Tehát nem konkrétan a sorozathoz íródott, csak kiválasztották, mert a szövege teljesen jól passzol a történethez. Egy hét múlva jelenik meg a thai bl sorozat, Bad Budddy címmel. Az egyik főszereplőjétől (a képen a jobb oldali srác), Nanon Korapat-tól már fordítottam dalt.

 

Simán a dal, thai felirattal: 


A sorozatból összevágott videóval: 



Ugyanazon az oldalon - Tilly Birds


Minden nap, és minden éjszaka azon gondolkodom,
hogy egy nap majd nem is fogok emlékezni.
Napról napra egyre kevesebbet beszélünk.
Mi az, ami megváltoztatott?
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Felfogtad, mennyire kétségbe estem?

Csak azt akarom tudni, hogy mi ketten
ugyanazért harcolunk-e?
Mindenképp szeretném tudni,
ha megváltoztak szívedben az érzések.
Vagy csak túlgondolom az egészet?
Vagy hiányzik valami?
Mintha az érzéseim soha nem érnének el hozzád.

Még most is emlékszem azokra a napokra,
mikor még együtt nevettünk.
A mosolyodra mindig emlékezni fogok.
Emlékszel még arra, mikor állandóan vitatkoztunk?
Minden egyes alkalommal megbocsátottál nekem.
Ezek az emlékek még mindig bennem élnek.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Felfogtad, mennyire kétségbe estem?

Csak azt akarom tudni, hogy mi ketten
ugyanazért harcolunk-e?
Mindenképp szeretném tudni,
ha megváltoztak szívedben az érzések.
Vagy csak túlgondolom az egészet?
Vagy hiányzik valami?
Mintha az érzéseim soha nem érnének el hozzád.

Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Csak azt akarom tudni, hogy mi ketten
ugyanazért harcolunk-e?
Mindenképp szeretném tudni,
ha megváltoztak szívedben az érzések.
Vagy csak túlgondolom az egészet?
Vagy hiányzik valami?

Csak az van a fejemben, hogy
mi még mindig együtt vagyunk.
Ezekre az emlékekre gondolva
a szívem tele lesz szeretettel.
Látod, hogy fáj nekem? Valami még hiányzik.
Mintha az érzéseim soha nem érnének el hozzád.

Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Az érzéseim soha nem érnek el hozzád.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Hiányzol... hiányzol...
Hiányzol (de nem érlek el) nekem.
Lehet, soha nem jössz vissza.
Kérlek azt ne felejtsd el, hogy,
még mindig vágyom rád.



2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Köszönöm!🥰
    Várom majd a sorozatot, tetszett a bemutatója. Tőlem biztos sosem fogsz elítélő megjegyzéseket kapni, mivel az esetek túlnyomó többségében Bl sorozatokat nézek, olvasok.
    Üdvözlettel: Hópihe

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Annyival egészíteném ki, láttam már mind a két fiút más sorozatban, és nagyon tehetségesek. És ha nem is lesajnálás van homokos jelzőben, de ezek a srácok, akik bevállalják a Bl sorozatokat, igen is tehetségesek.
    Köszönöm a fordítást.

    VálaszTörlés